A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Nekimegy az állam az energiaitaloknak

energiaitalok minősítése, bomba, Energiaitalok és energiaitalnak nem minősülő szénsavas üdítőitalok egy budapesti élelmiszeráruház polcán
Vágólapra másolva!
Országos kampány indul az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése érdekében, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalával és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézettel közösen dolgozik a fogyasztók szemléletformálásán.
Vágólapra másolva!

Szente István, az NFH megbízott főigazgatója a programsorozat megnyitóján elmondta, hogy a több mint 618 millió forint összköltségvetésű projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program (Támop) keretében, a Széchenyi 2020, az Európai Unió és az Európai Szociális Alap közel 487 millió forintos támogatása révén valósul meg.

A felsorolt hatóságok tudásának egyesítése által az egészségtudatosság kialakítását célzó programsorozat több szempont figyelembevételével képes a korábbiaknál teljesebb tájékoztatást nyújtani a mindennapi táplálkozás, mozgás, szépségápolás témakörében.

A kampányban kiemelten kezelik az étrend-kiegészítők, az energiaitalok, a diétás étrendhez illeszkedő „mentes” jelöléssel ellátott élelmiszerek fogyasztását,

valamint a kozmetikumok és a víztisztító kisberendezések használatát – tette hozzá.

Lesz bajunk tőle? Forrás: Photononstop/Aurélie Cluzel

Tanórákon tanítanak

Szente István szerint a projekt egyaránt nyit a közoktatási intézmények és a felnőttek felé. A diákoknak fogyasztóvédelmi tanórák keretében a hatóság szakemberi mutatják majd be az egészségtudatosság fontosságát. A felnőttek tájékoztatásában az intézmények honlapjai kapnak kiemelt szerepet.

Paller Judit országos tiszti főorvos előadásában a veszélyekre hívta fel a figyelmet: „Az étrend-kiegészítők a normál étrend kiegészítésére szolgálnak, nem minősülnek gyógyszernek, ezért csupán egy nyilvántartási eljárás szükséges a piacra jutásukhoz. Vagyis a hivatal csupán utólag vizsgálhatja ezeket a termékeket” – mondta.

376 bejelentés

Az energiaital – fejtette ki – nem más, mint koffeint tartalmazó cukrozott üdítőital. Hozzátette: 2011 óta figyelik az energiaital fogyasztásával összefüggő rosszulléteket. A mentők, a kórházak és a közoktatási intézmények segítségével gyűjtik az adatokat, azóta 376 ilyen jellegű bejelentést kaptak, az azokban érintettek kétharmada 18 évesnél fiatalabb fiú volt – tette hozzá.

Nekimennek az energiaitaloknak Fotó: Origo

Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Hivatal (NEFI) főigazgatója beszédében a társszervek együttműködését méltatta. Szerinte a mai magyar társadalom legnagyobb nyeresége az lehet, ha ezáltal pozitív változás áll be az egészségtudatos magatartás terjedésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!