3 összetevős brokkolis sajtleves

brokkoli leves, krémleves
Vágólapra másolva!
Számos olyan recepttel találkoztam már, amely csupán néhány fő összetevőt ígért, de végül sokkal több minden kellett bele, mint elsőre gondoltam. Na, ez a recept nem ilyen! Tényleg mindössze brokkoli, sajt és hagyma kell hozzá. Negyven perc alatt készen van, és isteni finom!
Vágólapra másolva!
A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Brokkolis sajtleves

Hozzávalók:

  • 550 g hagyma, kockára vágva
  • 900 g brokkoli
  • 230 g sajt, reszelve

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Öntsünk egy kis olajat egy serpenyőbe, és pirítsuk meg rajta a hagymát.
Sózzuk meg.
Ha megbarnult, öntsük fel 6 bögre vízzel.
Közben vágjuk darabokra a brokkolit, aprítsuk fel a szárát is.
Tegyük a virágait egy olajjal kikent tepsire, sózzuk meg és süssük 15 percig.
Amikor a hagymás víz felforrt, adjuk hozzá a sült brokkolivirágokat és a szárakat is.
Főzzük puhára.
Turmixoljuk össze, majd öntsük hozzá a sajtot, közben folyamatosan keverjük fakanállal.
Amikor a sajt elolvadt, a levesünk készen áll a tálalásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!