Warcraft III: The Frozen Throne

Vágólapra másolva!
Végre megérkezett a Blizzard sikerjátékának, a Warcraft III-nak a hivatalos kiegészítője, melybe a fejlesztők ígéretüknek megfelelően tényleg számos újdonságot csomagoltak.
Vágólapra másolva!

Szintén próbáltak változtatni azon a fejlesztők, hogy egy bizonyos kategóriájú fegyver mekkora sérülést okoz az adott fajta egységek ellen, amivel kapcsolatban szintén több kifogás is érkezett a játékosok részéről. A skirmish összecsapásokban többfajta nehézség közül válogathatunk, az egész könnyűtől a csaknem verhetetlenig. Ezek az újítások persze nem kötelezőek, lehetőség lesz arra is, hogy az eredeti W3 szabályai szerint harcoljunk a kiegészítőben is.

A grafika maradt a régi, ami ebben az esetben egyértelműen előny. Evvel szemben minden faj hadjáratai alatt új zene csendül fel, és bővült a játékot igazán mesterivé tevő videók száma is. Az addonnal emellett érkezik a szerkesztő egy új változata is, mely még több lehetőséget kínál a térképkészítő hadvezéreknek.

A legtöbb játék kiegészítőt méltán éri az a vád, hogy nem tesznek túl sokat az eredeti programhoz, csak amolyan többedszerre lenyúzott bőrök. A Frozen Thronet azonban aligha érheti ez a vád, sőt, akkor sem fanyaloghattunk volna túlságosan, hogyha a dobozon a Warcraft IV felirat virított volna...

Rendszerkövetelmény:

RAM128 Mbyte RAM
HDD550 MB
VGA8 MB VRAM
DirectX verzióDirectx 8.1



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!