Nyáron befőzünk, télen káposztázunk és kocsonyázunk. Szokatlan dolog fagyban nekiállni befőttes üveget sterilizálni, hámozni, aprítani, majd a kezünket forró lekvárral végig égetni, ezek tipikusan nyári szertartások.
A narancslekvár ráadásul nem is igazán édes, illetve nem elsősorban az: ezzel is szembemegy a többiekkel. Beletesszük a héját is – na, ez már egészen furcsa dolog, pedig
éppen ez a narancslekvár különlegessége, lényege, lelke: a kesernyés héj.
Sok baj van a narancslekvárral, a legelső pedig az alapanyag. A citrusok héját iszonyú agresszív növényvédő szerekkel kezelik, ezek nagy része egyáltalán nem lemosható. Kivétel nélkül minden hozzáértő azt mondja, hogy nem szabad elfogyasztani a kezelt citrusok héját, de honnan vegyünk bionarancsot?
Velünk most egyszerűen szembejött egy teljesen hétköznapi szupermarketben, szóval érdemes nyitott szemmel járni, de piacon is megéri megkérdezni vagy kifejezetten biopiacra menni, ahol biztosan van.
A bionarancs ára persze akár a kezelt kétszerese is lehet,
vigaszul szolgálhat, hogy már 1-2 kilónyi mennyiségből kijön egy család adagja. Mivel még csökkentett cukormennyiséggel is nagyon tömény a végeredmény, nem lehet literekben fogyasztani belőle, lassan fog elfogyni.
Rengeteg különböző módszer létezik a narancslekvár elkészítésére. A sok brit nagymester mind különbözőképpen pucolja, darabolja, pihenteti és főzi.
Van, aki egyben főzi meg az egész narancsot, más megpucolja, majd ezután vágja le a fehér részt a héjakról. Sőt: a héj fehér részei és a magok rengeteg pektint tartalmaznak, ezért sokan összegyűjtik ezeket, muszlinzsákba gyűjtik, és belelógatják a narancslekvárba. És akkor még nem is beszéltünk a cukorról. A cukor a narancslekvár témájának legnehezebb kérdése.
A klasszikus receptek két rész cukrot számolnak egy rész gyümölcsre. Ez brutális, de nem csak gondolatban, hanem a valóságban is –
a végeredménytől összeragad az ember szája,
és nem a mámoros, hanem a hányingerkeltő értelemben.
Ebben az esetben lényegében egy narancsízű cukorszirupról van szó. Az ideális narancslekvárt pedig nem így képzelem el: a tökéletes recept valami olyasmit kell, hogy kiadjon, ami főleg savanykás, de azért persze édes is, de ugyanakkor határozottan érezni rajta a narancshéj kesernyés ízét is. Vannak receptek, amik azt mondják, ugyanannyi cukor kell, amennyi a gyümölcs – ez még mindig nagyon sok.
A sok cukor nemcsak egészségügyi okokból zavar, hanem azért is, mert elveszi a gyümölcs ízét, tompítja a savas, kesernyés, üde narancszamatot, ami nélkül az egész nem ér semmit.
Ha viszont csökkentjük a cukor mennyiségét, nagy a veszély, hogy a lekvár nem fog kellőképp besűrűsödni. Néhány recept felajánlja a cukor csökkentésének lehetőségét, de azt mondják, ez maximum a gyümölcs súlyának feléig lehetséges. Most még ennél is kevesebb cukort tettem a lekvárba, és egy kis teljesen természetes adalékkal,
pektinnel segítettem rá a sűrűsödés folyamatára.
A következő receptet ki-ki alakítsa a maga ízléséhez a következőképpen:
Alapanyagok – kb. 1,5 liter lekvárhoz:
A narancsokat zöldséghámozóval megpucolom úgy, hogy a háj sárga részét igyekszem csak eltávolítani. Az így kapott csíkokat gyufaszálakra vágom, mély lábosba teszem, és annyi vizet öntök rá, hogy ellepje.
Az így kapott narancsokat vagy egyszerűen megpucolom, azaz a héj megmaradt, fehér részét eltávolítom, majd a gyümölcshúst összevágom, és a lábosba öntöm, vagy gyümölcsfacsaróval kifacsarom úgy, hogy a lével együtt a facsaróban maradt húst is a fazékhoz adom. Mindkét módszer hasonlóképpen macerás. Ezt követően lefedem a lábost és pihenni hagyom, néhány órát vagy egy éjszakát.
A pihenőidő leteltével a lábost tűzre teszem és felforralom, majd alacsony lángon főzöm, míg a héj teljesen meg nem puhul. Hozzáadom a cukrot, és további fél órát főzöm. Folyamatos keverés mellett belekeverem a pektint is, és további 10 percig főzöm. Forrón sterilizált üvegekbe töltöm.
Rendben, van néhány szép üveg narancslekvárom, mit kezdjek vele?