Mondhatnánk, hogy az ötórai tea csodálatos hagyomány, de lássuk be, valójában ez mindig is a kevés kiváltságos számára fenntartott élvezet volt. Egyrészt ugye a klasszikus teadélutánnal együtt járnak bizonyos külsőségek: a textilszalvéta, a porcelán, az apró szendvicsek és a miniatűr sütemények. Másrészt pedig nyilvánvalóan nem sokan engedhették meg maguknak a „régi szép időkben”, hogy egy teljes étkezéssel felérő lakomát iktassanak be az ebéd és vacsora közé.
Az ötórai tea ezért jellegéből adódóan még mindig nem mindennapos tevékenység, legfeljebb a királyi család számára kötelező. De az is biztos, hogy jóval szélesebb körben elérhető, hiszen az itthon kapható legdrágább változat is kijön két mozijegy és egy popcorn árából. És a legtöbb filmnél sokkal jobb élményt kapunk, ebben egészen biztosak vagyunk.
Kezdjük a legolcsóbbal és legmenőbbel! A Nobu sokak kedvenc helye, de általában inkább csak ebéd- vagy vacsoracélpontként szerepel.
A háznak azonban remek cukrásza van,
így a két étkezés közti üres órákat kihasználandó pár éve létrehoztak egy forró ital-sütemény csomagot. Fő műsoridőben 2500 forint egy desszert, plusz a kávé vagy a tea, de ha délután megyünk, 2000 forintért megkaphatjuk kedvenc sütinket a választott kísérővel.
Ha valakit a Nobu keleties stílusa vagy a desszertek elnevezése tartana esetleg távol, akkor most azonnal mindenkit megnyugtatunk: összesen egy darab valóban japán édesség van az étlapon. A mocsi tagadhatatlanul megosztó valami, kívül rizslisztes tészta, belül fagylalt, de akinek nem tetszik, az több mint tíz másik süteményből választhat.
És micsoda sütik!
A Nobuban kapható például az ország egyik legjobb sajttortája,
illetve a matsuhisa passion brûlée néven futó kókuszos édesség, amit a fél város másol már. Csokoládéban is jól állnak, a zöldtea-fagylalttal érkező süteménynek pompás párja a múltkori születésnapi vacsorán debütált szilvás tavaszi tekercs. Cucunak, azaz Baranyai Péternek még olyan gagekre is van energiája, mint a csokoládégömb halloweeni változata, benne egy habcsók szellemmel.
Azt javasoljuk, legalább négy ember menjen egyszerre, hogy minél több finomság kerüljön az asztalra, és a cseresznyevirág teát sem szabad kihagyni.
Már nyitás óta tudjuk, hogy a Gerbeaud-ház budai leánya, illetve bocsánat, fia, az Émile nagyon jó hely, de most mégis megleptek minket kicsit. Ránézésre ugyanolyan az ötórai teájuk, mint az összes többi, de amikor az ember belekezd, kiderül, hogy tele van bátor ötletekkel.
A tea helyett ugyan választhatunk pezsgőt is, de könyörgünk, ne tegyék. Mi is imádjuk Sauskáékat, de ez a tea tényleg fantasztikus.
Az oolong egyszerűen elvette a szavunkat.
Jópofa a kínai teaceremónia is, de semmit nem érne, ha nem lenne ilyen gazdag és komplex az ital íze.
A kis szendvicsek itt is vékony fehér kenyérből készülnek, héj nélkül, de itt aztán vége is hasonlóságnak. A tojássalátában kék sajt íze bukkan fel, a curry csípős, az első után már várjuk a következőt. Az Émile különösen erős a sós teasütemények területén, amit máshol sajnos méltatlanul hanyagolnak. Csak egy falat a kecskesajtos profiterol, de be kell hozzá hunyni a szemet. A stanglik is méltó társai, de persze a zserbó a délután sztárja.
Tökéletesen hozza a nagymama sütijének háziasságát és a profi cukrász mesterségbeli tudását – két harapás, de a hatása sokáig tart.
Szerintünk még a gyömbért is maguk kandírozzák, olyan jó, és persze a város egyik legjobb macaronja is feltűnik a tányéron. Ezért Pestről is érdemes átmenni.
Amióta átépítették a Hotel Corvinus Kempinski előcsarnokát, egyre jobban szeretünk oda járni. Ebben az otthonos stílus és az élhető terek mellett nyilván szerepük van kifejezetten ott elérhető remek ajánlatoknak is, mint például a Benediction reggeli, hétféle buggyantott tojással.
Az ötórai tea is tartogat meglepetéseket, például
az egyik legjobb Eszterházy-tortát, amit valaha kóstoltunk
– pedig volt néhányban részünk. A szendvicsek kenyere olyan angolos, amilyennek mi egyáltalán nem szeretjük, de hát ez az elvárás sajnos, viszont a legjobb minőségű lazaccal és mangalicasonkával töltötték meg őket. A szigetországi szendvicsek után az Osztrák–Magyar Monarchiát idéző sütemények következtek, ebből is egy kicsi, meg abból is.
A Zsolnay-porcelánon érkező sütemények közül nekünk a rétes egy kicsit halvány volt, de a csodálatos tea bőven ellensúlyozta. Elvben nem igazán szeretjük a gyümölcsös ízeket, de itt engedtünk a profi felszolgáló hölgy javaslatának, és jól tettük,
a Ronnefeldt teák remekül vizsgáztak.
Aki valami izgalmasabbra vágyik, az némi felár ellenében ihat egy pohár Sauska pezsgőt is a tea mellé.
Nem meglepő módon a Four Seasons Gresham Palace-ben az ötórai tea is ötcsillagos. A különleges herendi porcelánban felszolgált szendvicsek és sütemények szépen egyesítik a brit hagyományt és a magyar ízeket. És itt végre nem csak héj nélküli fehér kenyér keretezi a remek belevalókat,
a haza képviseletében a pogácsa is feltűnik a tányéron
– nagyon helyesen.
A cukrászatáról (is) híres Gresham persze ezúttal ismét rengeteg csodálatos süteménnyel bizonyítja, hogy nem hiába szeretjük őket, de be kell vallanunk, minket a scone-ok teljesen elvakítottak. Utólag visszagondolva, mintha öt percig ettük volna a szendvicseket, aztán megint öt percig a sütiket, közte meg volt valami meghatározhatatlan, végtelennek tűnő idősáv, amikor a scone-okat toltuk a szánkba elmosódott háttérrel.
A scone az egy fura átmenet a pogácsa és a sütemény között, rengeteg vajjal, omlós textúrával. Mármint elvileg, de amit mi eddig Angliában scone névvel ellátva kóstoltunk, az ártól függetlenül szemét volt. Elég vicces, hogy végig itt volt a szomszédunkban a megfelelő változat. A Gresham-féle annyira gazdag, főleg azzal a csinos mennyiségű clotted creammel, azaz extrazsíros tejszínnel, hogy mire végeztünk velük, már eléggé pihegtünk. És szégyen, de
nem tudtunk mindent megenni, amit kihoztak,
márpedig ez nagyon-nagyon ritkán fordul velünk elő.
Persze azért mindent megkóstoltunk, így tudjuk, hogy
a macaron itt is csúcsminőség,
hogy az Eszterházyn ujjnyi vastag a krém, és hogy a flódniból kapszulát csináltak. De sajnos, a scone után már nehéz volt velük is foglalkozni. Szerencsére a teák itt is sokat segítettek, a ház saját íze is remek, a masala chai-ért még visszamegyünk. Ahogy az a képen is látszik, felárért van pezsgő is.
Egy ilyen összeállítás végén a legtöbb olvasó azt várja, mondjuk meg, melyik volt a legjobb. Aki nem akar sokat költeni, az menjen a Nobuba. Aki a modern dolgokat szereti, annak a Kempinskit javasoljuk. Aki izgalomra vágyik, az mindenképpen az Émile felé vegye az irányt, az autentikus élményt keresőknek pedig a Gresham a megfelelő. Nem tudnak rossz döntést hozni, az biztos.