Újabb meghatározhatatlan ételfogalmat igyekszünk körülírni, ezt azonban most mindennél nehezebb.
A brassóihoz nemhogy recept nem létezik, az ezen a néven futó ételek egyszerűen nem is hasonlítanak egymásra.
Talán egy ponton mégis: a brassói aprópecsenye valamiféle pirított húsból és sok fokhagymából álló étel.
Fokhagymautáló családból származom, így ez a fogás csak a menzákról ismerős, onnan pedig úgy, mint orrfacsaró, megkeseredett fokhagymától büdös, kemény, rághatatlan húsdarabokból álló étel. Eszembe sem jutott volna behatóbban foglalkozni vele, ha nem győzköd róla a minap egy barátom, hogy bizony a brassói egy remek dolog, ami jól is elkészíthető, sőt akár étkezésre is alkalmas lehet.
Rövid internetes kutatás alapján arra jutottam, hogy a brassói aprópecsenye vad fórumozók és lelkes receptposztolók szerint
ősi magyar étel, csak hát ugye, jött Trianon.
A receptek összesítése alapján meglepő módon bármely állat akármely részéből elkészíthető, csirkétől a pulykáig – ezen legalább nem kell sokat filózni.
Kerülhet bele szalonna, hagyma és/vagy fokhagyma is, ha az utóbbi, abból akár hat fej is, krumpli vagy borsó, paprika és paradicsom; lehet szaftja vagy éppen hogy szárazon az igazi; borssal vagy majoránnával készül, esetleg fűszerpaprikával, de ha igen, akkor nem sokkal.
A brassói aprópecsenyéről a menzai rémeken túl
a vendéglős tányérszemetek jutnak még az ember eszébe:
hulladék húsból, maradványokból összemelegített, a hús valódi ízét iszonyatos mennyiségű fokhagymaporral elnyomott valami, szottyadt, olajjal átitatott mirelit krumplival keverve. Valószínűleg mégis népszerű, mert a legtöbb magyar átlagvendéglő étlapján szerepel.
Amikor ekkora széthúzás alakul ki egy étel körül, a gyökerekhez próbálunk fordulni, itt azonban azok sincsenek. Több legenda is létezik az étel feltalálásával kapcsolatban, kezdve a MÁV Utasellátó szakácsával, aki
egyesek szerint a Brassó felé tartó vonaton találta fel,
de mindenféle más vendéglőslegenda is magáénak tartja a feltalálói jogot. Ezek közül a legkerekebb, így a legtöbbek szerint helytálló történet Papp Endréhez, a még ma is létező Mátyás Pince egykori vezetőjéhez kapcsolódik, aki visszaemlékezéseiben meséli el az étel születését.
Az 1950-es években Papp vezette az éttermet, akkoriban lényegében csak halételek szerepeltek az étlapon. A Mátyás Pince máskülönben elég menő hely volt, oda járt Ruttkai Éva és Gábor Miklós, más színészekkel és politikusokkal együtt, de evett ott a legenda szerint Elizabeth Taylor és Richard Burton is.
A brassói aprópecsenyét egy szükséghelyzet szülte,
amikor húshoz jutni nem volt egyszerű, mégis beesett 1071 sertésfarok a vendéglőbe, amit valahogyan hasznosítani kellett. Így emlékszik vissza a vendéglős saját szavaival:
Mit kezdhettem 1071 darab sertésfarokkal, amit egy hétvégén leraktak a Mátyás Pince raktárába?
[…] Mit volt mit tenni, a séfemmel lefaragtattam (ezt szaknyelven snátolásnak hívják) a kevés húst a csontról-porcról, hagymás zsírban megpirítottuk, hozzávágtunk kevés paradicsomot, zöldpaprikát, fűszereztük borssal, tettünk bele csöpp fokhagymát, néhány szál friss zöldséget, vékony csíkokra vágott szalonnát, és hagymás resztelt burgonyával tálaltuk. Most már csak nevet kellett adni az új sültnek.”
A nehéz indulás után mégiscsak úgy határoztam: készítek egy jó ételt, ami a néphagyományt és a feltételezett Papp Endre-féle eredetit ötvözi. Még így is rengeteg kérdés felmerült.
Milyen húsból készüljön? A legtöbb recept sertéshúst ajánl, abból pedig combot, tarját vagy szűzérmét. A zsírtartalom szerinti középút mentén az utóbbit választottam.
Milyen zsiradékon? Az eredeti recept zsírt mond, ám utólag szalonnacsíkok hozzáadását is említi, ezért szalonnából olvasztott zsírt választottam indításként. Mivel azonban a brassói egy pirított húsétel, féltem, hogy mire a szűzérme megsül, a szalonna túlságosan megpirul, ezért olvasztás után kiszedegettem a pörcöket, és csak az étel elkészültével tettem vissza.
Milyen zöldséggel? Papp Endre zöldpaprikát és paradicsomot is említ, ezért ezekből is tettem egyet-egyet a brassóimba, már csak a szezon kedvéért is. Mivel azonban aprópecsenyéről van szó, egészen apróra vágtam őket.
A prototipikus brassói sült krumplival készül, nem egyértelmű azonban, hogy mikor egyesül a krumpli és a hús. Külön, bő olajban kell kisütni, aztán keverni a húshoz, vagy félig megfőzni, és a hússal együtt pirítani?
Milyen technológiával?
A néphagyomány egyik fele szárazra pirított húsként, a másik viszont szaftos tokánynak képzeli el.
Többféle eljárás létezik, van, aki az első pirítás után felönti valamilyen folyadékkal, húslevessel, fehérborral vagy vízzel, párolja, majd a levet elfőzi, esetleg a szaftot meghagyja, és liszttel besűríti. Új hullámos felfogások javasolják a wok használatát, hiszen ez a legalkalmasabb eszköz, ha gyors pirítás a cél.
Mennyi fokhagymával? A sokak által javasolt 5-6 gerezd fél kiló húsra számomra rémisztően hat, hiszen alapvetően szeretem a hús ízét, nem értem, miért kellene elnyomni. Nem beszélve arról, hogy az eredetinek feltételezett recept is "csöpp" fokhagymát említ.
Jelentős probléma még a fokhagyma időzítése: ha rögtön az elején hozzáadom, a végére megkeseredik, ha viszont a végén teszem bele, nem kap elég hőkezelést. Valahol a kettő között kell lennie a megoldásnak.
Alapanyagok:
A krumplit meghámozom, felkockázom, leszárogatom, majd sütőlapra teszem. Meglocsolom olívaolajjal, alaposan átforgatom, hogy mindenütt bevonja, és 220 fokon, kb. 20 perc alatt aranyszínűre sütöm.
Közben a szalonnát felcsíkozom, kiolvasztom a zsírját. A pörcöket kiszedem. A zsíron két részletben, nagy lángon megpirítom a húst, hozzáadom az apróra vágott paradicsomot, paprikát és a felaprított fokhagymát. Sózom, borsozom, és adok hozzá egy késhegynyi pirospaprikát. Összepirítom, hozzáadom a krumplit, néhány percig kevergetve pirítom őket együtt.
Érdemes a brassóinak adni egy esélyt. Ugyan mindannyian ettünk már pusztító menzás változatokat, de
a rendes húsban, a krumpliban és fokhagymában mindig bízhatunk.
Lehet, hogy mostantól ez lesz a család új kedvence?