A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Kalóz zenék miatt perelhetik a kínai Yahoo-t

Vágólapra másolva!
A nemzetközi hanglemezipari szervezet (IFPI) azt tervezi, hogy pert indít a kínai Yahoo ellen, a kereső segítségével az internetezők ugyanis könnyedén felkutathatnak jogtalanul letölthető zeneszámokat.
Vágólapra másolva!

A Yahoo China az ország második legnépszerűbb internetes keresője, az üzemeltetését végző cégnek azonban csak negyven százalékát birtokolja az amerikai Yahoo cég, a többségi tulajdonos a helyi Alibaba nevű társaság.

Bár Kína a világ huszadik legnagyobb piaca a lemezkiadó cégek számára, az IFPI statisztikái szerint az országban közkézen forgó zenei albumok 85 százaléka kalózmásolat. A szervezet állítása szerint a Yahoo keresőt üzemeltető cég lehetővé tette, hogy szolgáltatásán illegális letöltést kínáló weboldalak tartalmát is átfésüljék a zenére vadászó felhasználók. Az IFPI még áprilisban hivatalos levélben szólította fel a társaságot arra, hogy szűrje ki a találati oldalak közül a nem legitim honlapokat, érdemi választ azonban nem kapott erre a felkérésre.

A BBC beszámolója szerint ha a szervezetnek nem sikerül megállapodásra jutnia a céggel, egy július 1-jével hatályba lépő új kínai jogszabály nyomán indíthat pert a társaság ellen. Ez ugyanis lehetővé teszi nem csak azok a természetes vagy jogi személyek felelősségre vonását, akik jogsértő anyagokat tárolnak számítógépeiken, hanem azokat is, akik ezekre mutató linkeket helyeznek el honlapjukon. Hasonló indokkal egyébként az IFPI korábban a legnépszerűbb kínai internetes keresőt, a Baidut, és más internetes oldalakat is perbe fogott már. A Yahoo China szóvivője szerint a kereső szolgáltatásai megfelelnek a helyi törvényeknek, s tiszteletben tartják a szerzői jogokat is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!