Az analóg elektronikai megoldásokat felváltó digitális technológia alkalmazásának előnyei már a korai televíziós rendszerekben is megmutatkoztak, így először a műsorkészítés és -továbbítás, majd napjainkban már a műsorsugárzás területén is egyre nagyobb szerephez jut a digitalizálódás. A digitális műsorszórás bevezetése a felhasználók szempontjából elsősorban a minőségjavulás és az új típusú alkalmazások, a szolgáltatók oldaláról pedig a frekvenciaspektrum hatékonyabb kihasználása, valamint az értéknövelt, illetve egyéb járulékos szolgáltatások kialakításának lehetősége miatt szinte az ötlet felmerülésének pillanatában a figyelem központjába került. Optimista remények szerint a televíziózás világában egyre nagyobb teret hódít majd a digitális műsorszórás, amely képes lesz gyökeresen megváltoztatni a felhasználók gondolkodásmódját, így a televíziózás eddig megszokott formáit is.
A digitális műsorszórási technológia koncepciójának megalkotása és a rendszer kiépítése céljából jött létre 1993-ban a DVB néven ismertté vált páneurópai platform. A szervezet feladata, hogy koordinálja a szabványos digitális televíziós sugárzás összehangolt bevezetését a különböző országokban. A DVB (Digital Video Broadcast) ajánlásai alapján készült szabványokat szinte az összes európai ország elfogadta, valamint számos Európán kívüli állam is elkötelezte magát a DVB mellett. A digitális műsorszórás szabványai az átviteli közegtől függően némileg különböznek egymástól, mivel más-más műszaki követelményeknek kell eleget tenniük. Eszerint beszélhetünk DVB-S (digitális műsorszórás műholdon keresztül), DVB-T (digitális földfelszíni műsorszórás a VHF-UHF sávban) és DVB-C (digitális műsorelosztás kábelhálózatokon) szabványváltozatokról. A továbbiakban mi a DVB-T motivációival, jelenlegi helyzetével és műszaki részleteivel foglalkozunk.