Mérgezőek lehetnek ezek a chipsek

chips, krumpli, gaszto, illusztráció
Fotó: Shutterstock/ Jiri Hera
Vágólapra másolva!
Sokan megijednek, ha a burgonyán, illetve a belőle készített chipseken zöldes elszíneződés látóható. Valójában egy teljesen ártalmatlan folyamatról van szó: a burgonya ugyanis napfény hatására termel egy pigmentanyagot, ami a zöld színért felelős.
Vágólapra másolva!

Egy nő felkeresett egy Dull Women's Group nevű Facebook-csoportot, hogy feltegyen egy kérdést, ami már régóta érdekelte:  

Hogy miért zöld színű néhány chipsnek a széle,

és hogy mások is kikerülik-e az ilyen szemeket a zacskóban. Szerinte ugyanis egyáltalán nem étvágygerjesztőek az ilyen chipsek, sőt, kifejezetten bizarr és lehangoló látványt nyújtanak. Majd posztolt is egy képet egy zöld szélű chipsről, hogy a többiek lássák, mire gondol. 

chips, krumpli, gaszto, illusztráció
Fotó: Shutterstock/ PawelKacperek / Shutterstock/ PawelKacperek

A több mint egymilliónyi csoporttag közül néhányan elintézték a kérdést annyival, hogy szerintük ez természetes dolog, ami miatt nem kell aggódni, mások azonban ennél mélyebben beleásták magukat a témába, és 

megpróbáltak valamiféle tudományos magyarázattal előállni.

 Egyikük például azt írta, hogy 

amennyiben a burgonya túl sok napfénynek van kitéve, a növény föld feletti részében klorofill fejlődik ki, ez okozza az élénkzöld elszíneződést, ami a belőle készített chipseken is látható.

Egy másik felhasználó részletesebb magyarázattal támasztotta alá ugyanezt:

A fénynek kitett burgonya klorofillt termel, csakúgy, mint a növény levelei. Általában a gumók a föld alatt vannak, így azokkal ez nem történik meg, de ha a burgonya túl közel nő a felszínhez, vagy napfényes helyen tárolják, előfordul, hogy a gumó is elszíneződik".

Közben egy botanikus is bekapcsolódott a témába:

A burgonya föld alatti szár, nem gyökér. Ha túl közel kerül a talaj felszínéhez, a napfény hatására klorofill, azaz zöld pigmentanyag fejlődik ki, akárcsak a levélben. Emiatt azonban nem lesz egészségre ártalmas, teljesen természetes folyamat".

Egy negyedik személy azonban nem értett egyet velük, sőt, egyenesen a gyártókat okolta a zöld szélű chipsek miatt:

"A gyártóknak semmibe nem kerülne levágni azt a néhány milliméternyi zöld részt a burgonyáról, de inkább spórolnak ezen. Aki teheti, ne vásároljon ilyen veszélyes dolgokat!"

chips, krumpli, gaszto, illusztráció
Fotó: Shutterstock/ Jiri Hera / Shutterstock/ Jiri Hera

2017-ben a Food Unwrapped műsorvezetője, Matt Tarbutt ellátogatott egy farmra Norfolkban, hogy saját szemével is meggyőződhessen a burgonya elszíneződésének természetes folyamatáról. Akkoriban a Mirror azt írta, hogy 

a burgonyában lévő klorofill tartalmazhat egy szolaninhoz hasonló vegyszert,

 ami lényegében ugyanaz, mint a halálosan mérgező nadálytő által termelt anyag.

A zöld chipsek káros tulajdonságaival kapcsolatos félelmek azonban nem feltétlenül indokoltak. A helyszínen tartózkodó gazda ugyanis azt mondta, hogy csak akkor okoz rosszullétet, ha valaki túl sokat eszik belőle.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!