Egyre szívesebben választjuk az alkoholmentes söröket

sör
Vágólapra másolva!
Jelentősen bővült az alkoholmentes sörök és radlerek forgalma a HEINEKEN Hungáriánál az elmúlt öt évben. A 0.0 alkoholmentes sör egy év alatt megduplázta a forgalmát, míg az alkoholmentes radlerek értékesítése 2014 óta 130%-kal nőtt. 
Vágólapra másolva!

A gyümölcsös ízesítésű radlerek piaca erősen szezonális: a fogyasztók az időjárás függvényében, inkább a nyárias hőmérsékletű hónapokban vásárolják ezeket. Ennek ellenére a Heinekennél nagy sikerük van, a vállalat ezért 0.0% Zóna elnevezéssel egységes kereskedelmi megjelenést biztosít az alkoholmentes termékeinek, és továbbra is támogatja az ittas vezetés elleni küzdelmet.

Az alkoholmentes termékek fogyasztási alkalmainak lehetősége egyre nő Forrás: Shutterstock

Az alkoholmentes sörök Európa-szerte az 1980-as évek óta elérhetőek, hazánkban pedig a 90-es években jelentek meg nagyobb mennyiségben. Növekedése csupán az elmúlt években volt megfigyelhető a kategóriában, helyileg és globálisan is.

Az alkoholmentes sörök előállítása igazi kihívás a gyártóknak, akik kétféle technológia közül választhatnak.

Az egyik, a sör alapját adó maláta erjedésének megszakítása. Ebben az esetben nem képződik alkohol az italok előállítása során. Költségesebb és bonyolultabb módszer az alkohol teljes mértékű kivonása az erjedt, alkoholos sörökből.

Az alkoholmentes radlerek térnyerésének trendje olyannyira erős,

hogy mindeközben az alkoholos radlerek értékesített mennyisége 45%-kal csökkent öt év alatt, a teljes piacot érintően. Ebből látszik, hogy amíg az alkoholmentes termékek fogyasztási alkalmainak lehetősége egyre nő, addig az alacsony alkoholtartalmú italokat kevésbé választják a fogyasztók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!