Az eljárással a mobiltelefonok és PDA-k szövegbevitele egyszerűsíthető. Az amerikai Canesta módszerének középponti eleme a miniatűr fénysugárzó és az ezzel együttműködő érzékelő. Míg előbbi vörös fényből kirajzolódó billentyűzetet vetít például az asztallapra, utóbbi érzékeli, hogy a beviteli eszköz használójának ujjai éppen melyik ponton érintik a képet és billentyű-leütésként értelmezi azt.
A Canesta az eljárás első nyilvános bemutatóját július 28-án a San Diegóban rendezett Siggraph konferencián és kiállításon, a számítógépes grafikai szakma neves összejövetelen tartotta meg. A vállalat honlapja részletes leírást közöl a fejlesztésről, Carlo Tomasi vezérigazgató pedig a Siggraphon elmondta: a vállalat jelenlegi tervei szerint a rendszert működtető, mobil eszközökbe integrálható chipset valamikor 2004-ben lesz hozzáférhető a gyártók számára.
Korábban több cég is beszámolt hasonló fejlesztésről: a szintén amerikai Virtual Devices és az izraeli VKB már 2002-ben ismertette a fénnyel vetített beviteli eszköz koncepcióját.