Az a nyáj, melynek nincs határozott pásztora, még akkor is széthullik, ha aranyszőrű bárányok is tartoznak hozzá. Ezzel a közmondással azt szerettük volna bevezetni, hogy milyen fontos a vezető személye egy játékokat fejlesztő, vagy akár kiadó vállalatnál is. A játékfejlesztő cégek vezetésének kérdésével foglalkozik az a Smart CEO Magazine is, mely évente megválasztja az év CEO-ját, vagyis valamilyen elismeréssel jutalmazza a legjobbnak vélt vezérigazgatót. Az idei évben ez az elismerés Jeffery L. Briggsnek jutott, aki a Firaxis vezetőjeként, megalapítójaként és elnökeként szerzett hírnevet magának. A tavaly az Ernst and Young Software Entrepreneur díjával jutalmazott Briggs immár nyolc esztendeje irányítja a Firaxis, mely vezetése alatt olyan sikeres játékoknak adott életet, mint a Civilization III, vagy az Alpha Centaury, most pedig a Civhez hasonlóan Sid Meyer nevével fémjelzett Pirates! megalkotásán fáradozik.