Cosa Nostra: A Pentium 4 dinasztia

"Cosa Nostra", azaz "a mi családunk". Pontosabban nem is annyira a miénk, mint az Intelé. A dinasztia bővül: új Pentium 4-mutáns, új Celeron, hozzá új lapkakészletek és még sokan mások.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Intel esetében a történelem hajlamos megismételni magát. Emlékeznek még a Pentium életciklusára? A PC-s időskálán mindez olyan pokoli régen volt, hogy talán emlékezetből már fel sem tudom idézni pontosan a Pentium "1" törzsfejlődését! Kezdetben ugye volt a 60, meg a 66 MHz-es órajelű változat - nem külső órajelről van szó, ennyi volt a CPU üzemi frekvenciája -, amely döbbenetes méretű foglalatban lakott. Nem is terjedt el igazán, mert igen drága volt - mint minden újdonság a piacra dobás után. Ezt a foglalatot viszonylag hamar felváltotta a Socket 7, és a 75 MHz-es Pentium 1-esektől egészen a csúcsmodellig, a 233 MHz-es Pentium MMX-ig meg is maradt. Közben külön üzemfeszültséget kapott a processzormag és az I/O, belekerült az előbb már említett, MMX névre keresztelt kibővített utasításkészlet, többször is változott külső órajele, s általa vált egyeduralkodóvá az EDO RAM. Így leírva nem is tűnik kevésnek a változás. Viszont mindehhez több év kellett, hiszen szépen, lassan, apránként vezette be a gyártó az új szolgáltatásokat. Ugorjunk most az időben a múltból a mába!

A Pentium 4 bejelentésekor a Socket 423 nevű, meglehetősen méretes tokban lakott, a külső órajele 400 MHz volt, és csak a méregdrága Rambus RDRAM-mal állt szóba. A drága RAM fékezte is az elterjedését, mert az Intel jó darabig nem készített hozzá olcsóbb RAM-ot kiszolgáló lapkakészletet. (Nem így a VIA. Elkészítették a P4X266-ot, amelynek már az "a" változata minden szempontból kitűnő lett. Ja, és mintegy mellékesen azóta is pereskednek az Intellel emiatt.) Telt-múlt az idő, és tavaly nyár végén az Intel előrukkolt a 2 GHz-en futó P4-változattal -- a világon elsőként lépve át a mágikus órajel-frekvenciát -, amely immár egy Socket 470 nevű, aprócska foglalatban lakozott. Ugyanekkor új alaplapi lapkakészlet is napvilágot látott, amely az olcsó, ám borzasztóan teljesítményfékező PC133-as SDRAM-mal működik együtt: ez lett az i845. Ismét eltelt egy kis idő, és megjelent a Pentium 4-nek egy, az elődeinél éppen kétszer nagyobb, másodszintű gyorsítótárat tartalmazó változata, immáron 2,4 GHz-en. Az i845-ből a piacra került a 200, illetve 266 MHz sebességű DDR RAM-ot támogató i845D változat, ezzel jó ár/teljesítmény viszonyú alaplapi megoldást kínálva a Pentium 4-es processzorokhoz, immár az Inteltől is.

Bár a történetben még el sem jutottunk a mához - és a mobil változatra ki sem tértünk -, máris szembetűnő a párhuzam az "ős Penya" törzsfejlődésével, illetve, akik emlékeznek még a Pentium II, Celeron, Pentium III trió életútjára, azok számára ezzel a hárommal talán még inkább. Tehát, mint ahogy az a fentiekből kiderült, van egy még frissebb újítás is: a Pentium 4 új külső órajel-frekvenciát kapott, nevezetesen 533 MHz-et. A megemelt FSB-jű modellek 2,4 GHz-es órajeltől lesznek kaphatóak.

Ugyanekkor piacra került az első, Pentium 4-es alapokra épülő - és természetesen a P4-es processzorok fogadására alkalmas alaplapokba illeszkedő - Celeron CPU is! Ez utóbbinak az órajele 1,7 GHz-től indul. Ugyanaz a Willamette mag dolgozik benne, mint az első Pentium 4-ekben, a külső órajele is éppúgy 400 MHz, mint azoknak, csak éppen a másodszintű gyorsítótár hiányzik belőle teljes egészében. Tulajdonképpen kicsit már zavaró, hogy a Celeronok esetében az Intel nem jelzi a márkanévben azt, hogy melyik generációhoz tartoznak. Így azt, hogy melyik foglalatba illeszkedik, melyik platformhoz passzol az adott CPU, csak az órajeladatból tudjuk kisütni. Ember legyen a talpán, aki képes ezeket fejben tartani. (Ha már a Celeronnál tartunk: az 1,7 gigahertzessel egy időben megjelent az 1,4 GHz-es változat is, amely még a Socket 370-be passzol, és természetesen Tualatin magra épül. Érdekes, hogy a kettő közül az alacsonyabb órajelű a drágább.)