Fél év alatt 2500 végpont a Közhálón

Vágólapra másolva!
A szaktárca szerint a tervezett ütem szerint halad a Közháló Program megvalósítása. Fél év alatt csaknem 2500 szélessávú végpont készült el, s a tervek szerint szeptember 30-ig az összes korábbi Sulinetes végpont integrálódik a rendszerbe.
Vágólapra másolva!

Tartják az eredetileg eltervezett feszített ütemet a Közháló Program megvalósítását végző cégek - áll az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pénteki közleményében. Az utóbbi évek legnagyobb, a kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-fejlesztési programja során a megvalósítás kezdete óta eltelt hat hónap alatt 2500 szélessávú internet-végpont került bekötésre. A közháló eljutott már csaknem 2000 iskolába, továbbá művelődési házakba, valamint az eMagyarország Programhoz kapcsolódó intézményekbe és teleházakba is. A tervek szerint idén szeptember 30-ig valamennyi korábbi Sulinetes végpont integrálódik a Közhálóba, egy évre rá pedig - a program első fázisának végére - további 2600 közoktatási intézménybe jut el az informatikai közmű. A további, nem iskolákhoz kötődő bekötésekkel együtt jövő év szeptember 31-re összesen 7300 szélessávú végpont kerül átadásra csaknem 2500 településen.


A Közhálóról

A Közháló egy az egész országot behálózó informatikai alapközmű, amely néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja majd a szélessávú hozzáférést a világhálóhoz.

A szaktárca szerint a Közháló fontos feladata az eMagyarország Program keretében létesülő eMagyarország pontok (számítógépes információs pont) megvalósításának támogatása. A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. A IHM tervei szerint a Közháló program három - egymásra épülő - fázisban valósul meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!