Házi olasz ciabatta kenyér bögrésen, tejtermék nélkül

ciabatta kenyér
Vágólapra másolva!
Készítettünk már hagyományos kenyeret, zsemlét és vajas kiflit is. Most utazzunk gondolatban egy kicsit messzebbre, és süssünk olasz ciabatta kenyeret tejtermék és tojás felhasználása nélkül.
Vágólapra másolva!
Ciabatta kenyér. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Ciabatta kenyér

Hozzávalók:

  • 1 bögre és 2 evőkanál meleg víz
  • 1 teáskanál méz
  • 2 teáskanál aktív száraz élesztő
  • 2 bögre liszt
  • 1 teáskanál só

Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze a bögre víz ¼-ét a mézzel, aztán öntsük bele az élesztőt és tegyük félre.
Mérjük ki a lisztet egy tálba, csináljunk egy lyukat a közepébe. Amint az élesztő felfutott, öntsük bele a maradék vízzel együtt.
Keverjük össze egy fakanállal, és adjuk hozzá a sót.
Dolgozzuk jól össze. Laza és ragadós tésztát kell kapjunk.
Szórjuk meg a tetejét 1 és ½ evőkanál liszttel.
Fedjük le az edényünket a ciabattával és tegyük meleg helyre, amíg megkel. Ez körülbelül 1 és ½ óra.
Amint kész a tészta, melegítsük elő a sütőt 220 fokra.
Béleljünk ki egy sütőlapot sütőpapírral és szórjuk meg 1 és ½ evőkanál liszttel.
Óvatosan tegyük a tésztát a tálból a sütőlapra. Ügyeljünk arra, hogy a tészta teteje lisztes maradjon.
Spatulával formázzunk hosszúkás kenyeret a tésztából.
Tegyünk egy tepsi vizet a sütő aljába, hogy gőz keletkezzen sütés közben, és süssük a kenyeret 20-25 percig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!