Az adattároló eszközöket gyártó Seagate és Cornice cégek egyaránt a korábban Cannes-ban megrendezett éves mobiltelefonos kongresszusra időzítette új minimeghajtóinak bemutatását. A Seagate többek közt hordozható videolejátszókba, illetve egyéb mobil eszközökbe szánt háttértárolója nagyjából akkora, mint egy postai bélyeg, mindössze 3 centiméter széles, 4 centiméter hosszú, és 12 gigabájt adatot tud tárolni. A vállalat tájékoztatása szerint a társaság korábbi miniwinchestereinél 23 százalékkal kisebb méretű az új típus, energiafogyasztása pedig 30 százalékkal alacsonyabb az elődöknél, ami a hordozható eszközök esetében fontos tényező.
A Seagate miniwinchestere
A Cornice cég fejlesztését mobiltelefonokba szánja miniatűr merevlemezét: a Dragon Series típusjelzésű modelleket a cég egyelőre 8 és 10 gigabájtos változatban kínálja. A Samsung i300-as jelű okostelefonjába a meghajtó egy korábbi, 3 gigabájt kapacitású változatát építette be, a készüléket szintén kiállították a rendezvényen. A mobil eszközökben való alkalmazás érdekében mindkét új merevlemezt ellátták olyan védelemmel, amely érzékeli, ha az eszköz zuhan, s ilyen esetben pedig parkolóállásba helyezi a winchester olvasófejeit, így előzve meg a nagyobb sérüléseket.