Ha van otthon csirkemellfilé, legyen ez az ebéd

csirkemell
Vágólapra másolva!
Miért fogjuk imádni ezt a receptet? Egyrészt azért, mert nagyon finom. Másrészt viszont azért, mert az előkészületek hihetetlenül kevés időt vesznek el a napunkból. Noha a húsnak meg kell sülnie, nekünk csupán negyedórát kell foglalkoznunk az előkészítésével. Hasonlóan gyorsan megvagyunk a körettel, hiszen csak rizst kell főznünk mellé.
Vágólapra másolva!

Egyik este álltam a hűtő előtt, és azon gondolkodtam, mit főzzek holnap. Mivel elég zsúfolt napnak néztem elébe, biztos voltam benne, hogy boltba menni, sorban állni nem lesz időm – és őszintén: kedvem sem.

Rájöttem, hogy van még csirkemell a fagyasztóban, amit gyorsan áttettem a hűtőbe, hogy kiolvadjon másnapra.

Nálunk mindig van hagyma és fokhagyma a kamrában, illetve sajt és tejföl a hűtőben. Ezért adta magát az ötlet: sajtos-tejfölös csirkemell sütőben sülve. Gyorsan megvagyok vele, boltba sem kell mennem, ráadásul finomat is fogunk enni.

A kép csak illusztráció! Forrás: Cafedelites

Másnap összeszedtem az alapanyagokat: 1 kg csirkemellfilé, 500-600 ml tejföl, 350 g reszelt sajt, 4 gerezd fokhagyma, 120 g rétesliszt, 2 teáskanál oregánó, 2 teáskanál kakukkfű, 1 hagyma, só és bors ízlés szerint.

A csirkemellet szépen felvágtam, kiklopfoltam, sóztam és borsoztam. A lisztet összekevertem az oregánóval és a kakukkfűvel, majd ebbe megforgattam a csirkemellszeleteket. Végül olajjal kikent, hagymával kibélelt tepsire raktam.

A tejfölbe belereszeltem a fokhagymát, és összekevertem. Meglocsoltam vele a csirkemelleket, végül az egészet megszórtam sajttal.

A tetejére szórtam még egy kis oregánót. 190 fokra előmelegített sütőben sütöttem körülbelül 35 percet. Amíg sült a csirke, addig gyorsan fel tudtam tenni a rizst is főni.

Így lett kész az ebéd egy óra alatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!