Lost videojáték: új kalandok a szigeten

Hátborzongató neszek, embereket elragadó árnyak, titokzatos dzsungellakók és a múlt ködéből előtűnő látomások - ezekkel kell megbirkóznunk a népszerű sorozatból készült videojátékban, ha önmagában nem lett volna elég lezuhanni egy Csendes-óceáni szigeten.

A Lost - Eltűntek című tévésorozat egy légikatasztrófa túlélőinek történetét dolgozza fel, akik egy Csendes-óceáni szigeten landolnak, miután repülőgépük letér a kijelölt útról, és a törzse három részre szakad a levegőben. Hamarosan kiderül azonban, hogy egyhamar nem számíthatnak segítségre, és nincsenek egyedül: a szigetet borító őserdőben titokzatos lények bukkannak fel, és egyre többen tűnnek el a megmaradt emberek közül.

Amnézia

A sorozat rajongói minden bizonnyal ismerik a történetet, annak pedig, aki nem, a belőle készült videojáték feleleveníti a fontosabb mozzanatokat. A játék egészen biztosan nem okoz csalódást a Lost-kedvelőknek abban, hogy az összes fontosabb szereplő és helyszín felbukkan benne az első két sorozatból. A Via Domus (A haza vezető út) készítői annyit csavartak a dolgon, hogy nem az eddig lepergett eseményeket kell újrajátszani. A sorozatban ugyanis a negyven túlélőből csak mintegy tucatnyi figura történetét ismerhettük meg eddig, így a készítők kiválaszthattak valakit az eddigi "arctalan" tömegből, hogy köré kerekítsenek egy új sztorit.

A Lost-játék főszereplője egy fotóriporter, akit egy titokzatos támadó vesz üldözőbe közvetlenül azelőtt, hogy a gép lezuhan. A főhős dolgát nehezíti az is, hogy a balesetet követően amnéziás lesz, így nem elég, hogy a szigeten köt ki, semmire nem emlékszik a zuhanást megelőző eseményekből - így azt sem tudja, miért üldözi tovább a katasztrófát szintén túlélő rejtélyes idegen. A sziget felderítése mellett így a fotós múltját is vissza kell idéznünk a játékban, amihez egy nagyon ötletes megoldást találtak ki a készítők.

A játék is párhuzamos idősíkokon játszódik: felváltva játszhatjuk végig a szigeten a jelen, és az emlékképekben fokozatosan visszatérő múlt eseményeit. A hangulatot fokozza, hogy az eseményeket a Via Domusban is ugyanúgy epizódokra bontották, mint a sorozatban, és minden részt egy összefoglaló, egy felütés és a Lost-főcím nyit meg.

Kulisszák

Maga a szoftver egy igen könnyen kezelhető, úgynevezett "mászkálós" kalandjáték, amelyet a filmes jelenetekhez hasonlóan bontottak fel helyszínekre. Ez azt jelenti, hogy a főhőssel nem bóklászhatunk szabadon az egész szigeten, hanem "be vagyunk zárva" az aktuális jelenet helyszínére, ahol nem is mehetünk a kulisszák mögé. A rutinos kalandorok számára ez kiábrándító lehet, a kezdő játékosok viszont minden bizonnyal értékelni fogják, hogy a játék szinte kézen fogva vezet minket végig a sztorin: az adott helyszínen mindössze annyi a teendő, hogy mindent alaposan megvizsgálunk, minden lehetséges tárgyat felveszünk, és mindenkivel beszélünk. Ha ezek alapján összeáll a kép, akkor jön is a következő jelenet, vagyis helyszín. Persze vannak olyan pályák, ahol eltévedhet, vagy meghalhat a szereplőnk vagy egy csapda, vagy az ellenség keze által, de nem kell aggódni: ilyenkor az aktuális jelenetet újrakezdhetjük.

A játék hangulatához sokat hozzátesz a helyszínek kidolgozottsága, részletgazdagsága, ami inkább csak a dzsungelben és a belső terekben sikerült jól: a fejlesztők nem tudták látványosan megjeleníteni a szigetet övező óceánt és a végtelen horizontot, ami fokozná elveszettség-érzetünket. Az őserdőben viszont a hátborzongató neszek, árnyékok és a dús növényzet, valamint a látképet elhomályosító pára, valamint a sorozatból ismerős hangeffektek tökéletes hatást keltenek.

A múltból felvillanó emlékeket is hasonlóan látjuk, mint ahogy az a sorozatban történik: fotóriporterünk előtt rendszeresen felbukkan a szigeten egy titokzatos nőalak délibábja, aki elindítja a flashback-et, de ugyanígy a szigeten talált tárgyak, vagy a többi szereplő is visszahoz néha egy-egy emléket. A főhős előtt ilyenkor egy széttépett fotó darabkái jelennek meg, és először egy újra meg újra lejátszódó, fekete-fehér emlékfoszlányt élhetünk újra. Ebben a fényképezőgépünk segítségével kell megörökítenünk a darabokban látott képet úgy, hogy eltaláljuk a megfelelő képkivágást és fókuszt. Ha ez megvan, színesben, életszerűen is lejátszódik a jelenet, amelyben tovább kutathatunk a fontos információk után.

Kombinációk

A jelenetről jelenetre való továbbjutáshoz persze nem csak a múlt darabkáinak sikeres összerakására lesz szükség. Néhol logikai feladványokat kell megoldani - például puzzle-szerűen összerakosgatni egy kapcsolótábla elemeit -, vagy az útvesztő-szerűen kiképzett pályán kell üldözőbe venni valakit, vagy éppen menekülni úgy, hogy elkerüljük a csapdákat. A többi szereplővel pedig nem csak társalogni tudunk a dialógus-menün keresztül, hanem a szigeten talált tárgyakat is csereberélgethetjük velük, amelyek gyakran szükségesek a túléléshez vagy a továbbjutáshoz.

Említettük már, hogy a játékot nagyon egyszerű kezelni, és a továbbjutást megkönnyíti az is, hogy szinte minden teendőre, illetve cselekvési lehetőségre felhívják a figyelmet a képernyőn felvillanó feliratok. Ha egy felvehető tárgy, megvizsgálható objektum, vagy leszólítható szereplő közelébe érünk, villan a jelzés, ugyanúgy beszélgetés közben is látjuk, melyek a még érintetlen, de kijátszható kérdések, és hogy tudunk-e cserekereskedésbe kezdeni. Menet közben a fotóriporterünk naplójába is bekerülnek a küldetéssel kapcsolatos feladatok, amelyekhez bármikor visszalapozhatunk. A játék élvezeti értékéből nem von le, hogy a szereplők beszédét nem szinkronizálták, csak feliratozták: minden szereplő az eredeti szinkronhangján szólal meg.

Bábok

A Via Domus végigjátszása így az átlagos kalandjátékokhoz képest nem különösebben bonyolult, de a fordulatos történetnek és a sorozat hangulatát remekül idéző atmoszférának köszönhetően rendkívül szórakoztató. A szoftver leginkább a játékos türelmét teszi próbára: kell hozzá némi kitartás, hogy az ember végigbóklásszon minden helyszínt, felvegyen mindent, beszéljen mindenkivel, kisakkozza a feladványokat, és sikeresen végigvigye az akciójeleneteket, ami egyébként is a műfaj sajátja, de talán utóbbi lesz a legnehezebb.

Az élményből néhol, főleg a filmes jelenetekben a szereplők megjelenítése von le jelentősen: az angol nyelvű szinkronhangok ugyan tökéletesek, és még a párbeszédek során is a filmes snittekhez hasonló beállításokban látjuk a karaktereket, de az arcmozgásuk nem tökéletes, a mozgásuk pedig gyakran egyenesen katasztrófa. A nagyobb mozdulatokon látszik, hogy azokat nem élő szereplőkről digitalizálták, csak programozták, így főhőseink gyakran úgy néznek ki, mint a marionettbábok. A készítők, ahol lehet, spóroltak is az animált emberfigurákkal: minden jelenet helyszínen csak a lehető legkevesebb, rendszerint maximum 3-4 szereplő van jelen. Ez ugyan megkönnyíti a játékos dolgát, mivel kevesebb figurával kell társalogni, de legalább pár céltalanul bóklászó statisztát még odatehettek volna a háttérbe, mint a sorozatban, hogy a helyszínek ne legyenek annyira kihaltak.

Mindezek ellenére a sorozat rajongóinak a Via Domus már csak a benne kibontakozó új sztori-vonal miatt is kötelező darab, és a videojátékok terén kevésbé rutinosak számára is játszható. Annak, aki rutinos kalandjátékosként, de nem Lost-nézőként kezd bele, kiábrándító lehet a leegyszerűsített játékmenet és a kor színvonalát kissé alulmúló grafika, de a sztori így is hangulatos. Gyanítjuk, hogy mivel a tévésorozat már a negyedik szériánál tart, a Via Domus pedig csak az első kettőből merít, a közeljövőben akár további feldolgozások is készülhetnek majd a Lostból. Tartalékok még vannak a sztoriban bőven.