Itt garantáltan senki se lesz törzsvendég

Nem adjuk fel. Egyre beljebb hatolunk Budapest kocsmadzsungelében. Eddig megvolt a Tokaji Borozó, a legjobb cseh sörözők, és a kommentelők által simán lesznobozott DiVino. Most a Kadarka borbisztróra buktunk rá. Egy ezres ide is édes kevés, és több benne a kritikus pont, mint a csillagközi élmény. Ha érdekli, miért, ne fogja vissza magát, olvasson tovább.

A feleségem, akinek az ízlésében megbízom, nagyon nem bírja ezt a helyet!

Ez a mondat a barátom szájából hangzott el, akit megkértem, kísérjen el a Kadarka borbisztróba. Akár én is mondhattam volna, pedig az én feleségem még sosem járt a Kadarkában. Én viszont vagy fél tucatszor megfordultam itt, és valahányszor beteszem a lábam, meg kell küzdenem a saját előítéleteimmel. Úgyhogy tegyünk végre pontot a mondat végére!

Forrás: Táfelspicc- Kling József

A dizájn valahol félúton a kreatív kézműves foglalkoztató és az újragondolt, modern menza között. Mintha mindent leöntöttek volna plasztikkal. Az MDF-lapok odakint nem nagyon bírják a gyűrődést, eső, nap kiszívja az erejüket. Csak mondom.

Az időjárás vasfoga Forrás: Táfelspicc- Kling József

Bár a színek így is életörömet és játékosságot sugallnak, de ez a pincéreken annyira nem látszik. A kiszolgálás eklektikus. Nincs mögötte igazi figyelem, szerintem itt akkor sem lehetnék törzsvendég, ha századszor jönnék, mert egyszerűen nem ismernének fel.

Tömnivaló libának néznek

A pincér géphangon ismételgeti, ajánljon-e valamit, közben egy romantikus költő merengő tekintetével elbambul a fejem fölött. Pedig csak egyetlen célja van: minél több bort le akar nyomni a torkomon. Ha rendelés közben két mondat között levegőt veszek, rögtön ajánlani akar valamit, persze mindig a drágábbat, mintha a vendégnek nem is lehetne saját ízlése, gondolata. Az, hogy tömni való libának tartanak, baromi idegesítő.

Mintha mindent plasztikkal öntöttek volna le Forrás: Táfelspicc- Kling József

Alig ülünk le, máris erőszakosan követeli, hogy válasszunk. Volt olyan alkalom, amikor már mi éreztük magunkat kínosan, mert hatodszorra jött oda az asztalhoz, hogy végre kipréseljen belőlünk valamit. Tukmálós hely, és akkor finoman fogalmaztam. A DiVinóban ezt valahogy sokkal intelligensebben oldják meg.

Egyetlen ezresből itt sem nagyon ugrálhatunk. Mondjuk, ha fél decinként akarunk araszolgatni a boldogság felé, akkor 260-290 forintért belenyalhatunk három fehérboros tételbe, de ezért szerintem nem érdemes beülni ide. A másfél decis adag 550 forintnál kezdődik, a felső határ 1990 forint magasságában található, a Szent Tamás 2011-es Nyulászó Furmintjáért kérnek ennyit. Na, azt se itt kóstoljuk.

Ami szimpatikus a Kadarkában

A megújult móri Maurus pince 2013-as Sauvignon Blanc-jával indítunk. Az viszont baromi szimpatikus a Kadarkában, hogy minden bort burgundi kehelyben tolnak. Nekem is mániám, hogy ez a pohárforma hozza ki szinte minden borból a tutit, legyen az könnyű, reduktív parfümös cucc vagy sűrű, fahordós, ásványos fehér, illetve akármilyen vörösbor, függetlenül attól, hogy bordeaux-i, burgundiai vagy éppen újvilági stílusban kalapálták össze.

Mindent burgundi pohárból Forrás: Táfelspicc- Kling József

A Maurusnak jót tett a ráncfelvarrás. Végre egy dinamikus, elektromos magyar sauvignon blanc, amit ha vakon kóstolnék, akár új-zélandinak is elkönyvelnék. Illata, íze: bodza, csalán, egres, fűnyírás, de úgy, hogy a fűnyíró izzadságszaga is benne van. Másfél decije 650 forint, egy egész palack 1500 körül van, ha elviszem. Mert a Kadarka borszaküzletként is üzemel.

Az elvitelre kínált árak viszonylag normálisak, és megegyeznek szaküzletek áraival. Ha azonban helyben akarunk elfogyasztani egy palackkal, előbb csekkoljuk a borlapot, mert a végén komoly meglepetés érhet bennünket. Illuminált állapotban könnyen beleszaladhatunk végzetes dolgokba: a 2Ha pincészet 2011-es Tabunellójáért például 15 000 forintot kérnek. Hát kérem, a pofátlanságnak, ugye, ára van.

Jó helyen van, kell ennél több?

Szürcsöljük a bort és azon agyalunk, mitől dübörög ennyire a Kadarka.

Jó helyen van, kell ennél több? – összegzi a barátom lakonikusan.

Ha a körút felől elkezd nyomulni az ember a Király utca partirengetegében, ez úgy rögtön az elején felkínálja magát. Van egy kis terasza (a kerthelyiség az én Bakonyom!, idézet a barátomtól) vagy minek nevezzem a sarkot, ahol egymás képébe fújhatjuk a cigi és a szivarfüstöt. A parkoló autó beletolat a poharadba, a járókelő simán átgyalogol rajtad.

Az ezresünknek itt már lőttek. Egyszer élünk! (Még nem sikerült eldöntenem, hiszek- e a lélekvándorlásban.) A második kör két újabb fehérbor. Az egyik a soproni Vincellér pince 2013-as Zöldveltelinije. Hát, nem ezzel fogjuk lenyomni Wachaut, az biztos. Elmegy, bár se sava, se borsa. Részemről rossz döntés.

Van választék, csak kicsit eklektikus Forrás: Táfelspicc- Kling József

A másik pohárban több bizodalmunk van. Vayi 100 éves furmintja 2012-ből. A 100 éves itt a tőkékre vonatkozik, melyekről a szőlőt szüretelték.

- Na, mit szólsz? – kérdezem a barátomtól, miután felfedem előtte, hogy Ungváry Krisztián, a neves történész borát issza.
- Hát, akkor történésznek jobb, mint borásznak – sommázza, és igazat kell neki adnom.

Közben rendelünk két borkorcsolyát, ami egész rövid idő alatt landol az asztalunkon, ahhoz képest, hogy pincérünk, amúgy érthető módon, jóval több figyelmet szentel a szomszédos asztalnál tobzódó cicabulinak. Öt csaj kizárólag rozét iszik és olyan dumát nyomat, ami új lendületet adhatott volna annak idején a Szex és New York forgatókönyvíróinak. Egyikük megszólalásig hasonlít a főszereplőre. Ha már egyszer megtaláltuk a magyar Scarlett Johanssont, akkor most ő lehetne a magyar Sarah Jessica Parker.

Borkorcsola Forrás: Táfelspicc- Kling József

Közjáték

Hogy a pincérek milyen személyválogatóak, jól példázza ez a kis közjáték. A Kadarka épülete nyakig fel van állványozva. A járdán, az állványba kapaszkodva áll egy lepukkant, köpcös kis emberke. Nem ül le, mert nem érzi közülünk valónak magát. (Ezt mondta, amikor később megkérdeztem.) Rozét iszik, ebből a távolságból nem tudom eldönteni, hogy fröccsnek vagy tisztán tolja.

A pincér foghegyről beszél vele, láthatóan derogál neki, hogy ki kell szolgálnia. Amikor a tag a második rozéját rendeli, a pincér jócskán megvárakoztatja, amit emberünk, maradék önbizalmát összeszedve, szóvá tesz. A pincér gyatra érvekkel exkuzálja magát. Emberünk boldogan emeli szájához a borát. Amikor három óra után felállunk és távozunk, ő még mindig az állványt markolja és az úri közönségen legelteti a szemét.

Közjáték Forrás: Táfelspicc- Kling József

Túlteng a lilahagyma

A borkorcsolyák (darabja 990 Ft) a legjobb szándékkal is csak közepesek. Tökmag- és padlizsánkrém névre hallgatnak. A tökmag túl híg, folyós, nincs benne semmi krémszerű, a padlizsánban meg több a ballaszt, mint maga a névadó cucc. A pirítós nincs megpirítva, csak szárítva, a salátakörítésben meg annyi a lilahagyma, hogyha azt mind befalnám, a bor ízéből semmit nem éreznék.

Az oké, hogy nem a boranalízisről szól a hely, de egy borbisztróban azt azért illene tudni, hogy minden hagyma borgyilkos, letarolja az ízlelőbimbókat, mint egy szőnyegbombázás.

- Értem én, hogy a lilahagyma azt az érzetet akarja kelteni, mintha az egész cuccnak íze lenne. De ezt inkább valami komolyabb fűszerezéssel kellett volna megoldani. Amúgy a saláta fonnyadt levelei sem képeznek esztétikai kategóriát – így a barátom, aki lelkemből beszél.

Túl sok a lilahagyma Forrás: Táfelspicc- Kling József

A finisben bevállalunk még egy-egy vörösbort. A pincért finoman elzavarom, hagyja meg nekem a választás gyönyörét.

A Posta borház kimondhatatlan nevű borára voksolok. Noirkékmerfranlotpinotkos 2009 (1, 5 dl = 790 Ft). Úgy hangzik, mint a Misi Mókus kalandjaiban a bölcs indiai mágus neve: Apapírrasokatír. Csak annak legalább van értelme.

A pincér sincs igazán képben, amikor próbálom megfejteni a talányt.

- Azt sejtem, hogy ezek az összetevők. Szóval minden benne van, ami a pincészetnél akadt? – kérdezem nem titkolt iróniával.
- Ja, ez egy cuvée, szóval csak ajánlani tudom – mondja a pincér, továbbra is a fejem fölött elrévedve, egy képzeletbeli vendégnek.

A pincészet honlapjáról kiderül, hogy a cuvée-t 50 % kékfrankos, 30 % merlot 10-10 % kadarka és pinot noir alkotja. Ők azt állítják, hogy a hordóhasználat visszafogott. Kénytelen vagyok kontrázni, szerintem még így is sok a fa, ezt leszámítva viszont nagyon rendben van. Bár talán a kelleténél jobban túl van hűtve. A borok hőmérséklete a Kadarkában vagy túl hideg vagy túl meleg, optimális hőmérsékleten még egyetlen pohárral sem sikerült kiszolgálniuk.

Kadarka borbisztró Forrás: Táfelspicc- Kling József

A másik vörösünk Balla Géza aradi pincéjéből 2011-es Fekete leányka (1, 5 dl = 990). Na, ez igazán csinos bor. Sötét, sűrű, mint az éjszaka, ugyanakkor üdítően gyümölcsös, aki issza, úgy érzi magát, mint maci a málnásban. Agyon van hűtve, de hagyunk neki időt felmelegedni. Nyílik, nyílik, minden finomság fokozódik benne.

Egy kicsit izgulunk, vajon új poharat hoz-e a pincér, aztán elszégyelljük magunkat, hogy lehettünk ilyen surmók. A másfél decit elegánsan és bőven méri, bár pont azt számolgatjuk, hogy egy 0, 75-ös palackból általában 4, 6 pohár jön ki. Ha ügyes a pincér, fel tudja kerekíteni 5 pohárra, vagyis a palack árát kicsit meg tudja nyomni. Talán azért adnak mindent burgundi pohárban, mert így jobban lehet játszani? Vagy mi vagyunk túl rosszindulatúak?

A pincér még megpróbál rábeszélni egy utolsó pohárra. Bár haragszunk rá, mégis kövér jattot adunk. Aztán „Kihörpentik boraikat / s hazamennek a legények.” Hazafelé azon merengünk, miért hívják a helyet Kadarkának, hiszen alig kínáltak ilyen fajtát a borlapon.