Új ízeket keres? Kóstoljon portugál borokat!

Ha portugál borokról esik szó, szinte mindenki azonnal a portóira gondol. Többnyire fel sem merül az emberekben, hogy arról a területről, ahonnan ez az erős és karakteres desszertbor származik, egy gyümölcsösebb vörösbor is a poharukba kerülhet. Pedig érdemes felfedezni a Duoro borvidék kincseit.

Talán mi, magyarok érezzük át leginkább a portugálok egyik legnagyobb gondját, vagyis hogy boraikat
még ma is szinte kizárólag a portóival azonosítják; desszertboruk bűvköréből pont olyan nehéz
kitörniük, mint nekünk elérnünk, hogy a tokaji aszúnk mellett a száraz borainkra is felfigyeljen a
világ. Tény és való, hogy régebben a Duoro vidékén a portói volt az egyeduralkodó, mára azonban az
erősített borok mellé a többiek is szépen felsorakoztak.

Forrás: Csepe Erika

A Duoro Portugália legszebb borvidéke, egyben a világörökség része is. A folyó hosszú kilométereken kanyarog a meredek, 30-50 százalékos dőlésszögű dombok között.

A világörökségi listára a hagyományos módon, teraszosan művelt szőlőinek köszönhetően került fel a vidék.

A klíma más és más a folyó különböző szakaszainál. Ahogy haladunk a szárazföld belseje felé, egyre melegebb és szárazabb az éghajlat. Az óceánnál, Porto városánál az éves csapadékmennyiség meghaladja az 1600 millimétert, míg a spanyol határ felé már szinte sivatagos a táj.

A borvidék nyugati részének egyik leghíresebb borásza Alves de Sousa, aki Portugáliában egyedüliként kétszer is elnyerte az „Év bortermelője" díjat. A család területeit hat birtok (quinta) alkotja, összesen 135 hektáron gazdálkodnak. Szőlőt nem vásárolnak, kizárólag saját alapanyagból készülnek boraik.

Alves de Sousa egyike volt azoknak a borászoknak, akik néhány évtizeddel ezelőtt léptek egy merészet, s elkezdték a mindaddig „mellékterméket" jelentő száraz boraikra építeni a jövőt. A pincészet első piacra dobott száraz tétele egy 1991-es fehér bor volt, melyet két vörös követett az 1992-es évjáratból. Az eredmények igazolták Alves de Sousa-t, mert a borok különösen jó visszhangra találtak, és rövid időn belül az export piacok is megnyíltak előttük.

A legnépszerűbbek a fehérszőlők közül az alvarinho és az arinto Forrás: Csepe Erika

Portugáliában kevés helyen találkozhatunk chardonnay, cabernet sauvignon és syrah szőlőkkel. A
világ nagy szőlőtermesztő országaival szemben

itt nem igazán tudott elterjedni a híres nemzetközi fajták betelepítésének divatja.

Mindig is a helyi, őshonosak voltak a kedvencek. A legnépszerűbbek a fehérszőlők közül az alvarinho és az arinto, kékszőlők közül pedig a tinta roriz, a touriga franca, a touriga nacional és a tinta amarela. A Sousa család is elsősorban ezekből a fajtákból készíti borait.

A család hat birtoka közül talán a 25 hektáros Quinta de Gaivosa a leghíresebb, a maga 60-80 éves ültetvényeivel. Erről a területről kerül ki a pincészet vezérbora, a Quinta de Gaivosa is, mely a legfőbb szőlőfajták házasításával készült. A vörösbor igazi délies jelenség. Mély rubinszínben pompázik, illata gyümölcsös és fűszeres is egyszerre, ízében határtalanul zamatos:érett és aszalt gyümölcsökkel hódít a korty. A bor 15 hónapot pihent első- és másodtöltésű francia tölgyfahordóban, ami tovább gazdagította az aromákat. A bort csak a legjobb években készíti a család, akkor azonban általában minden díjat besöpörnek vele. A 2011-es évjáratra még Robert Parker borszakértő is 95 pontot adott a 100 pontos értékelési listán.

Többféle stílusú portói létezik, attól függően, hogy milyen minőségű volt az alapbor Forrás: Csepe Erika

Másik fantasztikus vörösboruknak különleges a neve is: Abandonado, vagyis elhagyatott.

A szőlők ugyanis egy olyan ültetvényről származnak, melyet extrém meredeksége miatt évekre kivontak a művelésből.

A tőkék azonban túlélték ezt az időszakot, és ma már újra készítenek belőlük borokat.

Az Abandonado mintegy húsz fajta szőlő házasításával készül (nem ritka ez Portugáliában), mind őshonos és egytől-egyig az elhagyatott terület gyümölcse. A bor színe intenzív rubinvörös,az illatában pedig minden benne van, amiről az embernek beugrik a fekete szín: erdei szeder, aszalt szilva, csokoládé, és jó adag füstösség. Ízében ugyanezek a jegyek köszönnek vissza, kellemes tanninokkal, magas alkohollal (14,5%). Ez utóbbi cseppet sem zavaró, hiszen robosztus, testes vörösborról van szó.

Berco névre keresztelt fehérboruk arról az ültetvényről származik, melyről a 90-es évek elején az úttörőnek számító első száraz borok elindultak.

A név is innen jön: Berco, vagyis bölcső. A bor nagyon koncentrált, gyümölcsös és ásványos.

Kíméletesen préselték, majd 18 hónapig finom seprőn tartották, melyet rendszeresen fel is kevertek (úgynevezett battonázs technológiával készítették). A bor rendkívül jól illik zsírosabb halakhoz és fehér húsokhoz.

A száraz borok mellett természetesen erősített borok is készülnek a Sousa család pincészetében. A portói borokról tudni kell, hogy a legtöbb édes, néhány pedig nagyon-nagyon édes. Emellett pedig mind-mind gazdag és testes, és nemcsak desszertekhez ideálisak, hanem például a roquefort sajthoz is. Leegyszerűsítve a portói borok úgy készülnek, hogy az erjedő musthoz hozzáadják a borpárlatot (brandyt), ezáltal megállítják az erjedést, és édes bort kapnak. A borpárlat hozzáadása miatt alkoholtartalmuk jóval magasabb, általában 20 százalék körüli.

A Quinta de Gaivosa a legfőbb szőlőfajták házasításával készült Forrás: Csepe Erika

Ha szeretnénk vásárolni, tudnunk kell, hogy többféle stílusú portói létezik, attól függően, hogy milyen
minőségű volt az alapbor, egyetlen évjáratból vagy több évjárat házasításával készült-e, mennyi időt
töltött hordóban, s leszűrték-e palackozás előtt. A skála igen széles, a könnyedebb fehér portóitól,
melynek fogyasztását inkább étkezés előtt javasolják, egészen a 20 évig érlelt vörösökig, melyek
sűrűsége már egy komolyabb balzsamecetével vetekszik. Bármilyet is választunk, a lényeg, hogy lehűtve fogyasszuk, különben csak az alkoholt érezzük, a finom ízeket kevésbé. A legideálisabb 12-15 fokon kortyolgatni.