Tisztán valós idejű stratégia az Armies of Exigo

Korunk stratégiai játékai egyre bonyolultabb és összetettebb játékélményt kínálnak, minek köszönhetően felüdülést jelenthet egy olyan alkotás, mint a valós idejű kategória hőskorát idéző Armies of Exigo. 

Biztosan emlékeznek a kedves olvasók a Dűne 2-re, vagy a Warcraftra, mely játékokat a valós idejű stratégiai programok igazi őseinek tekinthetjük. Ezekben a munkákban a játékos legyártotta a megfelelő egységeket, kiépítette bázisának védelmét, majd számbeli fölényt alkalmazva eliminálta az ellenséget. Haladva az idő számegyenesén egyre bonyolultabb RTS-ek bukkantak fel, melyekben megjelentek a szerepjátékos, illetve más kategóriákból átruccant elemek. Ennek következtében kibővültek a játékos választási lehetőségei, viszont valamennyit veszített is a műfaj eredeti varázsából. Az Armies of Exigo ezt a varázst próbálja meg ismételten felidézni, természetesen a modern kornak megfelelő technikai vívmányok bevetésével.

Ami a játék háttértörténetét illeti, kalandjaink egy fantasy világon, Noranon zajlanak. E világot két faj, az emberek és elfek képviselő uralják, egészen addig, amíg szörnyetegek hordái nem rontanak az egymással békében élő országokra. A harc ádázul zajlik, mikor felbukkan egy, a bukottak néven bemutatkozó harmadik oldal is, akik egy ősi próféciának megfelelően próbálkoznak a világ meghódításával. Ez a történet mintegy harminchat küldetésen keresztül tárul fel előttünk, melyekben folyamatosan "váltunk" a három faj, az emberek, elfek és a bukottak seregeinek vezetésére, de időnkét az ellenség hadait is kommandírozhatjuk.

Az egymással szemben álló feleknek megvannak a maguk előnyei és hátrányai, valamint saját technológia-fájuk, de a fejlesztők vigyáztak rá, nehogy valamelyik oldal is túl erősre sikerüljön, felborítva a játékegyensúlyt. Az emberek és az elfek alkotta közös birodalom egyformán erős a mágiahasználat, valamint a hagyományos hadviselés terén, de meglehetősen komoly nyersanyagbázisra van szükségük a hatékony haderő kiállításához. A leginkább a rovarokra, vagy az Alien filmek szörnyeire emlékeztető bukottaknak ugyan nincsenek túl erős egységeik, de rendkívül szaporák, és olcsón állíthatják elő katonáikat. A szörnyek pont az ellenkező oldalt képviselik - nincs túl sok unitjuk, viszont soraikban felbukkan néhány brutális erejű bajnok.

A mikromenedzselés szintén a hagyományos sémának megfelelően történik. A bázis épületeinek felhúzásához, valamint az egységek toborzásához nyersanyagokra - arany, fa és drágakő - van szükség, melyeket a munkások állítanak elő. A fejlettebb egységeket fejlesztettebb épületekben toborozhatjuk, melyek megépítése más építmények meglétének a függvénye. Ezúttal sem állíthatjuk elő korlátlan számban az egyes katonákat, mivel a termelést meghatározza egy meglehetősen szűkös keret.

Korábban már beszéltünk a fajok közti egyensúly megteremtéséről, ami sikerült is a készítőknek, ellenben a támadás és védekezés "kibalanszolásának" kérdésével. Az ugyan minden stratégiára jellemző, hogy egy jól kiépített bázist igencsak nehéz bevenni, de ez az Armies of Exigóban kicsit túlságosan is embert próbáló, vagy talán inkább unalmas folyamattá vált. Arról van szó gyakorlatilag, hogy a védők túl sok, és talán túl hatékony védekező épületet húzhatnak fel, melyekkel nagyon megnyirbálják a támadók esélyeit. Más programokban felépíthetünk azért akkora haderőt, ami elsöpöri a védekezők állásait, de az unitok maximális számát szabályozó keret ezúttal túl szűkre sikeredett egy elegendő offenzívához. De fel a fejjel, fő a türelem!

Igen komoly hibája a játéknak, hogy nincs lehetőségünk a több katonából álló csapatok felállását meghatározni. Az egyes unitok automatikusan felállnak a klasszikus közelharci egységek elől, íjászok, mágusok hátul formációba, ami a legtöbb esetben beválik, de azért nem mindig. Ráadásként nem állíthatjuk az egyes harcosok habitusát, amire például a Warlords Battlecryban rengeteg opció állt rendelkezésünkre. Nem, itt a végtelen felpaprikázott egységek nyomba üldözni kezdenek minden egyes kósza goblint, felborítva a nagy nehezen összerakott felállást, és természetesen addig kergetik, amíg be nem tévednek az ellenség bázisának a kellős közepébe.

Alapvetően remek ötlet, hogy a harcok két szinten, föld alatt és felszín felett is folynak. Akadnak olyan küldetések, melyeket csak akkor nyerhetünk meg, ha egyidejűleg indítunk földalatti, és égi támadást. Egy hétköznapi harcos persze csak a maga színterén hadakozhat, viszont a mágusok bizonyos támadásokkal a fenti, vagy lenti ellenségeket, épületeket is támadhatják. Azért írtuk, hogy ez alapvetően remek ötlet, mivel a valóságban csak egy kapkodás lesz belőle - nem győzzük majd váltogatni a két térszínt, és még a nehezen megzabolázható egységeket is kordában kell tartanunk.

A grafika és a hanghatások az a terület, ahol semminemű kivetnivalónk nem lehet a programmal kapcsolatban. A megjelenítést illetően a játékmotorban megtalálhatók mindazon újdonságok, melyek az elmúlt hónapok stratégiáit naggyá tették a Spellforce-tól a Perimeterig. Az egységek végtelenül gazdagok részleteken, a varázslatok effektusai pedig egyszerűen lenyűgözők. Hasonló a helyzet a hangokkal is - mind az egymásnak csapódó fegyverek, mind a berobbanó mágiák egy hollywoodi film hangulatával vetekednek.

Bizonyos források lehúzták az Armies of Exigót, mondván csak másolják a régi klasszikusokat, de arról megfeledkeznek e kritikusok, hogy valójában minden RTS ezt teszi, legfeljebb került beléjük egy-két csavar. Ha nem maradt volna ki érthetetlen módon az egységek viselkedése állításának lehetősége, remek játék lenne az Armies, de ezen komoly hiba miatt csak a jó osztályzatra érdemes.

Rendszerkövetelmény:

Processzor	P3 1000
RAM	384 Mbyte RAM
HDD	1.5 GB
VGA	64 MB VRAM