Egy emberöltővel ezelőtt még nem léteztek különleges ajándékok, nem voltak csilli-villi díszek, és az asztal sem rogyadozott az exkluzív ételektől. A gyerekek boldogok voltak, ha kaptak egy kockacukrot vagy egy kis darabka égetett cukrot, amit az édesanyjuk készített el, apróra tört dióval. És persze a Mikulás sem új telefont vagy játékot hozott, hanem almát, diót, szőlőt, vagy éppen, ami volt.
Ha karácsonyra sikerült felhízlalni a disznót, akkor az előtte való napokban bizony nagy volt a sürgés-forgás a tanyán. Az emberek boldogok voltak, mert ez azt jelentette, hogy gazdagabb karácsonyi ebéd, illetve vacsora várható, és
végre nem füstölt, hanem friss húsból készülhet a székelykáposzta.
Már akkor a frissen főtt húslevesről ábrándoztak, amikor töltötték a hurkát, sütötték a zsírt és készítették a hájas tésztát. Ilyenkor mindig összegyűlt a rokonság, ahogy karácsony napján is, hiszen sokkal összetartóbb volt a család, mint manapság. Együtt ünnepelték a karácsonyt, együtt énekelték a karácsonyi dalokat, együtt mentek el az éjféli misére, ami a katolikusok számára az ünnep legfontosabb részének számított, illetve együtt fogyasztották el az ünnepi menüt is.
December 24-ét hívják karácsony böjtjének,
amikor a vacsora a következő fogásokból állt: alma, dió, vajas bableves – persze hús nélkül – és mákos tészta egy kis cukorsziruppal. Ezt követte december 25-én az ünnepi ebéd, amikor már hús is kerülhetett a tányérra. A dió, az alma – szeletekre vagdosva –, az aszalt szilva vagy alma, a fokhagyma nélkülözhetetlen eleme volt az ünnepi asztalnak, ám a házi pogácsa sem maradhatott el.
Ha volt disznóvágás, akkor persze a hurka és a friss húsból készült töltött káposzta is felkerült a menüre,
amit akkor még nem rizzsel, hanem gerslivel, azaz árpagyönggyel készítettek. Disznóvágás után mindig küldtek egy darabka hurkát és egy adag kását a közelebbi rokonoknak és családtagoknak.
Az ünnepi desszert általában a már említett pogácsa, illetve kalács volt. Azért a legtöbb háztartásban volt kecske vagy tehén, így tejtermékek is; ha több túró volt a kamrába, akkor túrós kalács, illetve túrós tészta – a mákos helyett – is ott illatozott az asztalon. Mire a rokonok megérkeztek, már ki volt tálalva a leves, a főtt hús, a torma, amit maguk termesztettek és ők készítettek, illetve a házi, kemencében sütött kenyér. A kisebb gyerekek a vacsorát követően elvehettek egy cukrot a karácsonyfáról.
A karácsonyfa annak idején egy zöld erdei fa volt, mert nem volt mindig fenyőfa. Hogy díszesebb legyen, a tehetősebbek által eldobott szaloncukros papírba csomagolták be a kockacukrot vagy az égetett cukrot. Még olyan is volt, hogy szén került becsomagolva a fára, vagy festett dió, esetleg csináltak papírból néhány angyalkát. Ám nem számított a fa és az ünnep sem, amikor csonkán kellett összeülnie a családnak; a második világháború idején sokan estek orosz hadifogságba: sokan csak évekkel a háború után térhettek haza családjukhoz. Az pedig még az ünnepi lakománál is többet ért.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Főzze a babot néhány babérlevéllel és ízlés szerint hozzáadott ételízesítővel. Míg fő, készítse el a rántást: keverje össze a lisztet a zsírral, majd engedje fel egy kis tejjel. Dolgozza el benne a tejfölt, majd amikor puhára főtt a bab, vegye tartalékra a gáztűzhelyet, végül adja hozzá a rántást és a maradék tejet. Főzze és kavargassa még öt percig.