A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A Google aggódik a Yahoo jövője miatt

Vágólapra másolva!
Ártana az internetnek, ha a Microsoft felvásárolná a Yahoo-t - állítja a Google vezetése, amely mindent megtesz, hogy megakadályozza az ügyletet.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat vezető jogtanácsosa, David Drummond szerint a nem egyszerűen egy pénzügyi tranzakcióról van szó, hanem arról, hogy a felvásárlással az internet legfontosabb alapelvei kerülnének veszélybe: a nyitottság és az innováció - adta hírül az AP. Ha ugyanis a Yahoo a Microsoft kezébe kerülne, a legnagyobb szoftvergyártó arra használhatná a második legnagyobb webkeresőt és a legnagyobb webes szolgáltató-portált, hogy saját operációs rendszeréhez és alkalmazásaihoz irányítsa a felhasználókat - véli a szakember. A Google szerint a redmondi szoftvercég hasonlóképpen próbál majd dominanciát szerezni az interneten, mint ahogy azt az Internet Explorer Windowsba való integrálásával tette.

A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt ezért már telefonon is felajánlotta segítségét a Yahoo vezérének, Jerry Yangnak. A Wall Street Journal szerint nem arról van szó, hogy szintén ajánlatott tettek volna a cégre: a lap forrásai szerint inkább egy hirdetési egyezséget ajánlott fel Schmidt, amiből a Yahoo is hasznot húzhatna. Az internetes vállalat egyelőre nem adott választ a Microsoft ajánlatára, az igazgatótanács csupán jelezte, hogy megvizsgálják azt - ami egy ideig eltarthat. Az AP által hivatkozott elemzők többsége szerint viszont a cégnek nincs más választása, mint hogy elfogadja a redmondiak 42 milliárd dolláros vételi ajánlatát, ami mintegy 62 százalékkal nagyobb összeg a cég jelenlegi tőzsdei értékénél.

A Google viszont ez esetben versenyjogi fronton is megtámadja majd az egyezséget, hogy ezzel tegye lehetetlenné a felvásárlást, vagy legalábbis minél jobban elodázza azt. A webkeresés terén a Google elsőbbségét még a Yahoo és a Microsoft egyesített erői sem fenyegetnék, mivel ekkor is csak a globális piac 16 százaléka lenne az övék, szemben a Google 62 százalékával. A webes e-mail és az azonnali üzenetküldő-szolgáltatásban viszont a két cég már erősebb pozíciókkal rendelkezik, mint a piacvezető webkereső, és a Yahoo-nak más közkedvelt webes szolgáltatásai is vannak, például a Flickr fotómegosztóról, így ezen a fronton könnyedén előretörhetnek a felhasználók kegyeiért folytatott küzdelemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!