A tokaji aszúról áradozik a New York Times

Igazi rajongói írás jelent meg a tokaji aszúról a New York Times-ban. Az újságíró szerint az ember egy bizonyos kor után nem pazarolhatja magát rossz borokra, hiszen az élet véges: aki teheti, aszút igyon.

Mi tudjuk, hogy miért szeretjük, vagy éppen nem szeretjük a saját borainkat, de mindig érdekes, ha ezt egy külföldi gondolkodásán keresztül is megismerhetjük. Eric Asimov újságíró egy pátosztól sem mentes cikkben írt a tokaji aszúról: mi sem jobb, mint magunkról olvasni, úgyhogy most bemutatjuk a szöveg legfontosabb állításait.

Nem mai gyerekek Forrás: MTI/Balázs Attila

A lelkes írás egy ausztrál szerző, Len Evans úgynevezett kapacitáselméletének ismertetésével kezdődik. Az elmés állítás szerint, ahogy az ember öregszik, csökken a befogadóképessége, azaz nincs rá kapacitása, hogy a világ minden borát végigkóstolja.

Nincs többé módja arra, hogy idejét rossz borokra pazarolja.

A nehezen komolyan vehető gondolatmenet itt még nem ér véget. Az elmélet szerint egy bizonyos – nem megnevezett – kor felett az ember már csak azt igya, amit igazán szeret. A cikk szerzője meg is mondja, ő bizony a bort szereti, és abból is az édeset.

Majd következik az édes borok, köztük az aszú kötelező ismertetője:

az aszúsodást egy Botrytis cinerea nevű penészgomba idézi elő,

és bár a cikk nem említi, de fontos szerepe van még a klímának és a szőlőfajtának is. Ezek együttállása nélkül nem működne a dolog.

Aszúszemek szüretelése Forrás: MTI/Balázs Attila

A penészgombának sok kiváló bort köszönhetünk, de ahogy a szerző írja, az egyik legérdekesebb közülük a tokaji aszú, amely kiválósága mellett ráadásul alig ismert. Asimov nem fél a nagy kijelentésektől, egyértelműen leírja, hogy

a világ fantasztikus édes borai közül számára az aszú a legjobb:

„Meglepően illatos, mézes, mégis friss, azaz felfrissítő. Az ízek komplexitása hullámzik és visszhangzik a szájban. Az élet édességét és a nyaralások örömét juttatja eszembe.”

Asimov kedvenceire egy-egy külön bekezdést is szánt. Elsőként a 2008-as ötputtonyos Royal Tokaji aszúra:

Mikor kiöntöm az üvegből, az illata máris rabul ejt. Mi ez?

Barack? Őszibarack? Aszalt alma? Nem, ez több mint gyümölcs. Fűszerek is vannak itt… fahéj, virágok és méz. Az édes íz és a vibráló savasság tökéletes egyensúlya”.

Mindenből valami más lesz Forrás: Disznókő borászat

A következő említésre szánt palack egy 2005-ös ötputtonyos Samuel Tinon, amely teljesen más: „Ebben az évjáratban más jött ki a gyümölcsből. A barack és az alma itt is jelen van, de az aroma már elsősorban mogyoróra és karamellre emlékeztet.” Az utolsó szerencsés kiválasztott pedig egy 2001-es hatputtonyos Hétszőlő: „Édesebb az előző kettőnél, aromája leginkább vadvirágokra, mézre, kajszibarackra és karamellre emlékeztet.”

Édes, mézes Forrás: Wikipedia

A bor hosszú történelmét velősen sikerült összefoglalnia: az aszú hírneve a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi európai nagyvárosok között terjedt el. A tizenkilencedik század közepén pusztító filoxéra azonban

óriási károkat okozott a szőlősökben,

és ez alól Tokaj sem volt kivétel. A történelem innentől sem kedvezett a borvidéknek: a világháborúk és a kommunista hatalomátvétel is a termesztés és a fejlődés útjába álltak. Majd a vasfüggöny leomlása után elindult egy új fejezet, mára pedig már sok kiváló borász tevékenykedik a régióban.