Őszi krémlevesek, melyek testet és lelket átmelegítik a hideg napokon

sütőtökös ételek, sütőtökösételek, őszi krémlevesek
A finom, őszi krémlevesek felmelegítik a testet és a lelket egyaránt
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Az ősszel együtt beköszöntenek a hűvösebb, komorabb napok, egyre gyakrabban esik az eső, egyre korábban sötétedik, és - noha napközben nem ritka még a 25 fok feletti hőmérséklet - reggelente és esténként bizony már gyakran fázunk. Az időjárással együtt pedig az is változik, hogy milyen ételeket preferálunk. A selymes, fűszeres ízvilágú őszi krémlevesek különösen jól esnek vacsorára egy hosszú nap után, hiszen átmelegítik a testet és lelket, és feltöltenek bennünket energiával. Mutatunk néhány egyszerű, de nagyszerű receptet, amelyet otthon is könnyedén elkészíthet.
Vágólapra másolva!

Míg nyáron a könnyed saláták, grillételek, gyümölcsös desszertek, hidegtálak élveznek prioritást, szeptember második felétől terítékre kerülnek a laktató, húsos egytálételek illetve a hüvelyesekből - lencséből, babból - és káposztafélékkből készült főzelékek. Szintén népszerűek ilyenkor a lélekmelengető, fűszeres levesek receptek egész tárházából válogathatunk az internetről, szakácskönyvekből. A legjobb őszi krémlevesek kellőképpen laktatóak, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, ugyanakkor igen kevés kalóriát tartalmaznak, így a hidegebb hónapok nem feltétlenül kell, hogy együtt járjanak a pluszkilókkal.

sütőtökös ételek, sütőtökösételek, őszi krémlevesek
A finom, őszi krémlevesek felmelegítik a testet és a lelket egyaránt
Fotó: Shutterstock / Shutterstock/concrete,soup,hands,woman,seed,cozy,seasonal,yellow,winter,plate

Miből készülnek a legjobb őszi krémlevesek?

Talán soha többé nem nézünk idegenkedve a céklára, sütőtökre, brokkolira, zellerre vagy az édesburgonyára, ha vesszük a bátorságot, és készítünk belőlük egy ínycsiklandó krémlevest. 

Az őszi idényzöldségek ugyanis kiváló levesalapanyagok, hiszen tele vannak vitaminokkal, rostokkal és ásványi anyagokkal, mindemellett kellőképpen táplálóak is. Sovány tejszínnel, fűszerekkel, pirított magvakkal felturbózva könnyed, mégis laktató vacsorát készíthetünk belőlük.

Finom krémlevesek készíthetők emellett a 

különféle hüvelyesekből, például sárgaborsóból, lencséből, illetve babfélékből is. Ezen fehérjetartalma gyakran a húsos ételekkel vetekszik,

 ezért különösen ajánlottak vegetáriánusok és vegánok számára.

Lélekmelengető leves ötletek őszi estékre

Íme néhány egyszerű, gyors krémleves recept, amelyeket otthon, kezdő szakácsként is könnyedén elkészíthet. 

Bátran kísérletezzen minél többféle zöldséggel, kár a hét minden napján másfajta, változatos finomsággal kényeztetheti magát és családtagjait,

 így a krémlevesek nem válnak unalmassá, épp ellenkezőleg: könnyen előfordul, hogy teljesen függővé válunk tőlük.

Céklás krémleves keleties fűszerekkel

Ennek a szuper őszi levesnek a két fő összetevője a cékla és az édesburgonya, amelyek előkelő helyen állnak a legegegészségesebb őszi zöldségek listáján. A római kömény, a koriandermag és némi kókuszkrém rendkívül izgalmas, egzotikus ízvilágot kölcsönöz neki.

  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes cékla
  • 2 közepes édesburgonya
  • 1 bio leveskocka
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 kávéskanál őrölt koriandermag
  • 2 dl kókuszkrém
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés:

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a zöldségeket meghámozzuk, és 1 centis kockára vágjuk. 

Az olajat egy lábasban felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát, és üvegesre dinszteljük. Ezután hozzáadjuk a fokhagymát, még 1 percet pároljuk, majd következő lépésként hozzáadjuk a céklát és az édesburgonyát, rámorzsoljuk a leveskockát, meghintjük a római köménnyel és a koriandermaggal, sózzuk, borsozzuk, átforgatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Forrás után közepes lángon, félig lefedve kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Miután megpuhult a zöldség, hozzáöntjük a kókuszkrémet, és botmixerrel simára turmixoljuk, megkóstolva beállítjuk a fűszerezést. Ha hígabban szeretjük, egy kis vizet adhatunk még hozzá, és még 2 percre visszatesszük a tűzhelyre.

Forrón tálaljuk, plusz kókuszkrémet és magvakat kínálhatunk mellé, a tetejét kevés mentával vagy más zöldfűszerrel díszíthetjük.

Tejszínes gombakrémleves

Finom, kiadós és fehérjedús leves készíthető gombából is, ami különösen jól esik a borongós szürke napokon.

  • 1 kg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 0.5 dl olaj
  • bors
  • 3 dkg vaj
  • 2 dl tejszín

Elkészítés:

  1. A gombakrémleves elkészítéséhez megtisztítjuk a gombákat. Kb. 10-15 egyforma fejet félreteszünk, a többit felszeleteljük.
  2. A vöröshagymát felaprítjuk, és az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és kicsit megpirítjuk, majd felengedjük 1 liter vízzel. Megsózzuk, megborsozzuk, és 10 percig főzzük.
  3. Közben a félretett gombafejeket felszeleteljük, és a vajon barnára pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk.
  4. A gombalevest botmixerrel összeturmixoljuk, hozzáadjuk a tejszínt, és újra felforraljuk, majd belekeverjük a pirított gombákat.

Zellerkrémleves pirított zsemlekockákkal

Bár a zellert sokan nem kedvelik markáns íze miatt, selymes, tejszínes krémlevesként tálalva még a finnyásabbak is könnyedén megbarátkozhatnak vele:

  • 50dkg zeller
  • 10dkg burgonya
  • 1db húsleveskocka
  • 4dl főzőtejszín
  • 9dl víz
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3ek olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 csokor zellerzöld
  • só, bors

Elkészítés:

  1. A megtisztított zellert kb. ujjnyi szeletekre vágjuk, majd nagyjából 1x1 cm-es kockákra daraboljuk. A megpucolt burgonyát is felkockázzuk.
  2. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, míg a fokhagymát egészen apróra daraboljuk, vagy fokhagymaprésen nyomjuk át.
  3. A felhevített olajban a zellerkockákat magas hőfokon kb. 5 percig kevergetve dinszteljük, majd hozzáadjuk a vöröshagymát és a fokhagymát, és összepirítjuk.
  4. Felengedjük 9 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk azt burgonyakockákkal, a zeller zöldjét és a leveskockát, majd a forralástól számítva kb. 15 percig lassú tűzön főzzük.
  5. Miután a zöldségek megpuhultak, botmixerrel krémesre aprítjuk.
  6. Az edényt visszatesszük a tűzre, a levest ismét felforraljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, még egyet forralunk rajta. Szükség szerint ízesíthetjük, majd még 2-3 percig forraljuk. Az elkészült zellerkrémlevest levesszük a tűzről.
  7. Ameddig a leves készül személyenként fél szelet kenyeret kockákra vágunk, és kb. 1 evőkanál olajban kevergetve pirosra pirítjuk.
  8. A levest pirított baconcsipsszel és/vagy pirított zsemlekockákkal tálaljuk.

Francia hagymakrémleves

A hagymaleves a népszerűségi lista élén áll a krémlevesek kategóriájában, nem véetlenül: amellett, hogy ínycsiklandóan finom, még rendkívül hatásos immunerősítő is: segít felvenni a harcot a vírusos, megfázásos betegségekkel, őszi náthával.

  • 5 nagy fej vöröshagyma
  • 2ek liszt
  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • só, bors
  • 1db húsleveskocka
  • 8cl étolaj

A tetejére:

  • pirított kenyérszelet
  • reszelt sajt

Elkészítés:

  1. A vöröshagymák felét nagyobb, másik felét kisebb kockákra vágjuk, majd az olajon megpirítjuk. Kicsit később, hogy meg ne égjen, hozzáadjuk a szeletekre vágott fokhagymát is, és együtt pirítjuk tovább.
  2. Amikor megpirult, rászórjuk a lisztet, tovább pirítjuk 1 percig, majd felengedjük 1,2 l vízzel. Beletesszük a fűszereket és a húsleveskockát. Lassú tűzön addig főzzük, amíg a hagyma teljesen megpuhul (kb. 35-45 perc).
  3. Az elkészült hagymalevest krémesre turmixoljuk. Pirított kenyérszeletekkel vagy kenyérkockákkal és reszelt sajttal forrón tálaljuk.

Őszi burgonyakrémleves reszelt sajttal

A hagymakrémleves mellett a másik legnépszerűbb levesféleség, hiszen a burgonyát általánosságban mindenki szereti. Ha különlegesebb ízvilágra vágyunk, helyettesítsük a burgonya egy részét édesburgonyával, vagy akár készíthetjük abból az egészet is, úgy is isteni finom lesz.

  • 50 dkg burgonya
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg reszelt sajt (ízlés szerint lehet füstölt is)
  • 1 ek liszt
  • 1/2 ek petrezselyem
  • csipetnyi őrölt bors

Elkészítés:

  1. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és még melegen áttörjük.
  2. Hozzáadjuk a vajat, a reszelt sajtot, a lisztet, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összedolgozzuk. Állandóan kevergetve felengedjük 1,2 l vízzel.
  3. Robotgéppel krémszerűre keverjük, ha szükséges, kevés vízzel hígíthatjuk. Lefedve még kb. 10 percig kis lángon főzzük.
  4. A végén hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet.

Egyszerű brokkolikrémleves pirított mandulával

Csakúgy, mint a zellertől, a brokkolitól is sokan idegenkednek élénkzöld színe és markáns illata miatt, krémes, tejszínes levesként azonban egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Október közepéig tart a szezon, érdemes kihasználni és minél többet fogyasztani belőle.

  • 1db vöröshagyma
  • 2dkg vaj
  • 2cl olaj
  • 1fej brokkoli
  • só, bors
  • szerecsendió
  • 1l húslevesalaplé
  • 1db burgonya
  • 1.5dl tejszín

Elkészítés:

  1. A felaprított vöröshagymát megpároljuk a vaj és az olaj keverékén, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit. Megsózzuk, megborsozzuk, és ízlés szerint frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük.
  2. Felöntjük az alaplével, és lefedve kb. 5 perc alatt puhára főzzük a brokkolit. Amikor még csak roppanós, néhány darabot kiszedünk belőle, ezzel díszítjük majd a kész levest.
  3. Hozzáadjuk a megtisztított, vékony szeletekre vágott burgonyát.
  4. Amikor kb. 10 perc után megfőtt, lehúzzuk a tűzről, botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt is, és még egyszer felforraljuk.
  5. A levest tányérba szedjük, és a félretett brokkolidarabokkal és pirított mandulaforgáccsal tálaljuk.

Paprika krémleves

Sokannem is gondolnák, de ízletes, olaszos fűszerezésű krémleves készülhet sült kápiapaprikából is. Az élénkpiros színű leves fesajósajtdarakákkal és balzsamecettel diszítve szívet gyönyörködtető látvány, mindemellett nagyon egészséges és finom is.

  • 1kg kápia paprika
  • 3fej vöröshagyma
  • 1fej fokhagyma
  • kakukkfű
  • só, bors
  • olívaolaj
  • 2ek balzsamecet
  • 7dl zöldségleves
  • 7dl víz

Elkészítés:

  1. A paprikákat megmossuk, félbevágjuk, kicsumázzuk és egy nagyobb tepsibe tesszük. A vöröshagymát megtisztítjuk, nyolcadokba vágjuk. A fokhagymát is megpucoljuk és a gerezdeket a kés lapjával kicsit megnyomjuk. 
  2. A hagymát és a fokhagymát is a paprikákhoz adjuk, és friss kakukkfüvet szórunk rá. Sózzuk, borsozzuk, majd meglocsoljuk 3-4 ek olivaolajjal. A kezünkkel összeforgatjuk, majd mehet a 200 fokra előmelegített sütőbe, ahol kb. 30-40 perc alatt puhára sütjük. 
  3. A tepsi teljes tartalmát egy turmixgépbe tesszük, meglocsoljuk a balzsamecettel, hozzáadjuk a zöldséglevest - kockából - vagy a vizet, és simára turmixoljuk, és ha szükséges még sózzuk, borsozzuk. 
  4. Tálaláskor adjuk hozzá feta sajt darabokat és néhány csepp balzsamecetet.

Sütőtök krémleves pirított tökmaggal

Az őszi levesek sztárja ez a selymes ízvilágú sütőtökkrémleves. Pirított tökmaggal tálalva isteni, de jól passzolnak hozzá egyéb pirított magvak, diófélék, esetleg pirított kiflikarikák, vagy a klasszikus levesgyöngy is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!