Hetvenöt éves a lakihegyi szivarantenna

75 évvel ezelőtt ezelőtt adták át lakihegyen a magyar rádiózás ikonikus épületét, a lakihegyi szivarantennát. A berendezést egyszer tényleg, egyszer majdnem felrobbantották, ma már műemlék, de még mindig dolgozik.

1933. december 2-án Gömbös Gyula miniszterelnök beszédével - melyet stílusosan azonmód az éterbe röpítettek - átadták a világ akkori legnagyobb fémszerkezetű építményét, a lakihegyi szivar alakú antifading rádióantennát. Maga az állomásépület - és egy korábbi T-alakú huzalantenna - öt évvel korábban ugyan már elkészült, a rádiózás hőskorának adásait akkor már évek óta sugározták Lakihegyről (az állomás fennállásának 80. évfordulóját is idén ünnepeltük, a december 2-iki születésnap csak az antennáé), de a máig látható magassági rekordert, és a hozzá kapcsolódó 120 kW-os adóberendezést 75 évvel ezelőtt helyezték üzembe.

Működő műemlék

A ma már műemléki védettséget élvező antenna még mindig működik: egy hozzá kapcsolt hosszúhullámú adóberendezéssel olyan ipari rádiójeleket sugároz, melyeket a hazai és a környező országok elektromos művei használhatnak egyebek mellett a közvilágítás fel- és lekapcsolásához. Az Antenna Hungária tulajdonában lévő antenna továbbá a solti nagyadó tartaléka is: adókarbantartás vagy műszaki hiba esetén innen sugározhatják a Magyar Rádió adásait.

Az antifading antenna az amerikai Blow-Knox technológiával, a Standard Villamossági Rt.-nél készült, és a MÁVAG szakemberei építették fel 1932-1933-ban. Az úgynevezett antifading antennarendszer egy olyan fizikai jelenégből adódó hibát volt hivatott kiküszöbölni, mellyel a rádiózás hőskora óta szembesültek a szakemberek. A 100 kW-os, vagy annál nagyobb adóberendezések sajátossága volt a fading. Ennek a jelenségnek a lényege, hogy az antennák nem csak vízszintesen, hanem a tér minden irányába sugározzák a jeleket. Ezeknek a jeleknek egy része azonban az ionoszféráról visszaverődik a földfelszínhez visszatérve a többi jellel hol hol kivonódnak, hol összeadódnak. Ez a jelenség csak este, naplemente után jelentkezik, és csak az antennától számított bizonyos hatókörön túl.

Ezzel nem torzult az adás

A fading - még ha a nevét nem is ismerik - a rádióhallgatók számára sem ismeretlen jelenség: ennek hatására ugyanis a hangok hol elhalkulnak, hol felerősödnek s egyidejűleg torzulnak is. Az új antennatoronytól azt várták, hogy az úgynevezett fadinghatár - a toronytól számított azon távolság, ahol már érződik a fadingjelenség - minél inkább kitolódjon. Ennek a várakozásnak a torony meg is felelt, mint Dósa György mérnök, a postamúzeum 2003-2004. évi évkönyvében írja: a fadinghatár sík terepen 175-ről 256 kilométerre tolódott ki. A torony jellegzetes szivaralakját is ezért kapta: a fadingjelenséget kiküszöbölendő ilyen "hasas", és nem mellesleg statikailag is biztonságos az építmény.

Ilyen "kötelekkel" tartják stabilan az antennatornyot

A torony a maga 284+30 méteres magasságával (a magasság miértjéről később szólunk részletesen) a mai napig a világ legmagasabb Blow-Knox-tornya. Akkoriban a világ legmagasabb fémszerkezetű építménye volt, sőt, Közép-Európában minden épületek legmagasabbika. A gyártást végző Standard Villamossági Rt. olyannyira büszke volt - joggal - alkotására, hogy néhány évre bekerült a logójukba is, és ami minden bizonnyal valamennyiünknek ismerős: a felszabadulás után egészen a 2000-es évek elejéig a Magyar Rádió jellegzetes szimbólumként szerepelt az MR felirat mögött az emblémán.

Miért ekkora?

Az antenna magasságának műszaki és történelmi okai vannak. A fadingjelenségről fentebb már szóltunk, ehhez kapcsolódik, hogy az Egyesült Államokban alkalmazott antennatornyok használata közben szerzett tapasztalatok alapján rájöttek: ha az önsugárzó tornyok magassága kicsit meghaladja a hullámhossz felét, a fadingtávolság (vagyis a zavartalan adással lefedhető terület hatósugara) megnő. Induláskor az üzemi frekvencia 544,95 kHz volt, tehát a számítások szerint egy 300-307 méternél magasabb torony lett volna az ideális.

A történelmi okra Balás B. Dénes távközlési technikus mutat rá cikkében: eszerint az első világháborút lezáró békeszerződésekbe a franciák "belobbizták", hogy a kereken 300 méteres Eiffel toronynál magasabb építmény Európában nem építhető, sőt, az épületek, építmények magassága a 280 métert sem érheti el. Ez a korlátozás az 1925-ben épített német königs-wusterhauseni rádióantenna tervezésénél jelentkezett először: az eredetileg 280 méteresre tervezett torony helyett csak egy 243 méter magasat építhettek az ottani szakemberek.

Ezért maga az acélszerkezetű torony Lakihegyen is csak 284 méteres lett (már ez is magasabb volt 4 méterrel az akkori korlátozásnál), de ezt megfejelték egy 30 méteres, kitolható úgynevezett hangolótoldattal. Ha belegondolunk, maga az acélszerkezet 284 métere is óriási, de a tetején csücsülő toldat is akkora, mint egy tízemeletes panelház. A torony és a toldat együtt adják ki a 314 méteres magasságot.

Felvonó a munkásoknak

Az 1933 nyarán kezdődő építés is szolgált néhány érdekességgel: a munkásoknak egy külön liftet építettek, mivel a toronyra való felmászás és a lejövetel túlságosan időigényesnek bizonyult. A torony közepe - a szivar "hasa" a maga 14 méterével szélesnek bizonyult a liftnek, ezért egy darugémet alkalmaztak a felvonón, hogy azt kikerülje. A próbaadás 1933 november 8-án történt, és kevesebb, mint egy hónap múlva kezdődött az éles műsorsugárzás.

Az eredeti, 30-as évekbeli adóberendezés irányítópultja

A fel-és lemászás később sem volt hétköznapi munkafázis: Orosz Ákos, az állomás jelenlegi vezetőjének elmondása szerint amikor az állomásra került, önként vállalta, hogy a légiforgalom számára a torony tetejére szerelt akadályjelző lámpák karbantartását egy kollégájával elvégzi. Ez azt jelentette, hogy a kiégett izzókat cirka negyedévente kicserélték, a lámpatestet megtisztították. Orosz szerint a torony teljes megmászása két óra volt - igaz, ebben benne volt a mászást megszakító negyedóránkénti pihenés, és a kilátásban való gyönyörködés is - hiába, lift csak az építéskor volt, utána már nem.

Másként gondolt robbantás

1944 novemberében a visszavonuló német csapatok az antennát fel akarták robbantani. A tervezők gondoltak arra, hogy a feszítősodronyok elszakadhatnak, ezért úgy tervezték a tartószerkezetet, hogy két feszítőhuzal elszakadása után is állva maradjon a torony. A németek november 30-án összesen hat huzalt robbantottak fel, a torony ezt már nem bírta és eldőlt. Igaz, nem arra, amerre a németek tervezték: az elképzelés ugyanis az volt - tudtuk meg az adóállomás korábbi vezetőjétől, Eiselt Ferenctől -, hogy a torony rádől a közeli, Csepelre vezető országútra, ezzel akadályozva az ottani közlekedést. Az "öreg szivar" azonban máshogy gondolta, és nem az útra dőlt, hanem más irányba...

A dőlés következtében az antenna legszélesebb része két méter mélyen fúródott a talajba, legalsó pontja pedig nyolc méterre eltávolodott a talapzattól. Az újjáépítéshez összetört torony alig negyedét tudták felhasználni, s miközben szedték szét a romokat, az új torony szerelése már folyt. Végül 1946. március 30-án adták át az újjáépített adótornyot.

Még egy sokk

Ezek után még egyszer át kellett élnie az aláaknázási sokkot a toronynak: 1977-ben adták át a korszerűbb solti adótornyot, így Lakihegy már csak tartalékszerepet kaphatott az adóállomások hálózatában. 1983-ra érlelődött meg a döntés a hivatalnokokban, hogy magas fenntartási költségei miatt az egyébként is kihasználatlan adót lebontják. Eiselt Ferenc beszámolója szerint már elhelyezték a tölteteket, a robbantómester és munkatársai a tervezett robbantás percét várták, a falubeliek - kellő távolságban - széles karéjban öállták körbe a készülő látványosság helyszínét, mikor megérkezett "felülről" a telefon: minden vissza, az antennatorony állva marad.

Visszajelzés, hogy melyik adást melyik antennáról sugározzák

A bontás hírére ugyanis megmozdult a szakma: a Híradástechnikai Egyesület tagjainak, a Postamúzeum muzeológusainak szűkkörű tiltakozásához újságírók, műemlékisek, a technikatörténeti emlékért felelősséget érzők csatlakoztak, s végül a hivatalok engedtek a nyolcvanas évek civil megmozdulásának, és életben hagyták a tornyot.

A lakihegyi antennát 2006-ban újították fel: a fémig lemarták róla több évtized ráhordott festékrétegét, újrafestették, felújították talpszigetelését, a korábban sok mászást, karbantartást igénylő akadályjelző lámpákat ledesre cserélték, s az adót is elindították: Lakihegy ma is él.