Húsz éve szörfölhetünk a weben

Kevés látnivalót találnánk, ha visszamehetnénk az időben húsz évvel ezelőttre, amikor a World Wide Web megszületett. Nem vágtak át szalagot öltönyös politikusok, nem tartottak tűzijátékot, ünnepély sem volt, sőt, a nevezetes napon nem indult el egyetlen webszerver sem. 1989 márciusában csupán az a tanulmány jelent meg, amely elindította napjaink pezsgő, honlapokkal, blogokkal, videómegosztókkal teli internetjének kialakulását.

A dokumentum szerzője Tim Berners-Lee volt, az eredeti formájában ma is megtalálható írás címe pedig ez volt: Információmenedzsment - egy javaslat. A svájci CERN kutatólaboratóriumában dolgozó tudóst az zavarta, hogy a hatalmas, hatvan nemzet mintegy nyolcezer tudósát foglalkoztató intézményben nyomozni kell minden kutatás, minden hardver leírása után. A probléma Berners-Lee szerint a könyvhöz hasonló, egyenes vonalon haladó, fa szerkezetbe szerveződő dokumentumokba volt kódolva. A CERN nem egyszeri, nagyszabású kísérleteket hajtott végre, hanem az ötletekkel, a megérkező vendégkutatók elképzeléseivel, a rendelkezésre álló új technológiákkal változó tesztekkel dolgozott.

"Ez a gép szerver, ne kapcsold ki!"

A megoldási javaslatainak lejegyzésével a web atyjává váló kutató úgy gondolta, hogy a kattintható hivatkozásokkal egymásra mutató jegyzetek alkotta rendszer jobban kiszolgálná a CERN folyamatosan változó kísérleteinek lejegyzését, mit a korábbi naplószerű forma. Ráadásul, ha ezek a jegyzetek több számítógépről is elérhetőek lennének, akkor a dokumentációk utáni nyomozáshoz szükséges időt is le lehetne rövidíteni. Berners-Lee 1989-es javaslatai megértő fülekre találhattak, a következő év elejére elkészült az írás második verziója, melyben a kutató jobbkeze, Robert Cailliau is segített, 1991-re pedig üzembe állt az első webszerver a CERN-ben.

Bár az internet ekkor már évtizedek óta létezett, közösségek alakultak ki a hírcsoportokon, elektronikus hirdetőtábla-rendszereken (BBS), Gopher oldalakról olvastak az emberek információt, az új technológia mégis a régi módon indult terjedésnek. A 1991 decemberében elinduló első amerikai webszerver a Berners-Lee által írt szoftvert használta, amelyet egy svájci kiküldetésből hazatérő tudós hozott magával. A történet léptékére mi sem jellemző jobban, hogy még a kutató nevére is emlékszik az internet, a Stanfordi Egyetem részecskegyorsítóján dolgozó Paul Kunz az amerikai web Prométeusza.

Világháló már hamarabb volt

1993-ben már elkezdett felpezsdülni a World Wide Web, eddigre több mint ötszáz szerver működött világszerte, köztük az első magyar példány, a Budapesti Műszaki Egyetem Folyamatszabályozási Tanszékének gépe, amely az fsz.bme.hu cím alatt volt megtalálható. Az indulás utáni második évben az internet forgalmának már egy százalékát tették ki a weben szörfözők.

Robert Cailliau, az első szerverrel

A WWW hatalmas előnye volt, hogy könnyen lehetett új oldalakat létrehozni. Berners-Lee fejlettebb böngészőjével nemcsak olvasni lehetett weblapokat, hanem - a HTML nyelv elsajátítása után - írni is. Az egyszerű szerkeszthetőségnek hála gombamódra szaporodtak a honlapok, digitalizált katalógusok. Bár az egyszerű írhatóság a kezdetektől fogva jellemzője volt a webnek, sokat kellett arra várni, hogy a felhasználók minden számítógépes tudás nélkül az internetre vihessék írásaikat, képeiket, ötleteiket. Igazán kényelmessé csak a Web 2.0-s címkével fémjelzett új szolgáltatásokkal vált az internet teleírása.

Ott a web, de mivel nézzem?

A böngészők hiánya volt a születő új internetes szolgáltatás első problémája. Berners-Lee az Apple-t elhagyó Steve Jobs NeXT nevű cége által gyártott csúcskategóriás munkaállomást használt, így erre a rendszerre született meg az első browser is. Azoknak, akiknek nem jutott a Jobs-féle fekete csodagépekből, csak egy szöveges böngésző jutott, amit azonban a legtöbb rendszeren el lehetett indítani.

Mosaic 1.0, internetélmény 1993-ból

Az első igazi böngésző, a Mosaic 1993-ra készült el a szuperszámítógépes fejlesztésekért felelős NCSA központban. Ebben a programban jelentek meg a könyvjelzők, az ikonok, a mai böngészőkben már kényelmesnek számító gombok-címsor elrendezés is a Mosaic-kal debütált. Alternatívákra nem kellett sokáig várni, hamarosan kiadták például a Midas browsert, ami weblapok mellett a tudományos publikációkhoz előszeretettel használt PostScript formátumú fájlokat is meg tudta nyitni, pont úgy, ahogy ma mondjuk a PDF fájlokat gond nélkül olvassuk a böngészőben.

Kard ki kard!

Az NCSA nem tudta megtartani a világ első modern böngészőjét létrehozó csapatot. A kampányszerűen, hobbiból három-négy napot is végigdolgozó programozók lelkesedését a cég hirtelen figyelme ölte meg. A pályafutását az NCSA után a Netscape-ben folytató John Mittelhauser úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy míg az első Mosaic funkcióiról öten vitáztak éjfél körül pizzák és kólásüvegek között, a második verzióhoz már negyven fős értekezleteket hívtak össze a kutatóközpontban. A bürokratikus fejlesztés elől a Netscape nevű cégbe mentette át magát a csapat. Új böngészőjük továbbfejlesztette a Mosaic ötleteit, ráadásul új motorjuk jól működött az otthoni netezők 14,4 kilobites betárcsázós internetjével is.

1994-ben nem csak a Netscape alakult meg, ekkor jelent meg a Microsoft-féle Internet Explorernek is az első példánya. A sors különös iróniája, hogy a Windows-t gyártó vállalat a Spyglass nevű NCSA-közeli cégtől licencelte a Mosaicban használt technológiát. Azaz, a böngészőháború valójában furcsa testvérharcként is indult.

Átjön a drót a határon

Hazánknak már a nyolcvanas években is volt kapcsolata kutatói hálózatokkal - tudtuk meg korábbi, az internet térképeiről szóló cikkünk kapcsán Kalmár Zoltántól, a Budapest Internet Exchange (BIX) elnökétől. Hiába volt viszont tudományos munka a hálón, hiába lehetett az egyetemi gépeken netezni, lakossági internetcsomagok nem voltak egészen 1995-ig, az első hazai internetszolgáltató megjelenéséig. Ez nem jelenti azt, hogy a hazai netezők kimaradtak volna a levelezőlistákból, a gopheres oldalak olvasgatásából vagy a BBS-ből, az viszont biztos, hogy főleg egyetemi oktatók, hallgatók, céges hálózati emberek vették ki a részüket a magyar hálózai életből ekkoriban. A felhasználók tömege csak az otthoni netcsomagokkal és az 1997-ben induló Sulinet programmal érkezett meg a magyar webre.

Berners-Lee és találmánya 1994-ben

A World Wide Web magyar szeletének sajátos nyelve már a lakossági internet megjelenése előtt elkezdődött formálódni. A közösség 1995 végén rendezett arról szavazást, mi legyen az angol homepage szentesített magyar változata. A legtöbb voks a címlapra érkezett, ám ez igazából nem terjedt el, és mára a másodiknak kihozott ottlap szó is viccesnek hat. A felmerült egyéb alternatívákról - például nyitó lap, borítólap, indulap vagy épp vezérlap - Nagy Rózsa Ottlap, honlap s egyebek... című szakdolgozatában olvashat az érdeklődő. A nosztalgiázni vágyók pedig felkereshetik az 1999-es dizájnában még mindig fellelhető magyar honlapot, ahol az akkor elérhető hazai információk, működő gopher szerverek, FTP szerverek és levelezőlisták gyakran frissülő listáját lehetett megtekinteni.

Az otthoni internetezők először a Matáv "százforintos" kedvezményét használva webezhettek viszonylag olcsón. A netezőknek szánt megoldás lényege az volt, hogy az este 22 óra és reggel 5 óra között indított hívások díja nem került többe nettó 100 forintnál. Igaz, a gyakori szakadások miatt nem mindig lehetett egy százasból végignetezni az éjszakát. A statisztikák szerint ekkor mintegy ötvenezren fértek hozzá a világhálóhoz.