A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Magáncélra is adómentes munkaadói PC

Vágólapra másolva!
Személyi jövedelemadó és tb-járulék nélkül, két éves amortizációval adhatnak a hazai cégek munkavállalóiknak személyi számítógépet. A program kereteit rögzítő minisztériumi tájékoztató most készült el.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium tájékoztatója a január óta létező jogszabályokat egyértelműsíti. Erre azután kerül sor, hogy a cégek eddig hiányolták a programmal kapcsolatos adókedvezmények érvényesítésének jogi és számviteli részleteit. Emiatt a program fél évig lényegében csak elvi lehetőség maradt - írja a Világgazdaság.

A napokban megjelent minisztériumi dokumentum nyomán egyértelművé vált például, hogy a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes PC-használat adómentes marad akkor is, ha a dolgozó a gépet vagy az internetet akár teljes egészében saját célra, otthon használja. Feltétel viszont, hogy a számítógép tulajdonjoga a munkáltatónál maradjon. A PC-ket nemcsak az azokat használó dolgozók vásárolhatják meg.

Az áfával kapcsolatban árnyaltabb a kép. Ha a munkaadó eredendően a dolgozó juttatása vagy az amortizáció utáni értékesítés céljából vásárolja a gépet, akkor a beszerzés után az áfa nem igényelhető vissza, de a használatot és a kedvezményes tulajdonba adást nem terhetli forgalmi adó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!