Megszabadulhat mobilos zaklatójától

Kilenc hónappal ezelőtt változott meg a zaklatás jogi megítélése: idén január elseje óta bűncselekmény is lehet, ha valaki nem hagy nyugtot egy másik emebernek; hívogatja, sms-eket küld neki.

Egyelőre kevésnek tűnik az a fél év, ami a büntető törvénykönyv (btk) január elsejei változása óta eltelt ahhoz, hogy le lehessen vonni a telefonos, internetes zaklatásokra vonatkozó a tapasztalatokat. Korábban a zaklatást (függetlenül attól, hogy telefonon, vagy személyesen történt) szabálysértésnek tudták be a hatóságok, és sem a zaklató személyére nem derült fény, sem magát az abúzust nem lehetett hivatalos úton megszüntetni.

A magánnyomozás hiábavaló

Ha valakit úgy hívogatnak telefonon, hogy a zaklató letiltja a telefonszám kijelzését, vagy e-maileket küld valamelyik ingyenes levélcímet nyújtó szolgáltató postafiókjából, a szenvedő alany gyakorlatilag biztos lehet benne, hogy saját maga sosem tudja kinyomozni ki áll a hívások, üzenetek hátterében. Ez még akkor is igaz lehet, ha a hívó nem tiltja le a telefonszám-kijelzést - például sms-eket küld, vagy utcai fülkéből telefonál. Ha valakinek titkos a száma, a telefontársaságok nem árulják el, hogy ki áll a háttérben, egy fülkébe pedig bárki bemehet.

A szolgáltatóknál lehet bejelentést tenni arról, hogy valaki zaklatja egyik előfizetőjüket. Ez azonban kellemetlen procedúra lehet, hiszen legalább vázolni kell, hogy miből is áll a zaklatás, ami annak személyes vonatkozású részletei miatt nem mindig könnyű önvallomás. A telefontársaság figyelheti a vonalat, és ha befut a zaklató hívás, ki tudja deríteni ki volt az. Ám a hívó személyes adatait csak akkor adhatja ki, ha a zaklató is hozzájárul ehhez - ami szinte példa nélküli. Erről a méltatlan helyzetről nyéhány évvel ezelőtt a Magyar Narancs egy cikke festett reális képet.

Az e-mail teljesen anonim

Még ennél is rosszabb a helyzet, ha elektronikus levélben érkeznek a zavaró üzenetek. Ebben az esetben ugyanis még arra is lehetőség van, hogy valaki egy internetkávézóban, könyvtárban vagy valamilyen nyilvános helyen regisztráljon e-mail címet, és onnan is küldje az üzeneteket. Ekkor még annyi személyes kapcsolat sincs az üzenetet hordozó közeg és annak küldője között, mint egy mobiltelefonnál. Gyakorlatilag nincs az a hatóság, amely ki tudná nyomozni, hogy ki áll a levelek hátterében. Egy e-mail címet pedig persze megszüntethet az üzembentartó, ha valaki zaklatás miatt panaszt tesz, de új címet regisztrálni és onnan folytatni az üzengetést, csak néhány másodperces elfoglaltság.

Lehet szabálysértés, de bűncselekmény is

Hiába változott a törvény januárban, a fentiek még igazak maradnak abban az esetben, ha a zaklatás csak szabálysértésnek minősül. A hatóságoknak - rendőrségnek, ügyészségnek, bíróságoknak - csak abban az esetben vannak jogosítványaik annak kiderítésére, hogy egy telefonszámhoz, vagy egy e-mailből kiolvasható hálózati azonosítóhoz - IP-címhez - melyik előfizető tartozik, ha bűncselekményről van szó. Amennyiben az abúzus csak a szabálysértés szintjét üti meg, úgy a hatóságok hozzá sem kezdenek a nyomozáshoz, visszapasszolják a feladatot a bejelentőnek: nyomozza ki maga, hogy ki zaklatja, majd utána foglalkoznak az üggyel.

Annak megítélése azonban, hogy a zaklatás bűncselemény, vagy szabálysértés, sőt, hogy egyáltalán induljon-e nyomozás az ügyben, még mindig képlékeny, nehezen, vagy egyáltalán nem definiálható szempontok szerint történik. A törvény úgy fogalmaz, hogy aki más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozik mást megfélemlít vagy megfenyeget, vétséget vagy vétséget követ el. Ugyanakkor a szabálysértési törvényben is megmaradt a veszélyes fenyegetés fogalma. A jogalkotók azt is kikötötték, hogy a zaklatásnak rendszeresen vagy tartósan kell megtörténnie ahhoz, hogy valamelyik hatóság foglalkozzon a kérdéssel - az azonban nem tisztázott, hogy számszerűen vagy időbeliségben mit is jelent ez.

Tizenöt, vagy heti két-három

Spronz Júlia, a nők elleni erőszak és diszkrimináció ellen alakult Patent Jogvédő Egyesület vezetőjének tapasztalata szerint előfordult, hogy egy páciensüket a munkahelyén zaklató exférjjel szemben tett feljelentést azzal utasította el a rendőrség: legalább tizenöt zaklatásnak kell megtörténnie ahhoz, hogy a rendszeresség bizonyítottá váljék. Egy általunk megkeresett, kerületi kapitányság vizsgálótisztje pedig azt vallja: a rendszeres heti két-három alkalom már elegendő ahhoz, hogy a jogszabály e kritériuma teljesüljön. Mint látható: közel sem egységes a nyomozóhatóság gyakorlata egy-egy részletkérdés megítélésében, holott ez a szempont sorsdöntő lehet annak megítélésében, hogy indítanak-e nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kapott statisztikai adatok ugyanakkor azt mutatják: az esetek zömében mégsem indul nyomozás. 2008 januárja óta összesen 523 esetben utasították el a feljelentést - zömében azért, mert nem bűncselekményről volt szó -, 788 esetben pedig megszüntették a nyomozást - itt a magánindítvány hiánya - azaz a bejelentés megtétele, vagy annak későbbi visszavonása - igen sok esetben bizonyult visszatartó erőnek. Vádemelésre 156 esetben került sor, egyelőre 9 elkövető állt bíróság elé, a zöm - 121 eset - még csak vádiratként volt összefoglalva. A Fővárosi Bíróságtól kapott szűkszavú tájékoztatás szerint az eltelt háromnegyed év még semmilyen tapasztalat kiszűrésére nem volt elegendő.

Zaklatás nyom nélkül

Spronz állítja: a rendőrség alapvetően empatikus, ám nagy a megfelelési kényszer az ügyészségek és a bíróságok előtt. Úgy tűnik a nyomozók csak akkor vesznek komolyan egy-egy esetet, ha biztosak abban, hogy az megáll majd az ügyészség és a bíróság előtt. Az egyesület elnöke szerint a hétköznapi zaklatás fogalma és a jogalkotói zaklatásmeghatározás között nagy távolság van. Maga a jogértelmezés szűkítő, hiszen a paragrafusban megszabott szituációkon túl is érezheti zaklatásnak valaki, ha hívogatják, vagy sms-eket küldenek neki.

Nehezíti a feljelentő dolgát, ha például telefonon, szóban történik a zaklatás. Sőt, például a beteges lelkületűek bele nem szóló, vagy csak nyögő-lihegő hívásai esetében szóbeliségről sem nagyon lehet beszélni. Egyfelől nehéz bizonyítani a szóban elhangzó zaklatást, hiszen - hacsak nem rögzíti a hívást a zaklatott -, nem marad nyoma annak, hogy mi hangzott el, és mi nem. Másfelől, ha bele sem szól a hívó a telefonba, csak nyökög, vagy még annyit sem tesz, hanem bontja a vonalat - és azért gondoljunk bele, ha ez minden hajnalban kettő és három óra között ismétlődik, az azért zavaró lehet -, még nehezebb megítélni a hívások erőszakos, vagy közveszélyt okozó voltát.

Megfélemlítettnek lenni

Erre azonban nincs is szükség: a rendőrség szerint elegendő a megfélemlítettségről nyilatkozni, vagy arról, hogy a hívások a mindennapi életviltelbe önkényesen beavatkozó jellegűek, illetve a rendszerességet, tartósságot igazolni (mint korábban láthattuk: ez sem könnyű dolog). A rendőrség bűnmegelőzéssel foglalkozó tisztje azt állítja előtérbe: ha a sértett úgy érzi, hogy a hívásokkal, sms-ekkel, e-mailekkel (és persze ugyanez vonatkozik a személyesen történő zaklatásokara is) megfélemlítik, akkor már bűncselekménynek tekinthető a zaklatás, tehát a nyomozás megindítható. Arról tehát, hogy megvalósult-e a megfélemlítés, nem a rendőrség dönt, hanem a sértett nyilatkozik - persze az általa elmondottaknak azért életszerűnek kell tűnniük.

Valamennyi megkeresett hatóság képviselője egyetértett abban: ha a bejelentő precízen elmondja, hogy mikor, mivel zaklatták, esetleg a telefon kihangosítása révén más is hallotta az elmondottakat, akit aztán tanúként - méghozzá lehetőleg objektív tanúként - elvihet magával, és a feljelentés megtételekor ő is nyilatkozik, továbbá a bejelentő elmondja, hogy a hívásokat megfélemlítőnek tartja, esetleg - mobiltelefon esetén - magával viszia készüléket, bemutatandó a hívásokat vagy üzeneteket, akkor el lehet, és el is érdemes indítani a nyomozást.

És nem is hiábavaló összeszedetten készülni a bejelentésre: a rendőrség eredményességi statisztikái közül is kiemelkedik az ismeretlen elkövetős zaklatások 58 százalékos felderítési mutatója. Mint egy vizsgálótiszttől megtudtuk: nem ördöngősség kideríteni, hogy a bejelentő - aki az esetek zömében nő -, ismeretségi körében kit vittek el az érzelmei olyan szélsőséges irányba, hogy rátelepedjen a másik életére zaklatóként. Míg a bűnmegelőzési vonalon dolgozó tiszt által ismertetett összefoglaló szerint nem közismert, hogy bűncselekmény a zaklatás, így sok esetben már ennek a ténynek a közlése is eltántorítja a zaklatót a további hívásoktól, a nyomozásokban résztvevő rendőr már árnyalja a képet: szerinte gyakran olyan indulatok munkálkodnak a zaklatókban, amik már a tisztánlátásukat is elhomályosítják, és nem ér el a tudatukig, hogy bűncselekményt követnek el.