A nyomozás során természetesen számos karakterrel kell beszélnünk. A beszélgetések több szálon futhatnak, és itt ne olyan megoldásra gondoljunk, mint mondjuk a Neverwinter többszálas beszélgetései, mely szálak mindig ugyanoda vezetnek. A Post Mortemben nagyon meg kell válogatnunk, hogy mit mondunk, mert lehet, hogy egy rossz szó miatt nem jutunk hozzá egy lényeges információhoz. Például egy csaposnak felfedhetjük valós kilétünket, de mondhatjuk azt is, hogy biztosítási ügynökök vagyunk, hátha akkor kevésbé lesz bizalmatlan irányunkba.
A beszélgetések azért is fontosak, mert gyakran előfordul, hogy vissza kell térnünk egy helyszínre, és ismét beszélgetni egy személlyel, akivel korábban már találkoztunk. Ha durván bántunk az illetővel, vagy nem sikerült a bizalmába férkőznünk, akkor előbb-utóbb biztos elhallgat valami fontosat, és akkor kezdhetjük az egészet elölről.
A fejlesztők célul tűzték ki, hogy hitelesen mutassák be a kor Párizsát, és ez sikerült is nekik. A kalandok során felkeresett városlakók szinte mindegyike, a titokzatos, szexis, de megközelíthetetlennek tűnő Sophiától a részeges nyomozókon át a szebb jövőről álmodozó utcalányig mind feltűnnek a korszakban íródott regényekben és novellákban. Az NPC-k e széles választékát látva ismét kihangsúlyozhatjuk a beszélgetések fontosságát.
A beszélgetések mellett különféle feladatok is megoldásra várnak. Akadnak egyszerűbbek, mint például elrejtőzni a rendőrök elől, de akadnak meglehetősen érdekesek, szokatlanok is. Ilyen például az a feladat, mikor egy bártulajdonos megkér, hogy hasonlítsunk össze egy hamis festményt az eredetivel. Ekkor a játékos feladata, hogy megkeresse a két képen az apró eltéréseket. Talán még érdekesebb, mikor Gusnak össze kell állítani egy fantomképet a megszerzett információk alapján. Minél pontosabb a kép, annál többet fogunk megtudni a gyilkosról.