Megvan az ország legjobb lángosa
![lángos fördős dunaharaszti](https://cdn.origo.hu/2023/12/LlSXxk909Qe6v_EsOJ-EikRnqQwxrYHJyQehUzhWDpk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkZmQ3OTZhY2FmZDRhNzI4NWExOTgwNTZiMTM0OGQ2.webp)
Az idei Vénusz Lángos Voks verseny utolsó napján is sokan szavaztak: csak a végén vette át a vezetést és szerezte meg 679 induló közül az első helyet a Fördős Lángos 1493 szavazattal. A fődíjas 1987 óta süti Dunaharaszti főterén a lángost feleségével és fiukkal együtt.
Fördős Dezső elárulta, mi titok:
„Annak a híve vagyok, hogy igazán finom lángos csak minőségi hozzávalók felhasználásával készülhet. A több mint 27 éves múltunknak köszönhetően pedig szerencsére bőven volt időnk kitapasztalni, hogy milyen liszt, élesztő felhasználásával lesz jó.”
– nyilatkozta a nyertes, aki 500 liter étolajjal gazdagodott.
A második és a harmadik helyezettek 300 illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek: az ezüst a békéscsabai Mester lángos büféé, a bronz pedig a Lángosos fiúké, akik Sopron és környékén mozgó büfében sütik a kelt tésztát. A legjobb balatoni lángos különdíjat ismételten a tavalyi nyertes, a Tihanyi Piac Placcon megtalálható Siófoki Palacsintázó nyerte.
A szervezők szerint a szavazatok alapján megállapítható: a puha lángost kínálók nyertek a ropogóssal szemben, emellett a közepes vastagságú tészták voltak a befutók. A voksolók előnyben részesítették az erősebben fokhagymás változatokat, míg egyöntetűen a jól megsajtozott-tejfölözött lángosokat értékelték inkább.