Isteni csokitorta, ami kevesebb mint fél óra alatt elkészül

Vágólapra másolva!
Mary Berry gyors csokitortareceptje olyan finom, hogy az ember a tíz ujját megnyalja utána, és mindössze 25 perc alatt elkészül. Talán mindez túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, azonban az eredmény magáért beszél.
Vágólapra másolva!

Mary Berry világhírű tévés séf és gasztrovlogger mindig is elsöprő sikert aratott nagyszerű receptjeivel, különösen igaz ez a desszertekre.

Nemrég egy zseniális, három lépésben elkészíthető citromtorta receptjét tette közzé, de olyan is volt már, hogy házi fagylaltreceptet posztolt, ez alkalommal pedig egy ínycsiklandó csokitortával kedveskedik a követőinek, amelybe selymes tejszínes krém, és könnyed baracklekvár kerül. Ahogy a többi receptjére, erre is igaz, hogy 

egyszerűen és gyorsan elkészíthető, így kezdők, és elfoglalt, dolgozó háziasszonyok is bátran nekiláthatnak az elkészítésének.

A BBC Good Food oldalán közzétett egyszerű csokoládétorta 108 négycsillagos értékelést kapott, 

az adag nyolc-tíz emberre elegendő, így bármilyen összejövetelre ideális. Emellett kevesebb mint fél óra alatt elkészül 180 vagy 160 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben.

 

Gyors csokitorta recept, tortarecept
Fotó: Shutterstock/mr sanaullah

Hozzávalók:

  • 225 g sótlan, olvasztott vaj
  • 225 g kristálycukor
  • 4 db  tojás
  • 220 g önkelesztő liszt
  • 50 g kakaópor
  • A krémhez:
  • 4 ek sárgabarackdzsem, vagy egyéb lekvárféle
  • 300ml tejszín, könnyű habbá verve

Elkészítés:

Kezdő lépésként béleljünk ki sütőpapírral két sütőformát: Mary receptje 20 cm-es formák használatát javasolja, ami egy szabványos tortaforma méret – írja az Express.
Ezután a vajat, cukrot, tojásokat, sütőport és a kakaóport keverjük össze egy nagy tálban. Használhatunk ehhez robotgépet is, ám végső soron egy fakanál is megteszi. Ezután töltsük meg vele a tortaformákat, és egy spatulával vagy kanállal egyengessük el.  

 3. Süsse 25-30 perc alatt készre. A recept szerint akkor jó, ha a tészta visszaugrik, ha belenyomjuk az ujjunkat.

4. Ha kész, kivesszük a sütőből, majd a lekvárral és tejszínhabbal megkenjük az egyik tortalapot, majd a másikat a tetejére helyezzük.

A csokis piskótalapok töltetlenül, fóliába csomagolva akár egy hónapon keresztül is elállnak a mélyhűtőben. Ha szeretnénk felhasználni, szobahőmérsékleten olvasszuk ki, mielőtt megtöltenénk.

Korábbi cikkünkben pedig olyan egyszerű desszertekről írtunk, amelyekhez még a sütőt sem kell bekapcsolni, ezek szintén jó választásnak tűnhetnek a nyári kánikulában, ha vendégeket várunk, esetleg megéheztünk egy kis édességre, de nincs kedvünk órákat álldogálni a forró tűzhely mellett. Ilyen lehet például a kókuszgolyó, keksztekercs, hamis krémes háztartartási kekszből vagy a különféle sajttorták.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!