Peruban mindig is szívesen ettek tengerimalacot az emberek. Az Andok magasan fekvő részein, ahol a kevesebb takarmány miatt nehezebb más állatokat tenyészteni, Bolíviában és Ecuadorban is szívesen fogyasztották a máshol házi kedvencként tartott rágcsálók zsíros húsát.
Tekintettel kevéssé gazdaságos méretére, inkább csak különleges alkalmakkor sütöttek tengerimalacot, illetve a betegek számára tették félre, mert gyógyító hatást tulajdonítottak neki. A környékbeli mondák még a rák ellenszereként is magasztalták az apró állatokat.
A limai éttermekben már nem ilyen okok miatt vált rendkívül népszerűvé a tengerimalac, egyszerűen finomnak tartják. A zsíros hús mellett a ropogósra sütött bőrnek is olyan komoly rajongótábora van, hogy a séfek állítólag ölre mennek a malacokért.
A tengerimalac-tenyésztés ezért egyre inkább terjed Peruban, és tekintettel a folyamat egyszerűségére és gyorsaságára, számos, az Andokban élő szegény farmer számára jelenthetnek a rágcsálók megoldást.
A helyi civil szervezetek, köztük a World Neighbors támogatják is a tengerimalac-tenyésztést. Kölcsönt szereznek a farmereknek, hogy megvásárolhassák első tenyészállataikat, amelyek mintegy 10 dollárba, azaz 2800 forintba is belekerülhetnek. Ha a farmer ügyesen gazdálkodik, havi szinten 100 dolláros, azaz közel 30 ezer forintos jövedelmet hozhat össze a rágcsálókból.
Mivel a tengerimalac rendkívül jól hasznosítja a konyhai hulladékot, és a tehenekhez képest kétszer olyan hatékonyan változtatja hússá a füvet, a civil szakértők szerint jóval fenntarthatóbb húsforrást jelenthet, mint a szokásos négylábúak.