Isteni finom datolyás fagylalt fagyigép nélkül

datolyás fagyi
Vágólapra másolva!
Beköszöntött a jó idő, egyre melegebb van. Hogyan is ünnepelhetnénk meg a nyár közeledtét? Mondjuk egy nagy tál datolyás fagylalttal, ami a vaníliától lesz igazán finom. Próbáljuk ki ezt a receptet, aminek az elkészítéséhez még fagylaltgépre sincs szükség.
Vágólapra másolva!
Forrás: Shutterstock

Datolyás fagylalt

Hozzávalók:

  • 500 ml tej
  • 300 g magozott datolya
  • 450 ml tejszín
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 70 g apróra vágott pisztácia

Elkészítés:

Tegyünk egy kenyérformát 2 órára a fagyasztóba.
Verjük fel a tejszín felét, aztán tegyük félre.
Tegyük a datolya felét egy aprítógépbe, és keverjük jól össze.
Öntsük hozzá a tejet, és dolgozzuk össze. Tegyük félre.
A maradék datolyát aprítsuk fel kis darabokra.
Egy tálban kezdjük el melegíteni a datolyás keveréket, a maradék tejszínt, a vaníliát, az apróra vágott datolyákat.
Amint összefőztük, hagyjuk kicsit kihűlni és forgassuk bele a habbá vert tejszínt.
Keverjük hozzá a pisztáciadarabokat is.
Tegyük vissza a tűzhelyre, főzzük össze újra, aztán öntsük a fagyasztóból kivett kenyérformába.
Tegyük vissza a fagyasztóba legalább egy éjszakára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!