A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNHungary
09:00CselgáncsItaly-Hungary
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

A szecsuáni földrengés túlélőinek az internet is segített

Vágólapra másolva!
A gyorsan növekvő internet kulcsfontosságú szerepet játszik Kína modernizációjában, valamint elősegíti a nyitást és a reformot - közölte a kínai államtanács információs irodájának tisztségviselője pénteken.
Vágólapra másolva!

Caj Ming-csao (Cai Mingzhao) miniszterhelyettes a második amerikai-kínai internetiparági fórum sanghaji megnyitóján elhangzott beszédében a világháló jelentőségét példákkal is alátámasztotta. A májusi szecsuani (Sichuan) pusztító erejű földrengéssel kapcsolatban elmondta, hogy két nappal a Richter-skála szerinti 8-as erősségű rengések után egy, a katasztrófa sújtotta térségben élő lány közölt az interneten olyan információkat, amelyek alapján ki tudták jelölni a légi segélyszállítmányok helyét. A megfelelő helyen ugratott ejtőernyős csapatok végül számos vencsuani (Wenchuan) túlélőt mentettek ki a romok alól.

Caj szerint az internet és a hozzá kapcsolódó iparágak felgyorsították a reformfolyamatokat, és az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének mozgatórugóját adják. A kínai elektronikus kereskedelem (e-commerce) együttes tranzakcióinak értéke 2007-ben elérte a 2,14 billió jüant (64.699 milliárd forintot), és ez az előző évhez képest 90 százalékos növekedést jelent.

A kínai Kereskedelmi Minisztérium előrejelzései szerint az e-commerce a legfontosabb kereskedelmi csatornává fog válni. Tíz éven belül a kereskedelmi tranzakciók 70 százaléka zajlik majd elektronikus csatornákon keresztül. Kínában naponta mintegy 240 ezerrel gyarapodik a világhálót használók száma, az internetes társadalom három-négy éven belül eléri a félmilliárdot - hangsúlyozta a miniszterhelyettes. A kínai internetpiacban hatalmas lehetőségek vannak, amelyeket Caj reményei szerint a világ minden részéről érkező vállalatoknak sikerül majd kiaknázniuk. A pénteken kezdődött kétnapos fórumon több min száz kínai és amerikai szakember vesz részt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!