Egyszerű és gyors sós nudli recept – videó

Vágólapra másolva!
Pöcsmácsik, angyalbögyörő vagy nudli. Ezek közül az utóbbi a legismertebb neve ennek a népszerű magyar ételnek, amit egyesek sósan és mások pedig édesen szeretnek enni.
Vágólapra másolva!

Tájegységenként eltér, hogy a nudlit ki hogy fogyasztja. Vannak akik főétel mellé köretként tálalják, de olyan is előfordul, hogy desszertként mákkal megszórva vagy morzsába forgatva találják. 

A Mindmegette most egy igen szokatlan verziót készít el. Még hozzá hagymával és tejföllel.

Hozzávalók:

  • 50 dkg főtt burgonya
  • 1 db tojás
  • 2 nagy csipet só
  • 25-30 dkg liszt
  • 4-5 ek. kacsazsír
  • 3 fej vöröshagyma

A tálaláshoz:

  • tejföl 
  • petrezselyem

Elkészítés:

1. A krumplit megfőzzük és hagyjuk teljesen kihűlni, majd összetörjük és hozzáadjuk az egész tojást. Ezután alaposan megsózzuk.

2. A burgonyához adjuk a lisztet, addig amíg jól gyúrható állaga nem lesz a tésztának. 

3. Ezután egy serpenyőben kevés kacsazsíron dinsztelni kezdjük a félfőre vágott vöröshagymát. Ezt megsózzuk és addig sütjük, amíg aranybarna színt nem kap.

4. A nudli tésztájából ezután lisztezett felületen rudakat sodrunk, majd azokat késsel kisebb darabokra vágjuk.

5. A kis nudlikat egyesével megformázzuk és forrásban lévő sós vízben kifőzzük.

6. A kész pöcsmácsikot a hagyma zsírjára tesszük és meglocsoljuk kacsazsírral, majd összeforgatjuk a pirított hagymával.

7. Végül pedig tejföllel és aprított petrezselyemmel tálaljuk. 

@mindmegette.hu Pöcsmácsik, angyalbögyörő vagy nudli. E három közül kétségtelenül utóbbi a leginkább közismert, ám tájegységenként eltérő lehet nemcsak a neve, hanem az is, hogy édesen vagy sósan fogyasztják-e. A krumplinudli mindennek ellenére finom és kedvelt magyaros fogás, aminek elhoztuk a receptjét videón is! #pöcsmácsik #krumplinudli #nudli #recept #magyaros #gyorsebéd #mindmegette ♬ eredeti hang – Mindmegette.hu - Mindmegette.hu

Ahogy az Origo megírta, a burgonya nem a legizgalmasabb alapanyag, mégis van néhány olyan filléres, hagyományos magyar, vagy nem magyar fogás, amely krumpli és még egy-két alapanyag segítségével zseniális végeredményt alkot.

Wolf András osztotta meg az Origoval, az ő 35 perces édes nudli receptjét. Aminek az elkészítése is igen egyszerű. Sőt, a híres séf még egy szamócasalátát is szokott tálalni a desszert mellé, a még izgalmasabb ízélmény érdekében. Wof András szerint ezeket a recepteket akár a gyerekekkel együtt is el lehet készíteni. Az ilyen közös családi főzések jó alkalmat teremtenek arra, hogy a gyerekek a szülői példán keresztül, játékosan ismerkedjenek meg a zöldségek és a gyümölcsök jó tulajdonságaival, rendszeres fogyasztásuk pozitív hatásaival.- nyilatkozta a séf. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!