Az egyetlen dolog, amire nem használjuk a papírtörlőt, pedig kellene

papírtörlő
Vágólapra másolva!
A papírtörlőnek a hűtőben a helye! Meglepődött? Akkor figyeljen! Megszoktuk, hogy a papírtörlőért nyúlunk, ha valami kiömlött, ám nemcsak erre használhatjuk, hanem a zöldségek frissen tartására is. Mutatjuk, mit kell tennie.
Vágólapra másolva!

Nagyon egyszerű! Csak bélelje ki papírtörlővel a hűtő zöldséges fiókját, majd erre tegye rá az alapanyagokat. Amikor új zöldség kerül a fiókba, mindenképp cseréljük ki újra a papírtörlőt,

de akkor is, ha sok nedvességet szívott már magába.

Ezzel biztosíthatjuk, hogy zöldségeink hosszabb ideig frissek maradjanak és a hűtő fiókját is tisztán tartjuk.

Forrás: Shutterstock

Sok gyümölcs és zöldség, ideértve a kelkáposztát vagy a cukkinit, tárolása során nedvesség keletkezik. Ez a nedvesség átjárja a zöldséges fiókot, hamarabb megromlanak benne az élelmiszerek. Ám, ha kibéleljük papírtörlővel, ez felszívja a nedvességet, így frissen tarthatjuk az élelmiszereket.

Fontos megjegyezni, hogy időnként mindenképp ki kell cserélni a papírtörlőt, hiszen, ha nedvesen sokáig hagyjuk a hűtőben, ugyanazt a hatást érhetjük el, amit a használata nélkül:

a nedvesség hatására hamarabb tönkremennek a zöldségek. Tehát cseréljük ki a nedves papírtörlőt szárazra, amikor szükséges.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!