Az október elején, San Sebastianban megrendezett Gastronomika Fesztiválon a magyar fellépők közül Mihályi Lászlóé volt az „utolsó szó” a nyilvános pódiumfőzésen. Az általa kissé újraértelmezett Dobos-torta legalább akkora sikert aratott, mint az előtte fellépő Széll Tamás vagy Bíró Lajos főztje. A bemutató végén nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi médiumok képviselői is lerohanták Mihályit, aki derekasan állta a sarat. Végül az Origo kérdéseire is válaszolt.
Látom, kissé meglepte a Dobos-torta sikere. Nem számított arra, hogy a fesztivál közönsége ennyire szeretni fogja ezt a süteményt?
A Dobos-torta a magyar cukrászat egyetlen halhatatlan műve. Ez a sütemény egy kiváló mester, Dobos C. József munkája volt.
Sosem lehetünk biztosak abban, hogy ami nálunk siker, az külföldön is az lesz.
Éppen ezért esett nagyon jól, hogy a fesztivál közönsége hamar megszerette ezt a tortát.
Amin viszont én csodálkoztam, hogy a pódiumfőzésen a neve mellett Budapest városa szerepelt. Pedig ön jelenleg Vácott dolgozik.
Ennek semmilyen jelentősége nincsen. Az itt fellépő magyarok egy csapatot alkottak, ezért is kerülhetett a nevem mellé Budapest.
Amúgy a fővárosban élők számára az a jó hírem van, hogy 2017-ben Budapesten is nyitunk egy üzletet.
Hogy pontosan hol és mikor, arról nem szeretnék még beszélni.
Ezzel most kicsit meglepett. Vácott ugyanis egyértelműen ön a király. Ellenben Budapesten meg kell majd küzdenie a hatalmas konkurenciával. Jól átgondolta ezt a fővárosi kalandot?
A váci üzletünkbe rengetegen jártak ki Budapestről. A Duna-parti városban kilenc éve vagyunk jelen.
Lassan elérkeztünk oda, hogy a Vác és a Mihályi nevet az emberek össze tudják kapcsolni.
Abban teljesen igaza van, hogy a fővárosban az én cukrászdám egy lesz a nem is tudom hány közül. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a minőségi termékeknek a híre előbb-utóbb egy akkora városban is elterjed, mint Budapest.
Ezek szerint Mihályi László kinőtte Vácot?
Közel sem erről van szó. Egyrészt a váci cukrászdánk nem zár be. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a vidéki emberek vásárlóereje nem azonos a Budapesten élőkével.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy fővároson kívül működő cukrászda hátrányosabb helyzetben van, mint egy budapesti.
Azt hiszem, az én példám a bizonyíték arra, hogy vidéken is lehet nagyot álmodni és jó dolgokat alkotni.
De Magyarország jelenleg sok szempontból Budapest-központú, miért éppen ez a terület lenne a kivétel?
Sikereiben a feleségének legalább akkora szerepe van, mint önnek. A munkamegosztás hogyan alakult ki kettejük között?
Úgy, hogy a feleségem az első ellenőrző pont ebben a vállalkozásban. Ha kitalálok valami újat, egészen biztosan ő fogja elsőként megkóstolni.
A véleményére nagyon sokat adok.
Egy cukrásznak mindig azon kell gondolkodnia, milyen új termékekkel, kreációkkal álljon elő.
Ebben a munkában a nejem nagyon sokat segít nekem. Ha ő azt mondja, hogy ez a sütemény rendben van, akkor már csak az a dolgom, hogy a vevők arcát figyeljem, amikor a szájukba veszik az első falatot.
Tehát akkor ön a művész, a felesége pedig az első fogyasztó?
Szó sincs erről.
Nagyon nem szeretem, ha a tevékenységemet és a művészetet egy lapon említik.
Egy 21. században alkotó cukrász számára sokkal fontosabb a megfelelő kreativitás, a munkához való alázatos hozzáállás és az, hogy mindig képezze magát. Nem művész vagyok, hanem szakember.
Ezt a beszélgetést a Dobos-tortával indítottuk. Vajon eljön-e az az idő, amikor utódaink „Mihályi-tortát” fognak fogyasztani?
Nem hiszem (nevet). Azért ne feledjük el, hogy az első Dobos-tortát 1884-ben készítették el. Nagyon más volt a világ akkoriban. Ma már nem is tudnék önnek olyan modernkori süteményt említeni, amely egy adott cukrász nevét viseli.
De nem is vágyom ilyen dicsőségre. Nekem annyi elég, ha az üzletünkbe betérő vendégek elégedetten távoznak, majd nem sokkal később visszajönnek. Ezért dolgozunk.