A mosogatógép már nem luxus

Vágólapra másolva!
Elmúltak azok az idők, amikor a mosogatógép luxusnak számított. Ma már megfizethetőek ezek a készülékek, akár 70 000 forintért is vásárolhatsz beépíthető mosogatógépet, standard gépet pedig akár 50 000 forinttól is – és hidd el, megéri!
Vágólapra másolva!
Forrás: SHUTTERSTOCK

A mosogatógép időt spórol (hetente akár több órát is) és minél nagyobb a család, annál hasznosabb. A beruházás néhány hónapon belül megtérül, a megtakarított időben pedig a tányérok mosogatásánál hasznosabb dolgokra is fordíthatod energiáidat!

Ezenkívül a mosogatógép hatékonyabb, mint az emberi kéz. A mosogatógép 70 fokos hőmérsékleten mosogat, amely jóval magasabb, mint amit az ember bőre el tud viselni. A magasabb hőmérséklet a szennyeződés és a zsír hatékonyabb tisztítását is jelenti, nem is beszélve a baktériumok eltávolításáról.

Forrás: SHUTTERSTOCK

A vízmegtakarítás a mosogatógépek másik fontos szempontja és előnye. A mosogatógép legalább 33 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt, mint amennyit ugyanannyi edény mosásakor használnál, így pénzt is spórolsz.

Ha már te is úgy gondolod, megéri a befektetés, ne várakozz tovább, nézz szét online és válaszd ki a tökéletes mosogatógépet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!