Több év börtönre ítélhetik a magyar hackert

Vágólapra másolva!
Eljárás indítását rendelte el a stockholmi főügyész az ellen a 25 éves magyar állampolgár ellen, aki bizalmas adatokat szerzett a svéd Ericsson számítógépes hálózatáról.
Vágólapra másolva!

Az Ericsson cég svédországi számítógépes rendszerébe két évvel ezelőtt hatolt be egy magyar állampolgár, aki jogosulatlan hozzáférést szerzett bizalmas céges adatokhoz. Az Ericsson már korán felfedezte a behatolást, és elhatározta, hogy megtalálja az elkövetőt, felfedi indítékait és bíróság elé állítja a hackert.

A vállalat a behatolásról jelentést tett a svéd hatóságoknak, amelyek hosszú időn át figyelték a fiatalember akcióit, értékelték, hogy milyen adatokhoz akar hozzájutni és kinek dolgozik. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető saját szakállára tevékenykedett, s nem adott át adatokat harmadik félnek. A hackernek a svéd titkosszolgálat, a SÄPO állított csapdát, mely során Stockholmba csalták, ahol 2004 októberében letartóztatták.

A rendőrség és a főügyész nyomozást kezdeményezett, majd kedden a főügyész eljárás indítását jelentette be. A tárgyalásra hamarosan sor kerül a stockholmi városi bíróságon. A svéd törvények szerint a számítógépes rendszerekbe való behatolásért akár kétéves szabadságvesztést, valamint pénzbüntetést is kiróhatnak a magyar hackerre. Hasonló súlyú büntetést róhatnak ki Svédországban ipari kémkedésért is, ám ha jelentős károkat okoz az elkövető, a pénzbeli kártérítésen túl akár hat-nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A behatolás egyébként az Ericsson ügyfeleit nem érintette, mivel ezen túl a hacker nem okozott egyéb károkat a vállalatnak. Az ügyben az Ericsson Magyarország sem érintett, mivel a behatoló nem alkalmazottja a cégnek, és soha nem is állt vele kapcsolatban - közölte a társaság.

[origo]-MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!