Nosferatu: The Wrath of Malachi

A vámpírok témája régóta foglalkoztatja a számítógépes játékok fejlesztőit, így több műfajban is találkozhattunk már e vérszívókkal. A legújabb program, mely Drakula gróf kollégáival foglalkozik, a Nosferatu: The Wrath of Malachi című FPS.

Képek

A vadászat során végig a kastélyban, illetve az ahhoz tartozó udvaron, kriptában és katakombákban fogunk szaladgálni. Időről időre rábukkanunk egy rokonunkra, kiket a vámpír gróf mindenfelé elrejtett a kastélyban. Azonban nem elég csak megtalálni vagy kiszabadítani kuzinjainkat, hanem még el is kell kísérni őket egy szent kör által védett helyre, ahol nem éri el őket sem a gróf, sem teremtményei.

Ami ezeket a teremtményeket illeti, megtalálható köztük minden a harmincas évek klasszikus horrorfilmjeiből. Különféle erősségű vámpírok, zombik, csontvázak, ghoulok és egyebek próbálják utunkat állni. Ezt elég hatékonyan teszik, annak ellenére is, hogy szinte valamennyien közelről támadnak. Hatékonyságuk kulcsa inkább alapul a mi gyengeségünkön vagy inkább arzenálunk elégtelenségén.

Ez az elégtelenség nem azt jelenti, hogy nincs elég harceszköz, sőt, ezek még kellően változatosak is - karó, szenteltvizes palack, miegymás -, viszont nincs közöttük olyan, mellyel igazán komoly sérülést tudnánk okozni a holtaknak. Akad ugyan egy puska, ami kellően átrendezi a rothadó arcszerkezeteket, de ezt egy évezredig tart megtölteni, ráadásul csak egylövetű.

Az ellenfelek ráadásul nem teszik meg azt a szívességet, hogy valamirevaló hullához méltóan egymagukban sétálgassanak, így a legtöbb esetben csoportosan támadnak ránk. Ugyan az őket vezérlő mesterséges intelligencia nincs a helyzet magaslatán, de az ellenségek mindig rendelkeznek elég élet- vagy inkább halálponttal, hogy komoly gondot okozzanak.

A többjátékos mód nagyon felhúzza egy program újrajátszhatóságát, de mivel a multi kimaradt a Nosferatuból, a fejlesztőknek más módszerhez kellett folyamodniuk a hosszan tartó élvezet előidézéséhez. Az ötlet a következő: minden egyes új játékban más és más kastély várja főhősünket. Persze nem arra kell gondolni, hogy hol a versailles-i palota, hol a Nemzeti Múzeum folyosóin barangolunk, hanem csak arra, hogy a folyosók és a szobák minden új játék során máshol helyezkednek el. Jó, tudom, ez nem igazán helyettesíti a többjátékos módot, de meg kell ennyivel elégednünk.

Ami a grafikát illeti, mai, Doom 3-ra és HL-2-re váró szemmel egyértelműen idejét múltnak tűnik, viszont a sötét folyosókon, kriptákban az ember igazi borzongást élhet át. Végső soron az Undying sem mai játék, így grafikája sem világverő, mégis méltán tartják sokan a legjobb horror first person shooternek.

A zene és hanganyagok területén viszont már igazán kiemelkedőt nyújtottak a svéd fejlesztők. A zene annak függvényében gyorsul, halkul vagy éppen teljesen elhallgat, hogy mely kastélyszárnyban járunk, vagy hogy hány hulla les ránk a következő sarok mögött. A szörnyek hörgésének, morgásának erősödéséből következtethetünk rá, hogy mikor fogunk magunk alá vizelni, ha pedig ránk vetik magunkat, gyomorforgató vokális haláltusa kezdődik.

A Nosferatu: The Wrath of the Malachi vitathatatlanul nem törhet és nem is tör a Doom III és társai babérjaira, de a maga műfajában egyértelműen jó játék, és melegen ajánlható azon játékosoknak, akik kedvelik a vámpírokat, illetve a horrortörténeteket.

Rendszerkövetelmény:

Processzor	P3 500
RAM	128 Mbyte RAM
HDD	350 MB
VGA	16 MB VRAM