Samsung: hét új fényképező

Vágólapra másolva!
A dél-koreai gyártó rengeteg új digigépet mutatott be a napokban, melyek között olcsó, kezdőknek szánt típusok és egyedi funkciókat kínáló modellek egyaránt találhatók.
Vágólapra másolva!

Az új termékek közül talán a legérdekesebb a négy új S-sorozatba tartozó készülék: ezek lényegében a tavalyi évben bevezetett, nagy feltűnést keltő NV-sorozat külső kialakítását kapták meg, bár ezúttal nem kapták meg az egyedi kezelőfelületet.

A Samsung S850 és S1050 a két új középkategóriás típus, míg az S630 és S730 a belépőszintet színesítik majd a termékpalettán. Az előbbi változatok esetében közös az ötszörös optikai zoom, a teljesen manuális expozícióállítási üzemmódok, valamint a digitális képstabilizátor, vagyis a magas érzékenységű üzemmód is.


Forrás: [origo]

Mindössze háromszoros optikai zoomot szereltek a két egyszerűbb modellbe, ráadásul kézi expozícióállítási lehetőséget sem kaptak. Figyelemreméltó viszont, hogy mind a négy fényképező felismeri az SD/SDHC/MMC kártyákat, és akár két ceruzaelemről is működtethető.

Forrás: [origo]

A tíz megapixeles, 3 colos LCD-vel szerelt Samsung S1050 idén tavasszal kerül a boltok polcaira, a tengerentúlon 349 dolláros, azaz 68 ezer forintos áron. Jóval kevesebbe, mindössze 249 dollárba, azaz 49 ezer forintba kerül majd testvére, a nyolc megapixeles S850. A hat, illetve hét megapixeles érzékelővel ellátott S630 és S730 típusok ára várhatóan 179 és 199 dollár, vagyis 35 ezer és 39 ezer forint lesz.

Forrás: [origo]

Az L-sorozat is bővült, méghozzá a Samsung L73 és L700 digitális fényképezőkkel. Mindkét változat háromszoros optikai zoommal rendelkezik, kisfilmes értékeken 35 - 105 milliméteres tartományt nyújtva, és egyaránt fém borítású házat kaptak. Szintén közös a 2,5 colos, 230 ezer pixeles LCD monitor, sőt az úgynevezett digitális képstabilizátor is, mely akár ISO 1600-ig növeli az érzékenységet. Az új hét megapixeles kütyük lítium-ion akkumulátort kaptak, és felismerik az új SDHC memóriakártyákat. A Samsung L73 fogyasztói ára az USA-ban 299 dollár, azaz 58 ezer forint, az L700 pedig 249 dollárért, azaz 49 ezer forintért vihető majd haza.

Forrás: [origo]

A sajtóbemutatón leleplezték az egyedi kialakítású, multimédiás lehetőségekkel is ellátott Samsung i70-es modellt is. A hét megapixeles, háromszoros zoomátfogású, 3 colos hátfali kijelzővel ellátott apró digigép különlegessége a szétcsúszó előlap, illetve az általunk is bemutatott zene-, videó-, és e-könyv lejátszó. Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan mikor és mennyiért vásárolható majd meg a trendi készülék.

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!