Igazi sajtburgert tényleg csak Amerikában adnak

A csehó csodás sajtburgere

Arra vágytam, hogy berúgom az ajtót, mint a hősök a westernfilmekben, majd belépek a poros helyiségbe, ahol nagy szakállas emberek ülnek az asztalnál, eszik a hamburgert és csak egy lopott pillantással vesznek tudomást az érkezésemről. 

Aztán leülök, a pincérnő elém teszi az étlapot, s én rámutatok a csehó legjobb hamburgerére. Majd várom, hogy az igazi marhahús, rajta szétfolyó sajt, az uborka, a paradicsom és a speciális szósz elkényeztessen. Jelentem, mindez majdnem teljesen így történt. Az ajtóberúgást kivéve…

A helyszín Kansas. Egy amerikai állam, Prériország kellős közepe, ahol a semmit hálózzák be az autópályák, ahol a szél gyakran fújja át a port a szomszédos Missouriba vagy Oklahomába. S ha már a jó sorsom ide vetett, tényleg szerettem volna egy jót enni. Ami többször is sikerült, most a legjobb kettőt elmesélem.

A sors vezetett oda Amerika egyik legjobb csehójához

Mondtam társamnak, keressünk egy olyan helyet, amiről a bevezetőben írtam. Na, de hogy találja meg ezt az utazó?

Ezek azok a dolgok, amelyek nincsenek rajta az interneten,

legyen bármennyire is barátod a Google. Mert mit üssek be? Kutassam a legeldugottabb falu legeldugottabb talponállóját? Vagy nézegessem a sokszor manipulált keresőoldalak értékelését? Nem, ez így nem fog menni. De ha szeretnénk, a sors úgyis odavezet bennünket.

Az alig 200 lelkes Paxico utcaképe szombat délután Forrás: Lantos Gábor

Így is történt. Autóztunk nyugatról keletre a 70-es államközi sztrádán, a rádióból szólt a country, miközben a településnevek sorjáztak előttünk. Ezek persze semmit sem mondtak, az útikönyvekben sem voltak benne. Aztán egyszer csak feltűnt egy tábla. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Paxico falujában akad egy kis történelmi nevezetesség. Pár ház az őskorból, ami errefelé legfeljebb a XIX. század elejét jelenti.

Valahogy éreztem, hogy ide be kell menni. Az autópályát elhagyva egymérföldes kanyargás után értünk el az alig 200 fős településre. Kívülről semmilyennek tűnt. Először egy régiségboltba léptünk be, azt hittük, ott enni is lehet. Az eladónő kedvesen útbaigazított, hogy azt két házzal odébb tehetjük meg. Kifelé menet a régiségbolt előtt egy özönvíz előtti Chevrolet állt, ezt fotóztam farkaséhesen.

Régi bolt és régi autó az elhagyatott prérividéken Forrás: Lantos Gábor

A külső lehangoló, na de ami bent vár!

Kiléptünk és néztük a kettővel távolabbi házat. Párom azt mondta: ide ne térjünk be. A külső valóban nem volt annyira bizalomgerjesztő, de engem ekkor már nem lehetett eltántorítani. Nézzük meg, mondtam, legfeljebb, ha lelépünk, ha nem lesz jó.

Külsőre valóban semmitmondó, de ami odabent várt Forrás: Lantos Gábor

Kinyitottam az ajtót és azonnal tudtam, hogy megérkeztem. Az ...és megint dühbe jövünk című örökbecsű klasszikus elevenedett meg előttem, Bob falatozója, ahol Terence Hill legalább tíz narancslevet ivott meg 5 centért és ahol a jó öreg Bud Spencer szépen belenyomta az arcát a tortába, azok után, hogy habot fújt annak orcájába. Fejem felett ventillátorok pörögtek, lábam alatt csikorgott az öreg fapadló, balra tőlem két billiárdasztal és pár játékgép.

Néhány magába néző vendég a székeken, hidegtől párás söröskorsók az asztalokon. És az étlap, a menüvel: a sajtburger, sült krumplival 7 dollár.

Az ár pontosan a fele, annak, mint amit az innen 150 kilométerre eső nagyvárosban, Kansas City-ben fizettünk.

Egy régi fémbödönben hatféle szósz, kansasi mustár, ketchup, édes barbecue és a másik, a csípős változat, meg újabb kettő, amiről azt sem tudom, hogy micsoda, de az íze ma is itt van a számban. A családi vállalkozásban (férj és feleség) üzemelő csehóban az asztaltól a konyháig látok, hallom a sülő hús és a krumpli sercegését a forró olajban. Pár perc csak, és a mosolygós pincérnő elém rakja azt, amit ezen a képen is látnak.

A csehó csodás sajtburgere Forrás: Lantos Gábor

Életem legjobb sajtburgere Paxicóban

Nehéz róla írnom. Tudom, már idehaza is vannak olyan helyek, ahol jó hamburgert lehet enni, de ez valahogy mégis más. Ha költő lennék, most megénekelném az „Óda a paxicói sajtburgerhez” című költeményt, de erre nem vagyok képes. Kezdjük inkább a krumplival. A szabálytalanul felvágott darabok jelzik, hogy nem az egy kaptafára készülő mirelittel, hanem igazi burgonyával van dolgunk. Finom. Nyomom rá a szószt és próbálom lassan enni, hogy minél tovább tartson.

Szósztenger a vödörben Forrás: Lantos Gábor

Közben a sajtburger ott terpeszkedik előttem a tányéron. Felveszem és beleharapok. Megint egy filmklasszikus, a Fantomas jut eszembe, amelyben Juve felügyelő (alias Louis de Funés) így kiált fel:

„ez a falusi pástétom szétolvad az ember szájában…”

Ez a sajtburger is. Életem során volt már párhoz szerencsém, de ilyenhez még sohasem. A marhahúson érezni, hogy nagy becsben tarthatták az állatot, amelynek a húsát eszem, ez a szarvasmarha a legjobb kansasi füveken kérődzhetett, míg el nem került a vágóhídra.

A paradicsom és az uborka jól harmonizálnak, de nem szóltam még a burgerben elhelyezett óriási rántott hagymakarikáról, amelynek kerülete megegyezett a buci kerületével. Az erre olvasztott helybéli sajt csak fokozza a fokozhatatlant, és amikor az egészet eltüntettem a tányérról, azonnal arra vágytam, hogy hozzák a következőt. (Persze visszafogtam magam, mert ebből úgysem lettem volna képes többet megenni.)

A hely szelleme Forrás: Lantos Gábor

Külföldiek alig járnak errefelé

Kis beszélgetés a tulajdonosnővel, aki büszkén mutogatja pólójának hátulját, amelyen a hely logója látható. Elmondjuk, hogy külföldiek vagyunk, nagy ám a csodálkozás, mert errefelé idegen nem nagyon téved be a pár utcás faluba. Az asszony jót nevetett, amikor mondtuk, hogy a hasunk után mentünk, azt felelte, jöjjünk vissza bármikor.

Ők innen el nem mozdulnak, helyiek és élvezik azt az életet, amit az isten háta mögötti Kansas ad nekik.

Kansas a BBQ őshazája

Kulináris szempontból nem sokat tudunk Kansas államról, de azt igen, hogy az igazi barbecue szósz innen származik. A KC Masterpiece öntet nevében a KC rövidítés Kanas Cityre utal. Ez tehát az őshaza. Vannak még alegységek is, például Memphisben, Észak-Carolina államban és Texasban.

Több, mint fél éve itt futballozik a Sporting Kansas labdarúgócsapatának magyar kiválósága, Németh Krisztián, így BBQ ügyben rá hagyatkoztunk.

Bár azt kissé csodálkozva vettük tudomásul, hogy a futballista egy városi benzinkutat jelölt meg célállomásként, kétségeinket sutba dobva indultunk el Kansas City ismeretlen része felé.

Benzinkút és Barbecue Kansas City-ben Forrás: Lantos Gábor

Joe étterme fogalom

S valóban, egy szimpla töltőállomáshoz csapták ezt a kultikusnak is nevezhető helyet, Joe éttermét, amelybe hétvégén szinte be sem lehet jutni. Az volt a szerencsénk, hogy kedd volt és délután negyed négy, amikor még a nap minden szakában zabálni képes amerikaiak is megpihennek kissé.

Az egyetlen szabad asztalt sikerült elcsaklizni a mögöttünk lévők orra elől, a társaság hölgytagjai szó szerint helyet foglaltak nekünk.

A számomra őskáosznak tetsző lármában adtuk le a rendelést, s megint hagytam, hogy Krisztián vezessen. A helyi specialitás a csirkés Z-man szendvics, a bab és az oldalas, azaz a barbecue. Fizettünk, majd a tálcákkal a legjobb pincérek módjára vonultunk az asztalhoz. A szendvics majdnem úgy nézett ki, mintha burger lenne, benne ott pihent a baconszalonna, s minden földi jó. Az oldalas (rib) mennyei, a csontról habkönnyen leváló hús, amelyhez dukál az igazi BBQ szósz. A bab meg... Azt nem tudom leírni, érezni kell.

A nevezetes oldalas, puhán omlik le a csontról a hús Forrás: Lantos Gábor

Amerikában alig főznek, mégis lehet jókat enni

Ha nem hoznak el ide, biztosan nem térünk erre a helyre. Benzinkútnál ebédelni? Ugyan már. De le az előítéletekkel! Bevallom, Kansas City elegáns negyedében, a Plaza Districtben szemeztem egy több jónak tűnő étteremmel. Volt ott brazil steakhouse, néhány ismert gyorsétterem lánc üzeme (bár azt megfogadtuk, hogy junk-foodot ezen az úton nem eszünk.)

Kansas City nevezetessége, a Z-man szendvics Forrás: Lantos Gábor

Újfent bebizonyosodott, hogy étkezés ügyében Amerikában is azokra kell hallgatni, akik már tudják, hol főznek a legjobban. Ne feledjük, egy olyan országban járunk, ahol otthon voltaképpen alig-alig főznek a mindennapi életben.