Isteni pálinkás csokoládémousse házilag

Vágólapra másolva!
Az édesszájúak remek csokis desszertet készíthetnek mindössze öt hozzávalóból, ami vendégvárónak is ideális. Az ínycsiklandó, habos finomságot némi pálinka teszi izgalmassá.
Vágólapra másolva!

Ha klasszikus desszertre vágyik egy kis csavarral, készítse el a népszerű sztárséf, Mary Berry pálinkás csokihabját.

A veszélyesen finom desszert mindössze öt hozzávalóból áll, és kevesebb, mint egy óra alatt elkészíthető,

 így jó választás akkor is, ha váratlan vendégeink érkeznek.

Fontos azonban, hogy hagyjunk elegendő időt a megdermedésre, hogy ne maradjon folyós a közepe. 

Ha nem fogyasztunk alkoholt, vagy gyerekek is esznek belőle, a pálinkát kihagyhatjuk belőle, vagy vaníliakivonattal helyettesíthetjük.

csokoládémousse, csokoládé mousse,
Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (6-8 személyre):

  • 225 g csokoládé apró darabokra törve
  • 150 ml zsíros tejszín
  • 1 ek pálinka
  • 3 nagyméretű tojás (szétválasztva)
  • 1 ek vaj

Elkészítés:

  • A tördelt csokoládét tegyük egy tálba, és helyezzük egy fazék víz fölé a tűzhelyen. Hagyjuk lassan felolvadni, de ügyeljünk rá, hogy ne forrjon fel túlságosan, mert keserű lesz az íze.
  • Egyenként keverjük hozzá a vajat, a pálinkát és a tojássárgáját, majd dolgozzuk jól össze. Ezután tegyük félre a tálat, és hagyjuk kihűlni a keveréket.
  • Közben a tojás fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk a csokis keverékbe. Adjuk hozzá a tejszínhabot, és forgassuk össze.Ezután öntsük egy üvegtálba - ha egyszemélyes adagokat szeretnénk készíteni, kisebb edényekbe - és tegyük a hűtőszekrénybe megdermedni.
  • Ha szeretnénk lenyűgözni vendégeinket, tálalás előtt hintsük meg porcukorral, esetlej díszítsük tej-vagy fehércsokoládé darabokkal a tetejét. 

Kész is az öt összetevőből álló, habos csodadesszert, amit akár már előző nap is elkészíthetünk, másnapra ugyanis összeérnek az ízek, és még finomabb lesz. Ráadásul ezt a desszertet akár egy hónapra is lefagyaszthatjuk, eláll a mélyhűtőben.

Mary Berry receptjeinek népszerűsége abban rejlik, hogy villámgyorsan, néhány hozzávalóból elkészíthetőek, igaz ez a desszertjeire is. Néháény héttel ezelőtt például egy isteni csokoládétorta receptet tanulhattunk tőle, ami kevesebb, mint fél óra alatt elkészül. 

Korábbi cikkünkben pedig Mary Berry másik zseniális receptjét mutattuk be, egy ínycsiklandó ciromtortát, ami mindössze három lépésben elkészíthető, és még a mosogatást is megspórolhatjuk.

Nyáron pedig egy hűsítő házi fagylaltreceptet tettünk közzé, szintén Mary Berry-től.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!