Processzorok 64 biten: megkettőzött lendület

Az AMD Athlon 64 (FX) és az Apple/IBM G5 processzorok megjelenése gyártóik  szerint egy új technológiai korszak kezdetét jelzi. A kérdés csupán az, hogy ez tudatosult-e már az iparág berkeiben és a végső döntést meghozó felhasználókban.

Néhány beavatott szakember emlékezhet a pillanatra, amikor a 2001-es Cebit kiállításon a színfalak mögött az elsők között vethetett pillantást az AMD 8. generációs, 64 bites, akkoriban még Hammer kódnév alatt fejlesztett processzorára. Akkor a kiválasztottak egy bemutató részesei is lehettek, amelynek során a forradalminak számító, 0,13 mikronos SOI (Silcion on Insulator) technológiával készült, asztali gépekbe szánt Clawhammer (jelenlegi nevén: Athlon 64 és Athlon 64 FX) és nagyobbik testvére, a munkaállomásokba és szerverekbe szánt SledgeHammer (ma: Opteron) bizonyította képességeit. A bemutatóban a K8 CPU egy 800 MHz-es prototípusa és a kísérleti célokat szolgáló Solo chipset köré épített rendszer egy pattogó labdát modellező demót futtatott, két különböző változatban - egyidejűleg 32 és 64 biten. A technológiai részletekről is szó esett, csak egyetlen kérdés, a mikor maradt nyitva.

A 2001-es év második fele, sőt, 2002 is anélkül telt el, hogy az AMD új fejlesztése, "a világ első, asztali gépbe szánt 64 bites processzora" piacra került volna. Immár 2003 áprilisát írtuk, amikor a hivatásos tesztelők kezükbe vehették a felsőkategóriás Opteron CPU-k első példányait, és további öt hónapnak kellett eltelni ahhoz, hogy az átlagfelhasználók igényeit kielégíteni hivatott Athlon 64 és a fanatikusok szívét megdobogtató (és pénztárcáját megcélzó) Athlon 64 FX processzor is megkezdhesse "hivatalos" pályafutását.


Almaérés

Az Apple G5-ös gépe

A késlekedés több szempontból is beárnyékolta a K8 piaci premierjét. Ezek közül az első és a legfontosabb, hogy a sorozatos halasztások elegendő időt adtak a rivális Intelnek, hogy az újabb és újabb Pentium 4 variánsok működési frekvenciájának és másodlagos gyorsítótárának folyamatos és jelentős növelésével a 32 bites processzorok teljesítményét a 64 bites vetélytárséhoz közelítse. Másrészt az Athlon 64 (FX) tényleges megjelenésének időpontjára egy, az utóbbi időben (legalábbis piaci részesedését illetően) meglehetősen háttérbe szorult gyártó e téren váratlanul az AMD elébe vágott. Az Apple-ről van szó, amely beáldozta régi együttműködését a PowerPC processzorokat számára fejlesztő és gyártó Motorolával. Új partnere, az IBM segítségével pedig rekordidő alatt hajtotta végre az ugrást a 32-ről 64-bitre. Ebben nagy segítségére volt, hogy nem kellett a teljes architektúrát lecserélnie, hiszen a Motorola és az IBM bizonyos szinten együttműködött a PowerPC CPU-k fejlesztésében (a gyártásban viszont nem). Igaz, előbbi inkább 32 bites asztali gépekbe, utóbbi 64 bites szerverekbe építve hozta forgalomba a technológiai téren utóbb külön-külön még tovább csiszolgatott variánsait.

Az eltérő megközelítést tükrözik az Apple új, G5 rendszereihez készült processzorok: ezek ugyanis inkább tekinthetők az IBM felsőkategóriás Power4 RISC chipek "leegyszerűsített" változatának, mint az átlagfelhasználóknak szánt CPU-nak (mint azt a Motorola-érában megszokhattuk).

A G5 processzor a nagyfokú párhuzamosság és a nagy működési frekvencia (2 GHz) következtében döbbenetesen hatékonyan dolgozik. A „felső kategóriás” rokonság leglátványosabb bizonyítéka mégis inkább az új gépekben alkalmazott 1 GHz-es (!) rendszerbusz, amelynek szélsőségesen nagy (16 GB/mp) sávszélességéhez még csak hasonlót sem láttunk az x86-os CPU-k világában.