Júliustól Magyarországon gyártják az Xboxot<br/>

Vágólapra másolva!
A Flextronics sárvári üzeme egy hónapon belül megkezdi a Microsoft játékkonzol, az Xbox gyártását. A szoftveróriás az eszközt ősz derekán fogja forgalomba hozni az Egyesült Államokban, és arra számít, hogy már az első napokban több százezer darabot értékesít.
Vágólapra másolva!

Gaál Péter, a Microsoft Magyarország marketingigazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy már idén 1 millió konzol eladását tervezik, és az elkövetkező években milliós forgalomra számítanak. Gaál hozzátette, hogy már az első napon 600-800 ezer Xbox kerül a polcokra, amelyből valószínűleg rövid időn belül százezrek találnak gazdára.

A lap megjegyzi, hogy erre minden esélye megvan a Microsoftnak, hiszen piaci erejével, fél milliárd dolláros reklámkampányával a játékosok figyelmét könnyedén a november 8-án megjelenő konzolra irányítja. Ehhez hozzájárul még az Xbox bravúros teljesítménye is, amelyet a beépített 700 MHz-es processzor és egy 300 MHz-es, 3D gyorsításra képes grafikus chip biztosít. Az egységgel ráadásul internetezni is lehet, továbbá képes lesz lejátszani a DVD filmeket és a CD lemezeket.

A konzolpiachoz újként csatlakozó Microsoft végeredményképp 30-50 százalékos részesedés elérésére törekszik. Ehhez azonban meg kell küzdenie két óriásvállalattal, a Sonyval és a Nintendóval, amely évek óta árusítja játékgépeit és szoftvereit.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

A Microsoftnak sikerült megállapodnia az Xbox Technologies nevű kisvállalattal, melynek korábban bejegyzett neve jogilag zavaros helyzetet teremtett a várva várt játékkonzol körül

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!