Nemcsak az akciójátékosok között találkozhatunk olyan személyekkel, akik amiatt panaszkodnak, hogy a fejlesztők olyan sok elemet próbálnak a jó öreg shooterekbe csempészni, hogy lassan elvész az a bizonyos gyerek a sok bába közt. Panaszkodnak bizony néha a stratégák is, hogy minek az a sok szerepjátékos elem, hisz úgyis mindenki az egységekre koncentrálva háborúzik. Erre azért rácáfolt a Warcraft harmadik része, melyben bizonyos missziókat egyetlen hőssel is megnyerhettünk, de talán jobb kedvre derülnek a klasszikus vonulat rajongói, ha ősszel feltelepítik gépükre az Armies of Exigot.
A programban három csoport áll egymással szemben, és sehogy sem sikerül nekik a világ békés felosztása. Természetesen ezúttal sem maradtak ki az emberek, melyek már a kezdetek óta szereplői a fantasy RTS-eknek. A humánok csinos kis középkorias városokban élnek, melyeket a bázisokhoz hasonlóan a játékos épít fel, de a különbség igencsak szembetűnő. A klasszikus RTS bázisok túlságosan is funkcionálisak, vagyis semmilyen épülettel nem találkozhatunk - kivételként tán itt is a Warcraft 3-mat említhetjük - mely ne ontaná az egységeket, vagy ne valamilyen fejlesztéshez lenne elengedhetetlen. Az Exigoban ezzel szemben terek, templomok, szobrok, lakóházak és egység olyan épületek kénytelene elviselni az ellenségek ostromát, melyek tényleg csak a szemet gyönyörködtetik.
Ha már a városoknál tartunk, egy ilyen település alatt általában csatornahálózat húzódik, ami máris adja a kérdést, hogy az ellenség miért nem próbál meg a föld alatt betörni? Nos, a Black Hole stratégiájában bizony próbál, és ha nem vagyunk résen, azon kaphatjuk magunkat, hogy a latrinából is goblinok jönnek. Gyakorlatilag úgy néz ki a helyzet, hogy nem is egy, hanem mindjárt két bázist kell kiépítenünk - egyet a felszín felett, egyet a föld alatt. Persze odalent nem áll rendelkezésünkre annyi hely, mint a szabad ég alatt, így jól fontoljuk meg, hogy mit és hová teszünk!
Az ellenfeleket mozgató mesterséges intelligencia a műfaj matuzsálemeit elég hamar unalmassá tette - még a Warcraft második részében, vagy a Starcraftban is gépagyú ellenfelünk egyértelműen a túlerőre támaszkodott. Aztán jött a Total Annihilation, és bizony súlyos újratöltések árán tanulhattuk meg, hogy milyen az, mikor az MI lépéseit a mi húzásaink függvényében tervezi meg. Ha minden igaz, ezzel a metódussal találkozunk az Armies of Exigoban is: ha nagyon kiépítjük a felszíni védelmet, az ellenfél minden erővel a felszín alatt próbál majd meg bejutni, ha pedig a csatornákat tömjük tele védelemmel, akkor a falak esnek áldozatul a katapultokból ömlő sziklaesőnek.
Az emberek mellett még két frakció hadakozik a hatalomért. Az egyik fél a fantasy stratégiák másik kedvelt szereplője, az orkokat, goblinokat, és egyéb, zöldbőrű, fogkefét gyűlölő szörnyetegeket tömörítő horda, míg a másik egy olyan csoport, melyet az emberek csak a Bukottakként emlegetnek. Az ő testüket valamilyen rejtélyes mutáció torzította el, és életüket a felszín alatt tengetik - ez utóbbi előre vetíti, hogy elsősorban honnan számíthatunk támadásukra.
Sok valósidejű stratégiában vívtunk meg olyan csatákat, melyekben az ellenség teszem azt egy hídon özönlött folyamatosan bázisunk felé. Ezekben a missziókban biztos mindenkinek eszébe jutott a századik vereség után, hogy a valóságban már rég felrobbantottam volna azt a fránya hidat! Erre az Exigoban szerencsére lesz lehetőségünk; az unitokat nemcsak ellenséges egységek ellen vethetjük be, hanem gyakorlatilag bármelyik objektumot, vagy magát a talajt is támadhatjuk. Ha például felderítőnk talál egy hatalmas ork tábort, mely egy folyó mögött van, és e folyón csak egy híd ível át, már indulhat is a romboló brigád.
Nem lesz könnyű dolga az Armies of Exigonak, mivel holmi Warcraft 3-makkal, Spellforceokkal, Empire Earth 2-kel és egyebekkel szemben indul csatába, de bízzunk a Fekete Lyuk fejlesztőcsapatában, hogy mind tartalmilag, mind megjelenésében képesek lesznek olyan játékot kreálni, mely méltó ellenfele lehet a felsorolt sikerprogramoknak.