Mogyorókrémes kenyér a mogyorókrém világnapjára

mogyorókrémes kenyér
mogyorókrémes kenyér
Vágólapra másolva!
A mogyorókrém világnapját 2007-ben hirdette meg egy blogger, aki rajongott az édes krémért. Azóta a február 5-ei világnap hivatalossá vált, amelyet most mi is megünnepelhetünk. Ez a mogyorókrémes kenyér nemcsak gyönyörű, de pompás kiegészítője minden étkezésnek. És még desszertként is fogyaszthatjuk.
Vágólapra másolva!
Mogyorókrémes kenyér. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Mogyorókrémes kenyér

Hozzávalók:

  • ½ teáskanál élesztő
  • 1 bögre meleg víz
  • 2 és ½ bögre liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • ½ bögre mogyorókrém
  • 1 tojás

Elkészítés:

Szórjuk az élesztőt ¼ bögre vízbe, és hagyjuk felfutni.
Keverjük össze a lisztet, a sót és a cukrot, adjuk hozzá az élesztős vizet és a maradék vizet is.
Gyúrjuk jól össze a tésztát, aztán tegyük egy olajjal kikent tálba, fedjük le, és hagyjuk kelni egy órát.
Amint letelt az idő, nyújtsuk ki enyhén lisztezett felületen.
Vigyük fel rá a mogyorókrémet, azután csavarjuk fel.
Vágjuk kétfelé a tésztát a közepén úgy, hogy az egyik végét érintetlenül hagyjuk.
Fonjuk össze úgy, hogy a vágott, mogyorókrémes rész legyen felül.
Hagyjuk pihenni 20 percet.
Kenjük meg a felvert tojással, közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd süssük a kenyeret tűpróbáig.
Körülbelül 30 perc alatt sül készre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!