Szőlőszezon van, kezdődhet a szüret

Vágólapra másolva!
Ahogyan néhány napja az időjárás is mutatja, beköszöntött az ősz. Nem kell azonban búsulnunk emiatt, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy kezdetét veszi a szőlőszezon, és hetekig ehetjük a finom, édes szemeket. Mutatjuk, miért érdemes belőle sokat fogyasztani, és milyen finomságok készülhetnek belőle a közkedvelt muston és boron kívül.
Vágólapra másolva!

A kora őszi hetekben kezdetét veszi a szőlőszezon, ezzel együtt a szőlőszüret időszaka. 

szőlőszezon, szőlőtermesztés, szőlőszüret
Beköszöntött az ősz, kezdődhet a szőlőszezon
Fotó: Talán Csaba

Ha szeptember, akkor szőlőszezon

Magyarországon közel 200 szőlőfajta ismert, melyek két nagy csoportba sorolhatók: fehér-és kékszőlő - utóbbinak a nemesített változatai a rosé vagy vörös szőlőfajták - azon belül pedig megkülönböztethetünk csemege-és borszőlő típusokat. A legkedveltebb szőlőfajták közé tartozik a saszla, a muskotály, az irsai olivér, vagy az othello.

Az országban közel 65 hektáron folyik szőlőtermesztés, ebből 70% a fehérszőlő, 30% a kékszőlőtermelő vidék. 

A leghíresebb szőlőteszmesztő vidékek Baranya-és Tolna vármegyékben, a Balaton-felvidéken, Nyugat-Magyarországon, a budai területeken illetve az Északi-középhegységben találhatók,

gondoljunk csak Villányra, Tokajra, Sopronra, Szekszárdra vagy akár Balatonboglárra.

Bár mind a szőlő betakarítása, majd az ezt követő szőlőtaposás és a szőlőpréselés kemény munka, 

a szüret mai napig egyfajta őszköszöntő mulatságként él az emberek fejében, ami egy igazi társas esemény, melyet gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon élveznek.

 

szőlő, szőlőszüret, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Fotó: Shutterstock

A szőlő jótékony hatásai

Miért érdemes sokat fogyasztanunk ebből a csodás őszi gyümölcsből? Azon túl persze, hogy nagyon finom, számos pozitív egészségügyi hatása ismert.

Jó hatással van az epére, májra, belekre, emellett a veseműködést is támogatja. Tisztítja a tüdőt és a légutakat, erősíti az immunrendszert, emellett természetes szíverősítő,

tisztítja az erek falát, segít az érelmeszesedés és vérrögképződés megakadályozásában, elősegíti a szívizmok rugalmas működését. Szív-és érredszeri betegségek esetén tehát fokozottan javasolt a fogyasztása, emellett ezek megelőzésében is fontos szerepe van. 

Bár viszonylag magas a cukortartalma, mértékkel történő fogyasztása a diétát is támogatja,

rosttartalmának köszönhetően ugyanis felpörgeti az anyagcserét, gyorsítja a az emésztést, és rendkívül hasznos tápanyagokkal látja el a szervezetet.

A szőlő erősíti az idegrendszert, csökkenti a stresszt, a levertséget és a szorongást, így kiváló ellenszere az őszi depressziónak. Lassítja az öregedést és a rákos megbetegedések illetve a trombózis elkerülésében is segít.

Bőven találhatók benne C- és B-vitaminok, kálium, kálcium, magnézium és flavonoidok, rost-és antioxidáns tartalmának köszönhetően pedig megtisztítja a szervezetet a káros anyagoktól. Méregtelenítő kúra céljából ezért érdemes néhány napig szűretlen szőlőlevet fogyasztani.

szőlő, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Szőlőlé
Fotó: Shutterstock

A szőlő ráadásul a fogaknak is nagy barátja, a benne lévő polifenol nevű hatóanyag gátolja a fogszuvasodást okozó baktériumok szaporodását. Ez vonatkozik a szőlő aszalt változatára, a mazsolára is.

A kékszőlő fajták emellett rengeteg vasat tartalmaznak, így kiváló vérképző tulajdonságokkal rendelkeznek, nem véletlenül javasolt alkalmanként egy-egy pohár vörösbor fogyasztása vashiány és a vérszegénység ellen.

szőlő, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Fotó: Shutterstock

Kevesen tudják, de a szőlő magja is értékes, ugyanis öregedésgátló és bőrszépítő tulajdonságokkal rendelkezik, emellett elősegíti az agyműködést

és a szellemi frissesség fenntartását, csökkenti a demencia kialakulását. Szőlőmagolaj és szőlőmagőrlemény formájában egyre több helyen lehet vele találkozni, emellett bizonyos kozmetikumok is tartalmaznak szőlőmagkivonatot.

szőlő, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Szőlős pite
Fotó: Shutterstock

Hogyan érdemes fogyasztani?

Bár a szőlőt az esetek többségében nyersen - önmagában vagy gyümölcssaláták alapanyagaként - illetve bor, must vagy szőlőlé formájában fogyasztjuk, magas víztartalma miatt finom, őszi gyümölcsleves készíthető belőle, ami fahéjjal és mézzel ízesítve a legízletesebb, emellett főzhető belőle szőlőbefőtt, szőlőlekvár, szőlőszörp és remek desszertek, sütemények, pohárkrémek is. Ha a mézédes szőlőt választjuk a desszertjeink fő alapanyagaként, a cukor egy részét akár meg is spórolhatjuk.

szőlő, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Szőlőlé
Fotó: Shutterstock

Végül mutatunk egy isteni szőlős pitét, ami akár vasárnapi, vendégváró desszertként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 40dkg liszt
  • 10dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1db tojás
  • 1db tojásfehérje
  • 20dkg margarin

A töltelékhez:

  • 4dl tej
  • 2ek kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 3 fürt szőlő
  • 1db tojássárgája
  • nádcukor
  • porcukor
szőlő, bor, pite, ételek-italok, szőlőlé, szőlős pite
Szőlős pite
Fotó: Shutterstock

Elkészítés:

  1. A tésztához, a sütőporral összekevert liszthez hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrot, összekeverjük, hozzáadjuk az egész tojást illetve egy tojás fehérjét és a szobahőmérsékletű margarint
  2. Közepesen lágy tésztát gyúrunk, majd pihentetjük, amíg elkészítjük a tölteléket.
  3. A pudingport és a cukrot egy edénybe tesszük, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadunk 4 dl tejet. Ezután felforraljuk, sűrűre főzzük, majd a pudingot langyosra hűtjük.
  4. A szőlőt megmossuk és leszemezzük.
  5. A tésztát két egyenlő részre osztjuk. Az egyik tésztát kinyújtjuk, majd előre kivajazott és kilisztezett 24 cm átmérőjű pite formába tesszük.
  6. Erre ráhalmozzuk, majd egyenletesen elsimítjuk a pudingot, és ezt követően a puding tetejére tesszük a szőlőszemeket.
  7. A másik tésztát kinyújtjuk, majd éles késsel kb. 1 cm széles csíkokra vágjuk. Ezzel berácsozzuk a pite tetejét. A pite szélére a csíkot úgy tesszük, hogy megcsavargatjuk spirál alakra, amitől nagyon mutatós lesz.
  8. Ha elkészültünk, az egész pitét megkenjük a felvert tojás sárgájával majd megszórjuk ízlés szerint nádcukorral.
  9. A pitét előmelegített sütőbe tesszük, majd 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 15 perc alatt szép barnára sütjük. A pitét tálaláskor porcukorral megszórjuk.

Ebben a videóban pedig egy remek szőlőlekvár elkészítését sajátíthatjuk el:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!