Varnus Xavér: élete az orgona

A Raveltől Vangelisig című dupla-platinalemezes nagy sikerű album után, tavaly októberben jelent meg a Varnus Xavér életét átfogó portré DVD-je, Az életem az orgona címmel. A több mint egyórás zenei anyag mellett Xavérról olyan hírességek beszélnek, mint Virtay Tamás, Presser Gábor, Faludy György és Czeizel Endre. Mi azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy modern művész hogyan is él a XXI. században, mit jelent Varnus Xavér számára a modern technika, az internet, és hogy vajon egy zenész milyen izgalmakat talál a számítógép előtt ülve.

Ezek után kézenfekvő a kérdés: Te mennyire használod az internetet?
Rengeteget használom. Tíz évvel ezelőtt az embernek egy hangfelvétel vágása kapcsán naponta el kellett mennie, bele kellett hallgatnia, hogyan sikerült. Nyilvánvalóan ma egy ilyen fájlt két perc alatt átküldenek az embernek. Nálam ráadásul nagyon nagysebességű internetet pakoltak be a lakásba. Például a Művészetek Palotájával úgy tudok hanglemezt vágni, hogy nem kell odamennem, mert az internet segítségével az MSN-en megbeszéljük a dolgokat, ugyanazt a grafikont látom magam előtt, mint ők odaát a stúdióban, és tudunk dolgozni. Mérlegelni szoktam, ha egy munka interneten is elvégezhető, és nem hosszabb, mint fél óra, azért nem érdemes a dugóban ülni - nyilván, ha 12 órában vágunk, akkor odamegyek. Az internettel rengeteg időt lehet spórolni, ezért kell használni.

Most éppen mit csinálsz majd a gépeden?
Hajnali négyig vágtuk a vasárnapi tévéadást, ezért későn ébredtem, de ahogy kinyitottam a szemem, beindítottam a komputerem, és el fogom olvasni a híreket.

Volt weboldalad, de mára már rajongói szájttá avanzsálódott, ez hogy érint?
Arról én is értesültem, hogy elindult. Írtam az ott található címre, hogy bármiben szívesen állok a rendelkezésükre, válaszoltak, hogy majd írnak, ha akarnak valamit, de nem tudom ki volt az, aki bejegyeztette ezt a domain-nevet.

Miért nincs saját oldalad?
A kilencvenes évek legvégén kezdtük ezt a dolgot, egy ideig nézegettük is a statisztikákat, sokan látogatták az oldalt - ha a számok nem különösebben hazudtak, akkor mondjuk ez elég hízelgő rám nézve. Igyekeztem értelmes tartalommal feltölteni - bizonyára egy középiskola elvégzéséhez elegendő szöveget, irdatlan sok verset tartalmazott. Az vette el a kedvemet egy kicsit, amikor valamilyen hanglemezkiadó cég egy 1927-ben kiadott akkori bakelitlemezének a 16 másodperces bejátszásáért perlekedni kezdett velem. A technológia modern hiénái miatt nem lehet nyugta az embernek, ezért levettük.

Mégis hogyan kommunikálsz akkor a közönséggel, vagy a rád kíváncsi emberekkel a neten keresztül?
Szép lassan és egyben furcsa módon áttevődött a hangsúly a saját weboldalamról az IWIW-re. Kezdetben nem is nagyon tudtam, hogy micsoda, ma meg már lassan megvan a tízezredik ismerősöm. Véletlen se gondolja senki, hogy ez egyfajta embergyűjtemény, nem úgy tartom őket számon, mint a lepkéket, amiket a botanikus feltűz a gombostűjére. Furcsa módon, ha nem pont mind a tízezerrel, de a felével nagyon is aktív kapcsolatban állok. Rendszeresen írnak levelet, rendszeresen elmondják a véleményüket bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és én majdnem mindig érdemben válaszolok is. Az a furcsa, hogy amióta az IWIW megjelent az életemben, azóta jöttem rá, hogy az interneten keresztül sikerült átlépni azt a lövészárkot, amit évszázadokon keresztül igazság szerint soha nem tudott átugorni sem a művész, sem a közönség a színpad és a nézőtér között.

Milyen gyakran használod ezt a lehetőséget?
Kéthetente lemegy a Magyar Televízióban az adásunk, és gyakorlatilag a stáblista legördülésének a pillanatában már 25-28 véleményt kapok. Annyiban más ez a történet, mint hogy ha mondjuk egy fórumba írnának be, mert ott nyilvánvalóan anyázással kezdődne az egész. Itt pedig nem anonim a történet, és innentől viszont hihetetlen értékes és hasznos információkat osztanak meg velem, ami néha annyira igaz, hogy megdöbbentő, hogy észre sem vettem. Az utolsó adásnál például egy kaposvári mérnök bácsi megírta, hogy az adás 16. percében két egymást követő snittben volt 5 kockás eltérés a kép és a hang között. Gondoltam, vegyük elő, és kiderült: pontosan ötkockányi eltérés volt. Egy olyan szintű dicsérő és panaszkönyvet rakott az IWIW a közönséggel bármilyen módon kommunikálók ajtajára, hogy az elképesztő. A kérdésre válaszolva: napi szinten használom.

Ért már itt kellemetlenség?
Igen, néha van ilyen. Például, amikor felmegyek az MSN-re - publikus a címem, és vissza is jelölök mindenkit, hogy legalább az esélyt megadjuk egy beszélgetésre. Múltkor egy ismeretlen megkért, hogy szórakoztassam egy kicsit, mert unatkozik a munkahelyén - nyilvánvaló, az ilyen üzenetekre még a válasz kezdete sem születik meg. Az Úristen nem azért szerződtetett engem a földre, hogy unatkozó Barbie babákat szórakoztassak a munkahelyükön, két körömfestés között.

Hogy állsz a blogolással?
Én teljesen eredeti módon blogolok. Konkrétan blogoldalam nincs, viszont az egy régi szokásom, hogy ha elutazom valahova, akkor törvényszerű, hogy a PDA-m segítségével, az én kis IWIW-es családomnak mindennap este 11 körül írok egy hosszú üzenőfalas feljegyzést. Már 15 éve minden novemberben elmegyek Sziámba két hónapra. Legutóbb, amikor visszajöttem, találkoztam egy csomó olyan emberrel, akiket azelőtt személyesen nem is ismertem, és most már a hetedik ajándékgyűjteményt kapom. Összegyűjtötték ezeket a napi bejegyzéseimet két hónapon keresztül, kinyomtatták, bekötötték, és odaadták nekem ajándékba. Nagyon megható.

Mennyire befolyásolja a művészetedet az internet? Érinti-e egyáltalán?
Biztosan érinti. Amire a leginkább törekszem: a komolyzenészek ne dugják a homokba a fejüket ilyen hosszan, tudomásul kell vennünk, hogy a világ technikai trendek mentén halad. És ha mi dacosak vagyunk, és azt mondjuk, hogy márpedig jöjjön ide a Zeneakadémia nagytermébe, és itt hallgassa meg a Bach d-moll Toccatát - ha ez a hozzáállásunk a mostani tizenévesekhez, akkor iszonyatosan vesztett ügyünk van velük kapcsolatban. Nem titok, hogy a mostani 12-20 közötti korosztály, ha csak nem valami nagyon elmaradott, és világtól elzárt helyen lakik, ahol mondjuk ne lenne internet, gyakorlatilag már nem néz televíziót. Ez a korosztály testületileg tűnt el a televíziók elől, mindenki az interneten lóg. Ám azt vettem észre, hogy nincs olyan szubkulturális réteg, mely ne találná meg a magához hasonlókat az interneten keresztül. Így ha másként nem, akkor ezen keresztül fogjuk tudni visszacsempészni Bachot és Mozartot a virtuális zenei étrendbe. Az a tapasztalatom, hogy iszonyatosan sok fiatalt sikerül az interneten keresztül megfogni a komolyzene számára, belőlük tényleg ki is alakulhat, ha nem is a zeneakadémiai zserbóban valami részleg, de ennek egy nagyon szerethető 21. századi utócsapata